Jócskán visszaesett a román export 2020-ban
Romániában a kivitel 11 százalékkal, 57,102 milliárd euróra csökkent a tavalyi első tizenegy hónapban 2019 azonos időszakához mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
Romániában a kivitel 11 százalékkal, 57,102 milliárd euróra csökkent a tavalyi első tizenegy hónapban 2019 azonos időszakához mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
Tavaly novemberben az export euróban számított értéke 6,9 százalékkal, az importé 1,9 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel korábban, az áruforgalmi többlet 482 millió euróval 811 millió euróra nőtt. Az előző hónaphoz viszonyítva az export 0,5 százalékkal csökkent, az import 0,4 százalékkal nőtt - közölte hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH ).
A globális kereskedelem fordulóponthoz ért és újra növekszik, ami kedvező kilátásokkal kecsegtet a 2021-es év globális gazdasági növekedése szempontjából – vélik a Fitch Solutions elemzői. A kihívások sorának viszont idén sem lesz vége, az első negyedév ugyanis korlátozásokkal terhelt. A kockázatok közé tartozik továbbá, hogy a kilábalás nem lesz egyenletes, a fejlődő országok gyorsabban magukra találhatnak, mint a fejlettek.
Brazíliában egy gyógyszergyártó cég pénteken bejelentette, hogy a koronavírus ellen a Szputnyik nevű orosz oltóanyag gyártását tervezi és már jövő héten szeretné megkezdeni.
Tavaly decemberben jelentették be, hogy Magyarország egy teljesen újfajta „következő generációs katonai jármű” fejlesztésébe és sorozatgyártásába kezd. A projektről egyelőre nem sok konkrétumot tudni azon kívül, hogy a Rheinmetall-lal közösen valósul meg, a járművet Kaposváron gyártják majd és kerekes lesz. Az információhiány egyik oka az lehet, hogy a K+F tevékenység még nem indult el érdemben, a másik pedig az, hogy számos technológiai innováció, amely a katonai járműve kerülhet, még fejlesztés alatt áll. Ha a projekt a tervezett időkereten belül sikeres lesz, Magyarország akár teljesen új fejezetet nyithat meg a globális harcjárműgyártásban.
Az Abonett Kft. 34 év alatt vált termelőszövetkezetből milliárdos árbevételű élelmiszeripari üzemmé. Ennyi ideje található meg a magyar – és jó ideje már külföldi – üzletek polcain az Abonett extrudált kenyércsalád.
A 2008-2009-es világgazdasági válságot követő kilábalás időszakához mérhető az a bizonytalanság, ami a 2021-es növekedést illeti. Néhány elemző bízik abban, hogy a tavalyi mély recesszió után akár 6%-kal is nőhet a magyar gazdaság, míg a többség mindössze 3-4%-os GDP-bővülést vár. Jó hír, hogy az alapforgatókönyvében minden szakértő érdemi bővülésre számít. A rossz hír viszont az, hogy nem lehet kizárni a magyar gazdaság stagnáláshoz közeli teljesítményét sem, amennyiben elhúzódik a pandémia.
Azerbajdzsán ma megkezdte a földgáz exportját Európába a transzadriai (TAP) vezetéken keresztül, ami része a Déli Gázfolyosónak. Várhatóan évi 10 milliárd köbméter azeri földgáz érkezik majd Európába 25 éven át.
A Brexit folyamatra jellemzően, szinte az utolsó pillanatban, karácsony első napján - csak sikerült megállapodniuk a feleknek. Van „deal” Brexit ügyben, az Egyesült Királyság rendezett formában hagyja el az Európai Uniót és ezáltal a Vámuniót. Ez mindenképpen okot ad az örömre, ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, hogy a megállapodás alapján is olyan jelentős változások várhatóak, melyek jelentős költségnövekedést, szállítási idő növekedést, többlet adminisztrációt, és nyitott kérdéseket eredményeznek.
A végleges adatok alapján az előzetes becslésnél 0,3 százalékponttal nagyobb, 33,4 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az Egyesült Államok bruttó hazai terméke a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis keddi jelentése alapján.
Az Xpeng Motors kínai autógyártó száz darab elektromos okosautót szállít le a héten norvég vásárlóknak, ezzel első alkalommal küldenek ki közvetlenül egyéni vásárlóknak Európába kínai gyártású elektromos okosautót - számolt be internetes oldalán hétfőn a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a Portfolio idei utolsó online klubrendezvénye, melynek partnere a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség volt. A december 15-i virtuális konferencián olyan nagy nevekkel találkozhattak az érdeklődők, mint a Master Good, az NNG, az Erste Bank, a HELL Energy, a KPMG és a Masterplast. A résztvevő cégtulajdonosok, vállalatvezetők, közgazdászok a külföldi terjeszkedésben rejlő lehetőségeket, annak buktatóit mutatták be, gyakorlati tanácsokkal ellátva a nézőket, akik többségében a hazai kkv-szektor képviselői voltak.
Már a tizedik egymást követő hónapban csökkent a svájci óragyártó ágazat eladása novemberben, a visszaesés azonban kisebb volt az októberinél, elsősorban a kínai keresletnövekedés hatására.
A koronavírus-járvány rövid és középtávon is jelentősen befolyásolja a nemzetközi kereskedelem működését. Magyarországon számos olyan hazai tulajdonú kis- és közepes vállalkozás van, amely a válsághelyzetet lehetőségként éli meg, sőt, ki is használja a nemzetközi piacokon történő terjeszkedésre. Ezért december 15-i online szakmai eseményünkön kiemelkedő magyar vállalati példákon keresztül mutatjuk be az exportpiacokban és a külföldi tőkebefektetésben rejlő potenciált. Az esemény ingyenes, regisztrációhoz kötött, amit itt lehet megtenni. Cikkünkben bemutatjuk az esemény előadóit, kerekasztal-beszélgetések résztvevőit.
A várakozásokat messze meghaladva bővült a kínai export novemberben, az import növekedése azonban tovább lassult, miközben a külpiacokat a koronavírus-járvány miatti újabb korlátozások bénítják.
A koronavírus-járvány rövid és középtávon is jelentősen befolyásolja a nemzetközi kereskedelem működését. Magyarországon számos olyan hazai tulajdonú kis- és közepes vállalkozás van, amely a válsághelyzetet lehetőségként éli meg, sőt, ki is használja a nemzetközi piacokon történő terjeszkedésre. Ezért december 15-i online szakmai konferenciánkon kiemelkedő magyar vállalati példákon keresztül mutatjuk be az exportpiacokban és a külföldi tőkebefektetésben rejlő potenciált. Az esemény ingyenes, regisztrációhoz kötött, amit itt lehet megtenni.
Az International Crisis Group nemrég közzétett jelentése alapján a pénzügyi problémákkal küszködő Zimbabwe évente legalább 1,5 milliárd dollártól esik el az országban folyó aranycsempészet miatt, a sárga nemesfém nagy része végül dubaji kereskedőknél köt ki. A probléma feltehetően az ország központosított aranyvásárlási rendszerében rejlik, egyes kereskedők becslése szerint olyan súlyos a helyzet, hogy az illegális export mértéke meghaladja a törvényes szállítások mennyiségét.
Markáns üzenet a pályázati piacról a VNT-nél látott, újabb „negyedórás maraton”: a járvány második hullámának tetőpontjához közeledve is több száz olyan vállalkozás van Magyarországon, amely optimistán tekint a jövőbe, ezért készen áll beruházni, fejleszteni.
38 hónap börtönbüntetésre ítéltek egy kínai-amerikai állampolgárt, aki a Raytheon nevű hadiipari vállalat alkalmazottjaként érzékeny információkkal utazott Kínába - írja a Reuters.
Létrejött a világ legnagyobb szabadkereskedelmi megállapodása 15 ázsiai és óceániai ország bevonásával, a résztvevők a világ 2019-es GDP-jének összesen mintegy 38%-át teszik ki. Az RCEP-egyezményből kihagyták az Egyesült Államokat, Kínát viszont bevették, ami erős üzenet a tengerentúli államnak, amely nemrég ráadásul kilépett a megállapodást ellensúlyozni hivatott TPP-ből is. Önmagában egyébként az RCEP nem jelent szoros együttműködést az érintett országok közt, inkább azért fájhat Amerika feje, mert az egyezmény később további gazdasági és politikai megállapodások alapja lehet olyan USA-szövetséges országok, mint Dél-Korea, Japán vagy Ausztrália és az Amerikával mostanában hűvös viszonyt ápoló Kína közt.
A legbátrabbak viszont már dörzsölték a tenyerüket.
Alkalmazkodnak majd a terephez.
Kamerákkal ellenőrzik a szabályok betartását.
Világszerte hőhullámok sújtanak és messze még az idei nyár vége.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.