A görög hatóságok vasárnapra virradóan is folytatták a lakosok és turisták evakuálását és elszállásolását Rodosz szigetének több falujából, ahol öt napja erdőtűz tombol - jelentette több helyi médium.
Tűz ütött ki egy Krím-félszigeten lévő orosz katonai bázison, emiatt négy település lakóit kell ideiglenesen evakuálni. A tüzet vélhetően egy éjszakai ukrán légitámadás okozta. A lángoló, robbanások által sújtott katonai létesítményről már több felvétel is érkezett.
Már több mint tízmillió hektárt égettek fel év eleje óta az erdőtüzek Kanadában, ilyen nagy területet ennyi idő alatt még egyetlen évben sem pusztítottak el a lángok az országban - derült ki a kanadai kormányzat szombaton közzétett adataiból.
Legalább 2000 embert evakuáltak spanyolországi La Palma szigetén tomboló erdőtűz miatt, miközben Európa súlyos hőhullámmal küzd. A tűz, amely szombaton kora hajnalban kezdődött El Pinar de Puntagorda, a sziget északi részén található erdős területen, már 12 házat pusztított el, és mintegy 4500 hektárnyi területet érintett. Mivel a hőmérséklet a múlt héten 40 Celsius-fok fölé emelkedett, és várhatóan a jövő héten még tovább emelkedik Dél-Európában, a hatóságok attól tartanak, hogy a kitelepítettek száma növekedhet.
Az oroszok az általuk megszállt Herszon megyei területeken nem evakuálták a kahovkai vízerőmű felrobbantása után azokat a helyieket, akiknek nem volt orosz útlevelük, emiatt az egyik településen több mint ötszázan haltak meg - állította hétfői közleményében az ukrán védelmi minisztérium által létrehozott Nemzeti Ellenállási Központ.
A Fülöp-szigeteki hatóságok pénteken több mint tízezer ember evakuálását kezdték meg az ország keleti részén fekvő, Albay tartományban található Mayon vulkán környékéről kitörésveszély miatt - közölte a Fülöp-szigetek vulkanológiai és szeizmológiai intézete (Phivolcs) pénteken.
Az orosz erők ágyútűz alá vették csütörtökön az árvíz sújtotta Herszon városát - közölte Olekszandr Prokugyin, a herszoni régió kormányzója a Telegramon.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az árvíz sújtotta herszoni régióba látogatott csütörtökön, hogy személyesen tájékozódjon az élet- és kármentési munkálatok állásáról a kahovkai vízerőmű gátjának lerombolása miatt elárasztott területen.
Andrij Kosztyin ukrán főügyész szerint az ukránok több mint 17 000 ember evakuálását hajtották végre a gátrobbanás miatt kialakult árvíz sújtotta területekről - írja a Sky News.
A gátszakadás ellenére "urai a helyzetnek" az orosz hatóságok a Dnyeper folyó partjai melletti területeken - állította kedden a Herszon régió Oroszország által beiktatott vezetője. Az oroszok által kinevezett herszoni kormányzó szerint nem lesz szükség a lakosok "nagyszabású evakuálására", annak ellenére, hogy a dél-ukrajnai régióban a Nova Kahovka-i gát robbanása áradással veszélyezteti a térséget- írja a CNN.
Herszon városában folyamatosak az ukrán mentési munkálatok, de az ukrán belügyminiszter az oroszok által megszállt részen lévő állampolgárokért is aggódik - írja a CNN.
16 000 embert kell evakuálni a Nova Kahovka-i gát felrobbantása után csak az ukrán hatóságok ellenőrizte oldalról, jelentették be ukrán hivatalos források.
Számos reakció érkezett a felrobbantott Nova Kahovka-i gát kapcsán. Az ukrán hadsereg szerint orosz erők robbantották fel a gátat, az orosz polgármester előbb képtelenségnek, majd súlyos terrortámadásnak nevezte az egészet. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendkívüli ülést tart, miközben az ukránok már készülnek az evakuációra.
Az orosz csapatok lerombolták a Donyecki területen lévő Karlivka víztározó gátját, ami miatt több falut is árvízveszély fenyeget, és kiürítésre van szükség – számolt be róla az Ukrajinszka Pravda, Pavlo Kirilenko, a donyecki regionális katonai adminisztráció vezetője alapján.
Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint több mint 100 embert menekítettek ki Glotovo és Kozinka településekről, miután ukránbarát orosz fegyveresek betörtek orosz területre – írja a CNN.
Az oroszországi belgorodi régió kormányzója kedd reggeli üzenetében kijelentette, hogy a térségben folytatódik a terület "megtisztítását", és továbbra sem térhetnek haza az elmenekült lakosok.
Veszélyhelyzetet hirdetettek ki a kanadai Alberta tartományban, miután több mint száz erdőtűz keletkezett az elmúlt napokban, és mintegy 25 ezer lakos kénytelen volt elhagyni az otthonát.
Zaporizzsja megye oroszok által megszállt részének vezetője, Jevgenyij Balickij pénteken a lakosság evakuálását jelentette be a frontvonal közelében lévő városokból, mivel az elmúlt napokban megnőtt az ukrán tüzérségi támadások száma. A tervezett ukrán ellentámadás nagy valószínűséggel a déli megyében történik majd, ezért most különösen nagy figyelem hárul erre a térségre.
A holland külügyminisztérium vasárnap reggeli bejelentése szerint Hollandia kimenekíti a harcok dúlta Szudánból állampolgárait - számolt be az NL Times című angol nyelvű holland napilap vasárnap.