Magasabb 2023-as költségvetési hiánnyal számol Giorgia Meloni olasz kormányfő, aki nemrég vette át az ország kormányrúdját – írja a Bloomberg. Az ok pedig a gazdaság erőteljesebb állami megsegítése a közelgő válságban.
Miután pénteken reggel az árstopok kiterjesztése mellett arról is beszélt Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádióban, hogy a 15 éves magyar-orosz gázszerződés a tőzsdei árakhoz igazodik és a gázárak nagy esése után később újbóli emelkedés várható, megjelent ma a KSH Statisztikai Szemlében egy tanulmány „Az importföldgáz-árakról tényszerűen” címmel.
Újra romlik a külpiaci befektetői hangulat, erősödik a dollár, idehaza pedig az árstop kiterjesztésének tervét jelentette be a kormányfő, és ezek együttese vezethetett oda, hogy pénteken reggel újra esni kezdett a forint, az euró jegyzései 412-ig ugrottak.
A Graphisoft Park igazgatótanácsa 2022. november 29. napján (kedd) 10.00 órára összehívja a társaság közgyűlését, melyen a részvényesek és a társaság tisztségviselői vesznek részt.
Az OMV ma reggel tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését, a magasabb olaj- és gázáraknak köszönhetően egészséges harmadik negyedéves működési eredményről számolt be a vállalat. Jelentősen megnőtt a cég készpénzállománya, a befektetők honorálása érdekében pedig extra osztalék kifizetését is javasolták.
Az EKB 75 bázispontos kamatemelését követően nem tapasztalni nagyobb elmozdulást az európai tőzsdéken, nagyobb elmozdulásokat viszont hozhat a hamarosan, 14.45-kor kezdődő sajtótájékoztató. Amerikában úgy tűnt, hogy a befektetők pesszimistán várják a nyitást a csalódást keltő vállalati gyorsjelentéseket követően, azonban a vártnál jobb GDP adatok publikálását követően a Nasdaq kivételével pluszban nyitottak a vezető részvényindexek. Estefelé viszont csak a Dow mutatott pozitív elmozdulást, a Facebookot fenntartó Meta mintegy negyedét veszítette el értékének egyetlen nap alatt.
Globálisan 5,3 százalékkal, 9,6 milliárd euróra növekedtek 2021-ben a világszerte beszedett szerzői jogdíjak, de még nem érték el a pandémia előtti, 10 milliárd euró fölötti szintet.
A szlovén kormány több intézkedést is hozott az energiaválság és a megélhetési költségek enyhítésére csütörtöki ülésén: november 1-jével megemelik a nyugdíjakat, 30 millió eurós támogatást nyújtanak az idősotthonok számára, valamint korlátozzák a távfűtés díját - közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV). Csütörtökön azt is bejelentették, hogy lekapcsolják éjszakára az autópályák világítását azokon az autópálya-szakaszokon, ahol ezt a törvény lehetővé teszi.
Egy friss rendelet szerint 169 milliárd forintnyi kiadást hagyott jóvá a kormány a Rezsivédelmi Alapból, amely pénzből 157,5 milliárd forintot rezsivédelmi szolgáltatás ellentételezéseként a Technológiai és Ipari Minisztérium kap meg. A Portfolio információi szerint ez a 157,5 milliárd forint konkrétan az MVM-hez kerül a napokban, hogy ezzel segítse a kormány a rezsicsökkentés jelenlegi szabályainak fenntartását a cégen keresztül.
Szerdán nagyon rákapcsolt a forint, amiben a dollár gyengülésének is volt szerepe. Délutánra aztán megállt a száguldás, és majdnem 410-ig gyengült vissza a magyar deviza az euróval szemben, mert egyre inkább látszott, hogy a mai EKB kamatemelés előtt az euró erejéről van szó. Pénteken délelőtt volt még egy forinterősödési hullám, de aztán kapott egy nagyobb ütést a forint, így 412 fölé lendült az euró. Ma a befektetők elsősorban az EKB kamatdöntésére figyelnek (14:15-kor jelent meg, majd 14:45-től sajtótájékoztató, illetve előtte 14:30-kor emerikai GDP-adat jön), ami a forint piacán is hozhat nagyobb kilengéseket.
Idén már hatodszor adott ki profitfigyelmeztetést, a francia energiacég, az EDF, a cég most azt közölte, hogy a korábban vártnál is nagyobb veszteséget okozhat az, hogy az év során hosszú ideig több atomreaktora is leállásra kényszerült, írja a Reuters.
Az orosz olajtermékekre vonatkozó szankcióknak köszönhetően korábban még úgy tűnhetett, hogy kezelhetetlen energiaválsággal néz szembe Európa. Azóta viszont sokat javult a helyzet, biztató ütemben telnek a gáztárolók, az átlagosnál enyhébb télre van kilátás és alternatív energiaforrásként egyre hangsúlyosabban van jelen a rendszerben a cseppfolyósított földgáz. A fentiek tükrében számos iparági szakértő szerint az idei télre már biztosított lehet a kontinens energiaellátása, az orosz gáztól való teljeskörű függetlenedés mentén azonban jövőre már rosszabb lehet a helyzet. De milyen lehetőségek állnak Európa előtt a kereslet csökkentésére, a rövid távú deficit áthidalására, és vajon tényleg túl drága az északi-amerikai régióból tankerhajókon ideszállított LNG? Ezekre a kérdésekre fókuszál a norvég Rystad Energy elemzése.
Lassan két hete emelte váratlanul 18 százalékra az irányadó kamatot a jegybank, akkor részben a forint ellen felerősödő spekulációs nyomásra hivatkoztak. A legfrissebb adatok szerint főleg szeptember végén vettek fel sokan pozíciókat a magyar deviza ellen, a roham lecsillapodott mire az MNB közbelépett. Ugyanakkor a short pozíciók felvétele érezhetően szerepet játszott a forint szinte megállíthatatlan gyengülésében. Azóta már kijelenthető, hogy a lépések stabilizálták a forint árfolyamát, vagyis az már biztos, hogy átmeneti megnyugvást hoztak a piacra.
Európában a zárás előtt emelkednek a vezető indexek, Amerikában pedig ugyan mínuszban nyitottak a tőzsdék a Google és a Microsoft csalódást keltő harmadik negyedéves jelentését követően, de hamar a vevők kerültek fölénybe, így ismét az emelkedésé a főszerep a délutáni órákban. Fontos gazdasági adatok ugyan nem várhatóak ma, de az USA-ban tovább folytatódik a gyorsjelentési szezon.
Miután kedden megtört a nyolc hónapja tartó dollárerősödési trend az euróval szemben, szerdán további jelentős dollárgyengülés alakult ki a főbb devizapárokban a kockázati étvágy erősödésével párhuzamosan. A dollár esése a paritás feletti árfolyamot hozott az euró ellenében és ezzel párhuzamosan megtört a nyolchavi forintgyengülési trend is a zöldhasúval szemben. Délután újabb fordulat érte el a devizapiacokat: a dollár ismét látványos gyengülésnek indult az euróval szemben. Ez már leginkább az euró erejével függ össze, ugyanis a piaci szereplők már készülnek az EKB csütörtöki 75 bázispontos kamatemelésének bejelentésére. Az euró általános ereje lehet tehát amögött, hogy délután a forint már nem tudott tovább erősödni vele szemben.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének szerdai adása. A mai műsor első részében azt jártuk körbe, hogy a magyar gazdaság különböző érintettjei mit gondolnak az euró bevezetésről. A témával kapcsolatban Beke Károlyt, a Portfolio Makro rovatának elemzőjét kérdeztük. Az adás második részében az USA-ban tartandó félidős választásokról lesz szó. Egyebek mellett arról beszélgetünk Kiss Csabával, a Portfolio Globál rovatának elemzőjével, hogy az egyre népesebb latinó közösség politikai preferenciájának változása miképpen befolyásolhatja a szavazás eredményét.
A dollár ma újra a paritás fölé lépett az euróval szemben, azaz gyengült és a kialakult árfolyamszintre egy hónapja nem volt példa. Ezzel párhuzamosan a forint a nyolc hónapja tartó gyengülő trendje megtörése küszöbére jutott a dollárral szemben. Mindezek miatt gyorsan megnéztük, hogy mit üzennek technikai elemzés alapján a grafikonok.
Piaci ár alatt juthatna hozzá 51 Caf-villamoshoz Budapest, forráshiány miatt azonban csak 20-at vásárolna meg a városháza - írja a Világgazdaság. A 20 villamos bekerülési költsége 40 millió euró, azaz mintegy 16,5 milliárd forint.
A Deutsche Bank 1,115 milliárd eurós nettó eredményről számolt be az idei harmadik negyedévben, ami jelentősen meghaladja a Reuters elemzői konszenzusában szereplő 827 millió eurós nyereséget, a bank bevétele pedig 15 százalékkal 6,92 milliárd euróra nőtt.
Egyértelműen az volt az ember érzése a szerdai Budapest Economic Forum konferencián, hogy az üzleti szektor bizalma kezd megrendülni a forintban. Feltűnő volt, hogy az elmúlt időszak forintgyengülése után többen is felvetették az euró bevezetésének szükségességét, sok vállalatvezető is utalt arra, hogy a kiszámíthatatlanság a legrosszabb az üzlet szempontjából. Ettől még persze a gazdaságpolitika valószínűleg nem lesz hirtelen európárti, de egyre erősebben merül fel a kérdés más országok példáját figyelve, hogy elindul-e egy spontán euroizáció a gazdaságban. Ha pedig az üzleti szektor elkezd egyre inkább euróban számolni, akkor akár a hivatalos belépés hiányával is egyre inkább elfogadott lehet itthon fizetőeszközként, akár „az euró be is vezetheti önmagát”.