10 milliárd eurós díjbevétel a bécsi biztosítónál
A Vienna Insurance Group több mint 10 milliárd eurós díjbevételt ért el a 2019-es előzetes eredmények alapján - derül ki az Union Biztosító közleményéből.
A Vienna Insurance Group több mint 10 milliárd eurós díjbevételt ért el a 2019-es előzetes eredmények alapján - derül ki az Union Biztosító közleményéből.
2018-hoz hasonlóan jó évet zárt tavaly is a Raiffeisen Bank International, a ma reggel közzétett éves jelentése szerint azonban a koronavírus-járvány miatt jelentős mértékben visszafogta idei terveit. Az eurózónában 4%-os, saját piacain 6%-os GDP-visszaesésre számít az osztrák bankcsoport.
Egymás után döntenek úgy a sportszergyártók, hogy bezárják az üzleteiket, most az Adidas jelentette be a boltzárást.
A koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére újabb, ezúttal 200 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a spanyol kormány - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök a kabinet keddi ülését követően Madridban. Eközben a britek is bejelntették: ők 300 milliárd fonttal támogatjűk a gazdaságot.
Az Európai Bizottság ma 14 nagyszabású infrastrukturális projektet érintő, több mint 1,4 milliárd euró értékű beruházási csomagot hagyott jóvá, köztük két magyarországi nagyobb projektet is - derült ki a brüsszeli testület közleményéből. A projektek ezen felül további 6 tagállamban (Csehország, Horvátország, Lengyelország, Portugália, Románia és Spanyolország) fognak megvalósulni.
Gyakorlatilag az összes puskaporukat ellőtték a világ nagy jegybankjai azzal, hogy a Fed vasárnap újabb rendkívüli gigantikus kamatvágást és eszközvásárlást jelentett be. Legalábbis kamatpolitikával már nem nagyon tudnak tovább segíteni a koronavírus-járványban megroppant világgazdaságnak. A befektetők épp ettől ijedtek meg: mostanra mindent egy lapra tettek fel a jegybankok, a további gazdaságélénkítésre nagyon limitált a mozgásterük. Néhány eszköz azért még maradt, amiket szükség esetén elő lehet rántani a kalapból, de egyre égetőbb szükség lenne arra, hogy a költségvetési politika is támogassa az erőfeszítéseket.
Hétfőn új történelmi mélypontra esett a forint, napközben 348 közelében volt a csúcs az euróárfolyamban. Kedd 345-ről indult a kereskedés, aztán csaknem 349-ig bukott az euróval szemben, miközben a dollár nagy erőre kapott, így vele szemben 316 felett 20 éves mélypontra süllyedt a forint.
Kora reggel óta meredeken erősödik a dollár a főbb fejlett piaci devizákkal szemben amiatt, hogy a legnagyobb piaci szereplőknek is masszív a dollár likviditás iránti igénye, mindez pedig a szenvedő forint mellett azt eredményezte, hogy 20 éves mélypontra bukott a magyar fizetőeszköz a zöldhasúval szemben.
A koronavírus miatt idén zsugorodhat a francia GDP, a kínai gazdaság pedig szintén jelentősen gyengülhet az első negyedévben.
Hétfőn 16 ezer új munkanélküliségi segélykérelmet regisztrált az osztrák munkaügyi hivatali szolgáltatásokat is ellátó Arbeitsmarktservice (AMS) munkaközvetítő szervezetnél.
Az eurócsoport országainak pénzügyminiszterei hétfő este elfogadták az erősen eladósodott, valamint a koronavírus-fertőzés által leginkább sújtott Olaszország számára különösen fontos állami túlköltekezésre vonatkozó Európai Bizottság által előterjesztett szabályok alóli mentességről szóló javaslatokat - közölte az uniós tanács hétfőn.
Már délelőtt új történelmi mélypontra esett a magyar deviza az euróval szemben, aztán délután az MNB hiteltörlesztési moratóriummal kapcsolatos javaslata hatására átmenetileg 348-ig zuhant. A nap további részében aztán 342-345 között hullámzott a kereskedés, este 343 körül ingadoztak a jegyzések a bankközi piacon.
A horvát jegybank hétfőn már negyedszer adott el devizát március 9. óta a kereskedelmi bankoknak a kunára gyakorolt nyomás mérséklése céljából.
Napok óta az eddigi történelmi mélypont körül billegett a forint az euróval szemben, ma pedig arra a hírre ütöttek rajta nagyot 342-ről 348-ig, hogy az MNB az összes vállalati hitelnél év végéig törlesztési moratóriumot kezdeményezett. Mivel sosem volt még ilyen gyenge a forint, nehéz fogódzót találni arra a kérdésre, hogy meddig zuhanhat a forint, de azért a technikai elemzés ad néhány támpontot.
Olyan horderejű döntéseket jelentett be most az Európai Bizottság a koronavírus miatti válságkezelés támogatására, amelyekre még a 2008-2009-es globális pénz- és tőkepiaci válság során sem volt példa.
Leállítja lengyel járatait a Wizz Air a Lengyelországban kihirdetett utazási korlátozás miatt - jelentette be a légitársaság.
Egymilliárd eurós soron kívüli pénzügyi csomagot állított össze az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a tevékenységi területén működő vállalatok számára az új típusú koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak enyhítésére.
A Handelsblatt információi szerint a legnagyobb bevételű európai légitársaság, a Lufthansa állami segítséget kér a koronavírus terjedésének negatív hatásainak enyhítésére.
Mivel a forint a megelőző hónapokban relatív sokat gyengült a régiós devizákhoz képest, a tegnapi drámai piaci hangulatromlást viszonylag jól átvészelte, miközben a többi deviza esett. Ma pedig azt látjuk, hogy a hullámzó hangulat, illetve a délutáni újbóli piaci hangulatromlás mellett a forint is gyengélkedik, az euróval szemben 340-nél jár, így nagyon közel van a forint az új történelmi mélypontjától.
Az Európai Unió egy tágabb csomag részeként 37 milliárd eurós beruházási támogatást fog nyújtani a tagállamoknak – jelentette be Ursula von der Leyen bizottsági elnök pénteken.
Egyértelmű favoritja van a republikánus elnökjelöltnek és úgy tűnik, Jeruzsálemnek is.
Hatalmas várakozásokkal tekintenek sokan a napra.
Percről percre tudósításunk az ukrán frontról.
Ukrajna csapásai állhatnak a háttérben.
A háború határozta meg az idei témát.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.