A keddi erősödés után szerda reggel 350-nél kezd a forint az euróval szemben, vagyis megint a régóta kerülgetett lélektani szintet támadja, melyről korábban többször visszapattant. Kérdés, hogy most is megakad-e a forint erősödése, ha sikerül áttörnie a határt, akkor megnyílhat a tér a további erősödésre.
Megállapodást kötött a német igazságszolgáltatással a Volkswagen, hogy hajlandó fizetni 9 millió eurót, hogy cserébe lezárulhasson a jogi eljárás a cég elnöke és vezérigazgatója ellen az elmúlt évtized legnagyobb autóipari botrányában, a dízelautók kibocsátási adatainak meghamisítása ügyében.
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a munkanélküliség szükséghelyzeti kockázatait mérséklő, ideiglenes támogatást nyújtó európai eszközről (SURE), amelynek keretében a koronavírus-válság okán akár 100 milliárd euró összegű kölcsön folyósítható kedvező feltételek mellett a tagállamoknak - közölte az uniós tanács kedden. A koronavírus-járvány okozta válság gazdasági hatásainak enyhítését célzó támogatási csomag célja, hogy segítségével a munkavállalók megtarthassák munkahelyüket.
Az elmúlt két hétben a jelek szerint nagyobb előrelépés történt az európai integráció mélyítésének rögös útján, mint előtte évek alatt, hiszen a német alkotmánybíróság május 5-i példátlan döntése után múlt kedden Európa történelmi jelentőségű megsegítéséről állapodott meg a német CDU/CSU pártszövetség. Ebből pedig mostanra eljutottunk odáig, hogy az évekig tartó ellenkezést feladva hajlandó Németország a közös uniós adósságkibocsátásra a koronavírus miatti helyreállítási alapnál. Mindez több szálon keresztül a magyar kormány gazdaság(politika)i stratégiájára is jelentősen kihat. Éppen ezekről a kérdésekről egyeztetett ma Orbán Viktor magyar, illetve a többi visegrádi kormányfő Angela Merkel német kancellárral.
Nagyott esett ma az osztrák tőzsde annak ellenére, hogy az európai piacokon nem látni ilyen mértékű elmozdulást. Az esés mögött elsősorban az állhat, hogy a tegnap feloldották a március óta tartó shortolási tilalmat.
A Masterplast múlt héten tette közzé első negyedéves számait, amit a céget követő MKB keddi elemzésében értékelt. Az MKB 910 forintról 825 forintra csökkentette a Masterplast-részvények 12 havi célárát, az ajánlás továbbra is vétel. Az MKB új célára 38 százalékkal magasabb a Masterplast hétfői záróárával összehasonlítva.
„Nincs semmilyen pszichológiai korlát a lépéseinken”, és „egyáltalán nem aggódok se a koronavírus járvány miatt indított eszközvásárlási programunk, se a korábbi programunk miatt” – hangsúlyozta több vezető európai lapnak adott, hétfő este közzétett interjújában Christine Lagarde.
Az eurózónán kívüli uniós tagállamok azt szeretnék, ha átmenetileg enyhítenének a tőkekövetelményeiken eurókötvények kibocsátása esetén – írja a Reuters. A cél, hogy a koronavírus miatt senki ne kerüljön nehéz helyzetbe amiatt, mert nem tagja a valutaövezetnek
Ursula von der Leyen közleményében üdvözölte és konstruktívnak nevezte a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására szolgáló uniós alapra vonatkozó német-francia javaslatot, amely véleménye szerint helytállóan vázolja az Európa előtt álló gazdasági kihívás nagyságát.
Minimális erősödésben volt hétfő reggel a forint az euróval szemben, így továbbra is 355 körül jár a jegyzés, vagyis az utóbbi hetekben kiépített 350-360-es sáv közepe határozza meg a hangulatot. Egyelőre a nemzetközi devizapiacon is csendesen indul a hét, a következő napokban viszont jönnek lényeges adatok, melyek befolyásolhatják a hangulatot.
Kevés olyan szektor van, amelyet olyan súlyosan érintett a koronavírus-járvány, mint a légiközlekedés, az utasforgalom összeesett, és a kilábalás is lassú lehet. A Ryanair arra számít, hogy az utasforgalom gyorsan emelkedhet, a jegyárak tartósan alacsonyak maradhatnak, a válság hatása tartósan nyomás alatt tarthatja a szektor vállalatait, a Ryanair további létszámleépítésekre kényszerül, és több bázisát is bezárhatja, erre a régiónkban is sor kerülhet.
Minden populista kormány álma az az olasz „Újraindítási rendelet”, amelyet a minap jelentettek be és azt tükrözi, hogy semmiféle életképes ötletük nincs a gazdaság újraindítására, hanem csak úgy beleszórják az emberek és cégek közé az eurómilliárdokat és egyetlen reformot, vagy nagyobb beruházást sem tudtak kitalálni – ezt a rendkívüli kritikus véleményt fogalmazta meg a Teneo politikai elemzőcég a régóta várt, sok politikai csata miatt elhúzódott csomagról. Szerintük így a nevén kívül semmi sem utal a rendeletből arra, hogy itt tényleg újraindításról lenne szó, inkább puszta osztogatásról. Ezzel is összefügghet, hogy az olasz jegybank pénteki előrejelzése szerint alapeseti forgatókönyvként 9%-os, rossz esetben 13%-os recesszión esik át idén az ország (a kormány 8%-osat vár) és statisztikai hatásként jövőre remélhetőleg 4,8%-kal növekedni fog. Közben viszont az olasz állam eladósodottsága az egekbe ugorhat.
Az Európai Unió Tanács politikai megállapodásra jutott a szükséghelyzeti munkanélküliségi kockázatokat mérséklő ideiglenes támogatásról. Az intézkedést már hetekkel ezelőtt belengették, de döntés csak május 19-én várható.
Tavaly nyáron érkezett a hír, hogy az amerikai gyógyszergyártó cég, az AbbVie felvásárolja az Allergant. A többek között a Botox forgalmazásáról ismert Allergan értékesíti Egyesült Államokban a Richter fontos készítményét, a Vraylart is. A héten bejelentették, hogy az AbbVie lezárja az Allergan akvizícióját.
A Graphisoft Park csütörtöki gyorsjelentését a Wood pénteki elemzésében értékelte, az elemzőház ajánlása továbbra is tartás, míg a célár továbbra is 5 285 forint, ami 12,5 százalékkal magasabb a Graphisoft Park csütörtöki záróárával összehasonlítva.
A válság áprilisban tetőzhet a magyar gazdaságban, az év második felében már élénkülés következhet, így a 2020-as 3 százalékos visszaesés után 2021-ben már 4,8 százalék lehet a növekedés - írja értékelésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Perceken belül megjelenik az első negyedéves GDP-adat, mely már a koronavírus hatásait is tartalmazza. A KSH publikációjára pedig a forint is reagálhat, mely a szerdai nagyobb gyengülés után tegnap sem tudott magához térni és javítani. Így továbbra is 355 közelében jár az euróval szemben, ahonnan ma jöhet akár komolyabb mozgás is.
A csütörtöki piaczárás után tette közzé legfrissebb számait a Graphisoft Park, a társaság bevétele és az EBITDA is új csúcsra emelkedett az első negyedévben, míg az adózott eredmény csökkent. A társaság a koronavírus-válság miatt módosította korábbi előrejelzését és 2020-ra és 2021-ra vonatkozóan is lefelé módosították a bérleti díj bevétel, és az adózott eredmény várakozásaikat.
Őszig Angela Merkel kormányának hadügyminisztere volt, most az Európai Bizottságot vezeti Ursula von der Leyen és a legfrissebb jelek szerint ők ketten valami olyan nagy dologra készülnek, ami egyszerre pipálná ki a koronavírus-válságból való uniós helyreállítás feladatát és védené ki az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programjának német alkotmánybírósági elkaszálását. Látszólag két teljesen különálló témáról van szó, de váratlanul mégis összekapcsolódtak és (kényszerből) a szorosabb gazdaságpolitikai integráció felé terelhetik az Európai Uniót. Sőt, Merkel szerdán már politikai unióról is beszélt. Mindez, illetve a két témával járó következmények több szempontból is kifejezetten nyugtalanítóak lehetnek az Orbán-kormánynak, hiszen alávágnának a magyar gazdaságstratégiának és a nemzetállamok laza együttműködését szorgalmazó modellnek is.