euró

Több mint 5 milliárd forinttal szállt be a Széchenyi Alapok a Euroventures alapjába

Több mint 5 milliárd forinttal szállt be a Széchenyi Alapok a Euroventures alapjába

A Széchenyi Alapok 5,6 milliárd forintot fektetett az egyik legeredményesebb hazai kockázati tőkebefektető, a Euroventures legújabb, immár ötödik alapjába, jelentette be Varga Mihály, pénzügyminiszter. Ezzel a Pénzügyminisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó alapkezelő lett az alap legnagyobb befektetője. A forrásokat innovatív, nagy növekedési potenciálú, érettebb szakaszban lévő technológiai cégek finanszírozására fordítják majd. Több körben legalább hat vállalatba egyenként 2-6 millió eurót fektethetnek be Magyarországon és további célpiacokon a régióban.

Újra 360 fölé gyengült a forint- Ennyi volt a nagy erősödés?

Újra 360 fölé gyengült a forint- Ennyi volt a nagy erősödés?

Már csütörtökön érezhetően erősödött a forint, de egyelőre korai lenne kijelenteni, hogy megszabadult a 360-as lélektani szinttől. Azonban ha innen pénteken tovább tud kapaszkodni a magyar deviza, akkor akár hosszabb távon is fellélegezhetünk.

Sosem látott magasságba emelkedett az üzemanyagok ára a magyar benzinkutakon

Sosem látott magasságba emelkedett az üzemanyagok ára a magyar benzinkutakon

Pénteken ismét változott az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin ára 3 forinttal emelkedett, míg a gázolaj literenkénti átlagára 4 forinttal nőtt. Ez egyrészt új csúcsot jelent mindkét üzemanyagtípus számára, azonban az emelkedés üteme némileg csökkent az elmúlt alkalmakhoz képest.

Energiaválság: elkezdték felbontani Magyarországon az áramszerződéseket a bajba jutott kereskedők

Energiaválság: elkezdték felbontani Magyarországon az áramszerződéseket a bajba jutott kereskedők

Az elszálló gáz- és áramárak miatt több magyar energiakereskedő cég is bajba kerülhetett már és emiatt elkezdte felmondani az ellátott cégek felé fennálló szolgáltatási szerződését, így például az árampiacon a nagy elosztói engedélyes cégeknek kell közbelépnie és átmenetileg ellátnia a cégeket. Frissítés! Egy péntek délutáni sajtóeseményen az ITM államtitkára azt jelezte a Portfolio-nak, hogy megvizsgálják annak a lehetőségeit, hogy mit tudnak tenni az ipari fogyasztók által fizetendő áram- és gáztarifák terén a helyzet enyhítésére.

A 15%-os multiadó nem számolja fel az adóversenyt

A nagy multinacionális cégekre kötelező 15%-os globális minimáladó teljes összegét csak egy 10 éves átmeneti időszak után kell majd befizetniük azoknak a Magyarországon is jelenlévő nagyvállalatoknak, amelyek „tényleges gazdasági tevékenységet” folytatnak. Az EU-Monitor írása arról, mit tartalmaz és hogyan jött létre a történelmi globális adóreformról szóló megállapodás.

Még mindig 360-nál toporog a forint, közeleg az MNB újabb nehéz döntése

Még mindig 360-nál toporog a forint, közeleg az MNB újabb nehéz döntése

Szerda reggel is 360 felett kezd a forint az euróval szemben, továbbra is ez a kulcsszint határozza meg a jegyzést. A következő napokban az MNB Monetáris Tanácsának jövő keddi ülése határozhatja meg a hangulatot, a jegybank ismét nehéz helyzetben próbálhat megfelelni a befektetőknek.

Valami elképesztőt tett az emberek vagyonával a koronavírus, nem is gondolnád, hova ment a sok pénz

Valami elképesztőt tett az emberek vagyonával a koronavírus, nem is gondolnád, hova ment a sok pénz

Mágikus szinthez, 200 ezermilliárd euróhoz ért a háztartások vagyona a világon, a koronavírus a megtakarítási ráta éles emelkedését hozta magával. A „kikényszerített megtakarításokról” szóló tavalyi évben azonban nem a részvények voltak a nagy nyertesei a visszafogott fogyasztásnak, pedig sokan ezt gondolhatják. A versenyt a bankbetétek nyerték, nem is kevéssel.

Itt az 500 forint feletti üzemanyagár a hazai kutakon - Mi jöhet még?

Itt az 500 forint feletti üzemanyagár a hazai kutakon - Mi jöhet még?

A hazai benzinkutakon most először 500 forint fölé emelkedett a gázolaj átlagára, de a benzinár is rekordszinten áll, ami nem véletlen, az olaj ára ugyanis csak idén több mint 60 százalékot emelkedett, ráadásul a dollárral szemben gyengül a forint, a kettő eredőjéből adódik a meredek emelkedés a hazai üzemanyagárakban. De mi hajtja egyre magasabbra az olaj árát, és meddig emelkedhet még a nyersanyag, azzal együtt pedig a hazai kutakon a benzin és a gázolaj ára? Ennek jártunk utána.

A világ eddigi legnagyobb zöldkötvény-kibocsátása zajlott le

A világ eddigi legnagyobb zöldkötvény-kibocsátása zajlott le

Az Európai Bizottság a koronavírus-járvány okozta helyreállítást támogató NextGenerationEU nevű programja keretében kötvényeket bocsátott ki 12 milliárd euró értékben, a kötvényekből befolyó összegek környezetkímélő, illetve a zöld átállást segítő kezdeményezések céljait szolgálják majd - közölte az uniós bizottság kedden.

Egymilliárd euróval támogatja az afgánokat az Európai Unió

Egymilliárd euróval támogatja az afgánokat az Európai Unió

Az Európai Unió egymilliárd euró értékű támogatást különít el az Afganisztánban élők számára, valamint a menekült afgánokat befogadó szomszédos országok sürgős szükségleteinek kielégítésére - közölte az Európai Bizottság kedden.

Nagyot fordult tegnap a forint, de a 360-tól nem szabadul

Nagyot fordult tegnap a forint, de a 360-tól nem szabadul

Hétfőn a nap első felében 362 körül is járt az euró jegyzése, majd onnan fordult erősödésbe a magyar deviza. Így továbbra is a 360-as lélektani szint határozza meg a jegyzést, onnan egyelőre nem tud eltávolodni a forint.

Kiszivárgott: tavaszig magas energiaárakkal számol az Európai Bizottság - Három javaslata lesz a tagállamok felé

Kiszivárgott: tavaszig magas energiaárakkal számol az Európai Bizottság - Három javaslata lesz a tagállamok felé

Nem az uniós karbonpiaci árazási rendszer (ETS) a felelős az égig emelkedő energiaárakért, hanem a Covid-járvány után felborult kereslet-kínálati viszonyok, illetve a kedvezőtlen időjárás, és azért, hogy a hasonló heves áringadozásoknak minél kevésbé legyen kitéve az Európai Unió, muszáj felgyorsítva előrehaladni a 2050-es klímacél felé; a tagállamoknak pedig megvannak eszközei a legalább jövő áprilisig magasan maradó árak negatív hatásainak enyhítésére – gyakorlatilag ez rajzolódik ki abból az e hét szerdán megjelenő európai bizottsági közleményből, amelynek aktuális tartalma eljutott az EU-Monitorhoz.

Dávid és Góliát harca dönti el a sorsát az utolsó 100 millió benzines és dízel autónak az EU-ban - A szigor életeket menthet

Dávid és Góliát harca dönti el a sorsát az utolsó 100 millió benzines és dízel autónak az EU-ban - A szigor életeket menthet

Idő kérdése, hogy mikor vágja zsebre a slusszkulcsát az utolsó Európában eladott új, belső égésű motorral hajtott gépjármű boldog tulajdonosa. Sajnos ez idő alatt még jóval több mint százmillió ilyen autót adnak el Európában. Nem mindegy, hogy az a sok, eladása után még akár 15-20 évig is használt autó mennyivel növeli a légkör széndioxid-tartalmát és mennyire szennyezi a levegőt. Minél jobban sikerül visszafogni a szennyezést, annál kevesebben kapnak tőle valamilyen halálos kórt.

Az egyik nagy hitelminősítő szerint a lengyel gazdaság megérzi az EU-val zajló vitát

Az egyik nagy hitelminősítő szerint a lengyel gazdaság megérzi az EU-val zajló vitát

Elmaradhat a várakozásoktól a lengyel gazdaság növekedése, ha az Európai Unióval kialakult jogvita miatt késnének a Lengyelország által igényelt folyósítások a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítására és az ellenállóképesség javítására szolgáló uniós pénzügyi eszközből (RRF) - áll a Moody's Investors Service hétfőn Londonban ismertetett állásfoglalásában.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.