euró

A lengyelek szerint az Európai Parlament túllépte a hatáskörét

A lengyelek szerint az Európai Parlament túllépte a hatáskörét

Az Európai Parlament (EP) a saját hatáskörén túllépve foglalt állást a lengyel alkotmánybírósági döntésről - kommentálta pénteken az előző nap az EP strasbourgi plenáris ülésén megszavazott dokumentumot Piotr Wawrzyk lengyel külügyminiszter-helyettes.

A KBC végül teljesen kivonul Írországból

A KBC végül teljesen kivonul Írországból

A KBC megegyezett a Bank of Irelanddel, hogy eladja neki a teljes hitel- és a betéti állományát és egy kisebb nem teljesítő jelzáloghitel állományt is.

Fogy a forint ereje, ismét jelentős gyengülésben van

Fogy a forint ereje, ismét jelentős gyengülésben van

Tegnap a forint féléves mélypontra gyengült az euróval szemben, de a jelek szerint ez sem fogta meg, a ma reggeli kereskedésben tovább gyengült, a délelőtti órákban pedig már markánsabb leértékelődést látunk. Nem magyar specifikus a történet, a régiós devizák is gyengültek. Azután Virág Barnabás szavaira hirtelen erősödésbe kezdett a forint, de ez a lendület nem tartott sokáig, délután és este ismét jelentős gyengülést mutat.

Technikai elemzés: főbb devizapárok és kriptovaluták - online előadás MA este

Technikai elemzés: főbb devizapárok és kriptovaluták - online előadás MA este

Nem unatkoztunk mostanában a főbb devizapárok, vagy a kriptovaluták gyors árfolyammozgását látva. Az euró például bő egy éves mélypontra süllyedt a dollárral szemben. A forint egy kulcsfontosságú ellenállás közelében van. A bitcoin ezen sorok írásakor pedig egy paraszthajszálra van mindenkori maximumától. Ezek pedig még korántsem jelentik az összes izgalmas befektetési, illetve spekulatív pozícióra vonatkozó lehetőséget. Ezért a mostani webináriumon átnézzük a fontosabb devizák és kriptovaluták helyzetét a technikai elemzés segítségével.

A felhő alapú szolgáltatások húzzák az SAP-t

A felhő alapú szolgáltatások húzzák az SAP-t

Főként a felhőalapú szolgáltatások húzzák az SAP bevételeit, továbbra is ez a terület a növekedés motorja, részben erre hivatkozva emelte meg a menedzsment az idei várakozását, amit jól fogadtak a befektetők.

Miért esik ilyen csúnyán a forint, miközben az MNB folyamatosan emeli a kamatot?

Miért esik ilyen csúnyán a forint, miközben az MNB folyamatosan emeli a kamatot?

Június óta már 120 bázisponttal emelte meg az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa, azonban a forint nem tud érdemben erősödni. Sőt, a napokban féléves mélypontra gyengült a magyar deviza az euróval szemben, a jegybanki szigorítás mellett is lassan a történelmi mélypont fenyeget 370 közelében. De mi történt a piacon, ami miatt hirtelen a forint ellen fordult a hangulat?

Koronavírus: szigorít Ausztria is

Koronavírus: szigorít Ausztria is

Ausztriában a kormány szerdai döntése értelmében a munkavállalók többségének novembertől dokumentummal kell igazolnia munkahelyén a koronavírus elleni védettséget.

Miért nem fogja a következő magyar kormány sem bevezetni az eurót?

Miért nem fogja a következő magyar kormány sem bevezetni az eurót?

Az ellenzéki előválasztási kampányban szinte az összes párt nyíltan kiállt az euró bevezetése mellett, viszont a következő négyéves ciklusban ennek nincs sok realitása, mivel jelenleg mindössze egy feltételt sem teljesít Magyarország a csatlakozáshoz. Ettől még persze komoly fordulat lenne az elmúlt évtizedhez képest, ha erős politikai akarat lenne a közös deviza bevezetése mögött.

Ide-oda rángatják a forintot a féléves mélypont közelében

Ide-oda rángatják a forintot a féléves mélypont közelében

Szerda reggel is tovább gyengült a forint, már 363 felett jár az euróval szemben, aztán volt egy határozott erősödés, majd újabb gyengülés. A jelek szerint az MNB tegnapi újabb kamatemelése nem volt meggyőző a piac számára, sokan indokoltnak tartottak volna nagyobb szigorítást is.

Jön az EU-csúcs: letörnék az energiaárakat a lengyelek a klímacsomag módosításával

Jön az EU-csúcs: letörnék az energiaárakat a lengyelek a klímacsomag módosításával

Egy nem-hivatalos papírt küldött körbe kedden a lengyel kormány a tagállamoknak a csütörtök-pénteki EU-csúcs előtt, amelyben azt szorgalmazza, hogy meg kell vizsgálni a 2050-es klímacél elérését szolgáló „Fit for 55” csomag minden olyan elemét, ami az energiaárak emelkedését okozhatja és meg kell fontolni ezek halasztását, vagy módosítását, továbbá az ETS-rendszer kiterjesztési terveit is módosítani célszerű – tudta meg a Politico.

Átbillent a forint, féléves mélypontjára került az euróval szemben

Átbillent a forint, féléves mélypontjára került az euróval szemben

Délelőtt még határozott erősödést mutatott a forint az euróval szemben arra a friss piaci várakozásra, hogy a Magyar Nemzeti Bank esetleg a piaci konszenzusnál (15 bázispont) nagyobb kamatemeléssel lepi meg a piacot, a minapi régiós tapasztalatok alapján, illetve azután, hogy a miniszterelnök főtanácsadója a Portfolio mai Budapest Economic Forum konferenciáján félszívűnek mondta az eddigi monetáris szigorítást. Az MNB azonban nem lepte meg a piacot, 15 bázisponttal 1,8%-ra emelte az alapkamatot, aminek hírére azonnal megütötték a forintot, aztán újabb ütést kapott 3 órakor, a kamatdöntési közleményre, pedig abból kikerült a "kisebb lépésközökkel történő" kamatemelési ütem kifejezés, illetve Virág Barnabás MNB-alelnök a Portfolio konferenciáján is azt üzente, hogy 2022-ig átnyúlóan is folytatódni fog a kamatemelési ciklus. Aztán Virág a Portfolio-nak adott villáminterjúban azt is jelezte, hogy decemberig havi 15 bázispontos ütemmel emelnek, és majd az akkori friss inflációs jelentés tükrében döntenek a jövőre is áthúzódó kamatemelési ciklusról. Mindezek tükrénben délután háromnegyed öt tájban kissé 362 felett, azaz háromhavi mélypont közelében hullámzott a forint az euróval szemben.

Hatalmas beruházás a svájci faipari Swiss Krono-nál

Hatalmas beruházás a svájci faipari Swiss Krono-nál

A svájci tulajdonosú Swiss Krono Kft. 17 milliárd forintos beruházással bővíti gyártókapacitását Vásárosnaményban, amelyhez a magyar kormány 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt. A svájci faipari cég a beruházással a már meglévő 145 munkahelyet megerősíti és emellé 28 újat hoz létre, továbbá 10 évre vállalja, hogy tevékenységét fenntartja - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Energiaválság: majdnem kikapcsolták tegnap az áramot több magyar cégnél - Durva sztorik zajlanak

Energiaválság: majdnem kikapcsolták tegnap az áramot több magyar cégnél - Durva sztorik zajlanak

Az energiakereskedő JAS Zrt. céges ügyfeleinek egy része hétfőn, közvetlenül azelőtt került vissza a JAS-hoz, hogy az ideiglenesen áramot szolgáltató cégek kikapcsolták volna őket a rendszerből – tudta meg a G7, amely a szövevényes ügy megfejtését is megírta. Ez arra utal, hogy durva sztorik zajlanak mostanában enregiakereskedői és reálgazdasági termelő cégek körében amiatt, hogy elszálltak a tőzsdei áram- és gázárak, és a fedezetlen energiakereskedői piaci pozíciókat egy feltételezett jogi kiskapu segítségével igyekeznek bezárni. Ezzel ők várhatóan elkerülik a csődöt, de nem lehet kizárni, hogy lesznek, akik mégis bedőlnek, az viszont egyre biztosabb, hogy a masszív áremelkedés reálgazdasági termelő-szolgáltató cégekre áthárítása szintén tovagyűrűző hatásokat okoz még.

Forint: az elsózott gulyásleves esete

Forint: az elsózott gulyásleves esete

A forint gyengülése egyre több aggodalmat kelt a piacon. A magyar fizetőeszköz az euróval szemben megközelített két nagyon fontos ellenállást, a dollárral szemben pedig már át is lépte a legnagyobb jelentőségűt. A forint kitettséget vállaló nagy alapkezelőknek egyre kevésbé tetszik, hogy a romló nemzetközi környezetben a hazai fiskális politika a választási évvel párhuzamosan az egyensúlyt tovább rontó lépéseket tesz. Ha emiatt gyorsan távozni kezdenek, akkor nehezebb lesz visszahozni őket, mint a törzsvendégeket egy olyan étterembe, ahol újabban elsózzák a levest.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.