euró

Rég láttunk ilyen csúnya forintesést – Mi történik a magyar devizával?

Rég láttunk ilyen csúnya forintesést – Mi történik a magyar devizával?

Szerda reggel óta mintegy 1,5%-kal gyengült a forint az euróval szemben, így a 365-ös szintet is viszonylag könnyen átvitte a jegyzés. Ezzel kézzelfogható közelségbe került ismét a 370-es történelmi csúcs az árfolyamban. A befektetők láthatóan idegesek a közelgő keddi kamatdöntés előtt, miközben a nemzetközi hangulat is a forint ellen fordult a dollár erősödésével.

Mennyire drága Magyarországon a benzin és a dízel?

Mennyire drága Magyarországon a benzin és a dízel?

Fontos bejelentést tett ma a kormány, hiszen jövő hétfőtől 480 forinton rögzíti az üzemanyagárak (a 95-ös benzin és a gázolaj) felső határát. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy Magyarországon az egyik legolcsóbb a benzin az EU-n belül, ezért a bejelentett intézkedés fényében utánajártunk, hogy pontosan mennyire számít drágának az itthoni tankolása az EU-s országokhoz viszonyítva. Az eredmények azt mutatják, hogy a benzin a hetedik legolcsóbb Magyarországon, míg a gázolajár tekintetében a középmezőnybe tartoznunk az Európai Unión belül.

Nagy győzelmet aratott az EU a Google felett - Reagált a cég

Nagy győzelmet aratott az EU a Google felett - Reagált a cég

A Google szerdán elvesztette a 2,42 milliárd eurós európai trösztellenes döntéssel szembeni fellebbezését, ami jelentős győzelmet jelentett Margrethe Vestager, a blokk versenyjogi vezetője számára a három jelentős bírósági döntés közül az elsőben, amely megerősíti az EU törekvését a nagy technológiai vállalatok szabályozására.

Ma is megütötték a forintot, közel jártunk a történelmi mélyponthoz

Ma is megütötték a forintot, közel jártunk a történelmi mélyponthoz

A szerdai jelentős forintgyengülés után csütörtökön délig folytatódott a forint vesszőfutása: a reggeli 364-ről délre 366-ig esett az euróval szemben, így 1%-nyira megközelítette a mindenkori mélypontját a magyar fizetőeszközzel szemben. Aztán 365-ig vissza tudott kapaszkodni. A forint esését most két főbb tényező mozgatja: egyrészt az amerikai inflációs félelmek miatt a dollár jelentősen erősödött tegnap este óta, másrészt a régiós jegybankok minapi agresszív kamatemelési lépései után reflektorfénybe került az MNB a piaci szereplők között, hogy az eddigi 15 bázispontos ütem elegendő-e az évtizedes csúcsra ugró magyar infláció mellett.

Legalább húsz éve nem volt ekkora bajban a forint, hatalmasat kellene emelnie az MNB-nek, hogy ez változzon

Legalább húsz éve nem volt ekkora bajban a forint, hatalmasat kellene emelnie az MNB-nek, hogy ez változzon

A vártnál magasabb októberi inflációs adat hatására mínusz 4,7 százalékra esett vissza az alapkamat és az infláció különbsége, ilyen alacsony értékre legalább húsz éve nem volt példa. A reálkamat fontos sérülékenységi tényező a forint szempontjából, vagyis a rekordalacsony érték egyben a magyar deviza kilátásai szempontjából is rossz hír. Közben megérkezett az első 7 százalék feletti inflációs előrejelzés novemberre, így a Monetáris Tanácsnak hatalmas kamatemelésre lenne szüksége, hogy megfékezze a negatív folyamatot.

Az inflációs adat után mínuszban zártak az amerikai tőzsdék

Az inflációs adat után mínuszban zártak az amerikai tőzsdék

Ázsiában negatív hangulat uralkodott szerdén, miután a friss adatok szerint a termelői árak emelkedésének üteme Kínában októberben megdöntötte a szeptemberben felállított rekordot a termelőeszközök további drágulása, valamint az energia- és nyersanyagellátási problémák hatásaira. Az európai piacokat tekintve, a nemzetközi hangulattal összhangban inkább negatívak voltak az elmozdulások. Megérkezett közben a várva várt amerikai inflációs adat is, a várt 5,8 százalék helyett 6 százalék fölé gyorsult az éves áremelkedés, ilyen áremelkedésre több mint harminc éve nem volt példa. Az adat megjelenését követően lefordultak az amerikai tőzsdék, a vezető indexek közül a Nasdaq teljesített a leggyengébben.

Esik tovább a forint, de keddig még nehéz lesz megnyugodnia

Esik tovább a forint, de keddig még nehéz lesz megnyugodnia

Kedden a vártnál magasabb inflációs adat lepte meg a piacot, ez a forint gyengülését is hozta magával, estére azonban kicsit visszakorrigált a magyar deviza. Így ma is kicsivel 360 felett kezdi a napot a forint az euróval szemben, a befektetők elsősorban az MNB jövő keddi kamatdöntésére figyelnek már.

Energiaválság: felpörgött az orosz gázszállítás Európába, tovább esett a gázár

Energiaválság: felpörgött az orosz gázszállítás Európába, tovább esett a gázár

Több olyan fejlemény is történt szerdán, amelyek azt támasztják alá, hogy a Gazprom tényleg elkezdett az eddiginél több gázt szállítani Európába, részben a saját tárolóinak a feltöltése érdekében, így ez a tegnapi markáns áresés után szerdán további csökkenést okozott a vezető holland TTF gáztőzsdén. közben részben az energiaárak eddigi elszállása miatt nagyon magas inflációs adatok jöttek ki ma is.

Energiaválság: elkezdte feltölteni az európai tárolóit a Gazprom, beszakadt a gázár

Energiaválság: elkezdte feltölteni az európai tárolóit a Gazprom, beszakadt a gázár

A Gazprom elkezdte öt európai föld alatti gáztárolójának novemberi feltöltési műveleteit és meghatározták a hozzá szükséges gázmennyiséget és útvonalakat – posztolta kedd délelőtt a Twitteren az orosz gázmonopólium. A hírre a kedd délutáni kereskedésben egyre élesebb esés bontakozott ki a holland TTF gáztőzsdén és végül az esti zárásra 11%-os szakadásnál állt meg a kereskedés.

Növekvő kihasználtság a Graphisoft Parknál, megemelte várakozásait a menedzsment

Növekvő kihasználtság a Graphisoft Parknál, megemelte várakozásait a menedzsment

A keddi piaczárás után közzétette legfrissebb negyedéves számait a Graphisoft Park, a gyorsjelentésből kiderült, hogy az irodaterületek kihasználtsága három egymást követő negyedév után először nőtt. Nem csak ez volt az egyetlen pozitívum, hiszen a menedzsment a várakozásait több soron megemelte, egyrészt a bevétel is magasabb lehet a korábban vártnál, másrészt a költségek is kedvezőbben alakulhatnak, melyek hatásra az adózott eredmény 400 ezer euróval magasabb lehet, mint amire korábban számított a cégvezetés.

Erősödik a forint

Erősödik a forint

A tegnapi szint környékén kezdte a napot a forint, az inflációs adat hatására viszont erősödésbe kezdett a reggeli órákban. A vártnál magasabb infláció (amely alighanem növelte az MNB erőteljesebb szigorításával kapcsolatos várakozásokat) hatása csak kis ideig tartott, délután ismét gyengült a forint, majd fél 2 után nem sokkal elérte a tegnapi jegyzést az árfolyam. Azóta folyamatosan erősödik a forint.

Rengeteg pénzt keres a BioNTech idén a vakcinákon

Rengeteg pénzt keres a BioNTech idén a vakcinákon

A német BioNTech szerint a Pfizerrel közösen kifejlesztett COVID-19 vakcina idén várhatóan akár 17 milliárd euró bevételt is hozhat, mivel egyre több emlékeztető oltást kell beadni, valamint a készítményt egyre nagyobb arányban alkalmazzák gyermekeknél.

Szakad a román külkereskedelmi mérleg

Az idei első kilenc hónapban 28 százalékkal, 16,740 milliárd euróra nőtt Románia külkereskedelmi mérlegének hiánya a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.

Rejtélyes ugrás a forint árfolyamában

Rejtélyes ugrás a forint árfolyamában

A múlt héten 360 alá kapaszkodott a forint az euróval szemben, most az elsőszámú cél ennek megtartása, illetve az esetleges további erősödés lehet. Előretekintve a piac az MNB jövő heti kamatdöntő ülésére koncentrálhat elsősorban, addig pedig a nemzetközi hangulat határozhatja meg az irányt, kedd reggel pedig inflációs adat érkezik.

Néhány szám még a kutatókat is meglepte a 2021-es magyar vásárlóerővel kapcsolatban

Néhány szám még a kutatókat is meglepte a 2021-es magyar vásárlóerővel kapcsolatban

November elején publikálta GfK Vásárlóerő 2021 tanulmányát a GFK Hungária Piackutató Kft. A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy az idei magyar vásárlóerő enyhén a 2019-es szint felett van: a mutatószám hazánkban egy főre átlagosan 7.643 euró, ami az európai átlag 51 százalékának felel meg. Ezzel idén is a 30. helyen állunk az országos összehasonlításban. De milyen tanulságai vannak egy ilyen nemzetközi elemzésnek, mik azok a számok, amik igazán beszédesek a kutatók számára?

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.