euró

Megszerzi az állam a debreceni reptér többségi részesedését

Megszerzi az állam a debreceni reptér többségi részesedését

Döntött a kormány, a magyar állam 51 százalék tulajdonrészt szerez a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető társaságban - jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára szerdán Budapesten. A város közgyűlése január végén szavazhatja meg.

Erste: tartósan magas olaj- és gázárak jöhetnek, komoly terhe lehet a rezsicsökkentésnek

Erste: tartósan magas olaj- és gázárak jöhetnek, komoly terhe lehet a rezsicsökkentésnek

Egy nyersanyagpiaci szuperciklusban vagyunk, ami kereslet-kínálati okok miatt még akár évekig magas olaj- és gázárakat okozhat és így a magyarországi rezsicsökkentés fenntartása komoly erőforrásokat igényel az államháztartás felől – jelezte az Erste Bank szerdai sajtóreggelijén Pletser Tamás, a bank olaj- és gázipari elemzője. Ő korábban úgy becsülte, hogy ha a tavaly november-decemberi extrém magas gáz- és áramárak idén egész évben fennmaradnának, akkor az az éves magyar GDP 2-2,5%-át, tehát több, mint ezer milliárd forintot kitevő terhet jelentene a magyar államháztartásnak. Az eseményen Varga Ádám termékfejlesztési vezető két főbb piaci megatrendet emelt ki, ami jó befektetési lehetőségekkel kecsegtet, míg Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója arra mutatott rá, hogy öt hónap elteltével nagyon kedvezőek a Random Capital megvásárlásának tapasztalatai mind banki, mind ügyfél szempontból.

Mínuszban zártak az amerikai tőzsdék

Mínuszban zártak az amerikai tőzsdék

Az amerikai tőzsdék tegnap a Martin Luther King Jr. Day miatt zárva tartottak, így globálisan csak mérsékelt volumenek mellett folyt a kereskedés hétfőn. A globális befektetői figyelem továbbra is az amerikai kamatemelésekre irányul, amelyek közül az első a következő néhány hónapban (a mostani várakozások szerint márciusban) esedékes. Az ázsiai tőzsdék kedden estek és Európában is rossz volt a hangulat, a magyar tőzsde is komoly mínuszban zárt. Az amerikai tőzsdéken is jelentős esés volt tapasztalható, elsősorban a magas amerikai állampapírhozamok miatt.

Újabb díjat kapott Karikó Katalin

Újabb díjat kapott Karikó Katalin

Az oltásokban használt mRNS-technológia terén végzett úttörő kutatásáért Karikó Katalinnak ítélték oda az idei, 300 ezer euróval járó Tudomány a Jövőért Solvay-díjat (Science for the Future Solvay Prize) - közölte a belga vállalkozás kedden.

Tovább gyengül a forint, már 358 felett

Tovább gyengül a forint, már 358 felett

Gyengül a forint az euróval szemben kedden, a jegyzés 358 fölött van. Az év első napjainak erősödése egyelőre kifutott, az előző napok nem a forintról szóltak, ahogy elromlott a befektetők hangulata.

A város, ahol több mint 10 milliós négyzetméteráron kelnek el az irodák

A város, ahol több mint 10 milliós négyzetméteráron kelnek el az irodák

Bruttó 500 millió fontért (214 milliárd forint) vásárol irodát Londonban a Goldman Sachs. A holland EDGE által fejlesztett épület a korábbi belügyminisztérium épületének helyén, a St. Thomas Streeten, a tervek szerint 2025-re valósul meg. Az irodaház alapterülete mintegy 24 ezer négyzetméter, melynek 75 százalékára szól az ajánlat, így a négyzetméterára 12 millió forint felett alakul - írja a Propertyweek.com.

Oszkó: nem baj, ha a feltörekvő technológiai cégek is hozzászoknak a transzparenciához

Oszkó: nem baj, ha a feltörekvő technológiai cégek is hozzászoknak a transzparenciához

Az OXO Technologies Holding tavaly debütált a BÉT XTend piacán, az elmúlt félév tapasztalatairól kérdeztük Oszkó Pétert, a cégcsoport igazgatóságának elnökét, aki lát fantáziát egy régiós technológia részvénypiacban, amely ugródeszkaként működhetne a nyugati tőzsdék irányába. A befektetési szakember beszélt a Theranos kapcsán arról is, hogy a technológia szektor szereplőinek egyébként is jót tenne a tőzsdei bevezetéssel járó transzparencia, de szóba került az is, hogyan lehetne az állami forrásoktól túlsúlyos befektetői szférába visszacsalogatni az intézményi és magánbefektetőket.

Itt vannak a Masterplast friss előrejelzései - Indul a moduláris gyártás, újabb akvizíciók jöhetnek

Itt vannak a Masterplast friss előrejelzései - Indul a moduláris gyártás, újabb akvizíciók jöhetnek

Indul a moduláris épületek gyártása a Masterplastnál, ami jövő évben már eredményt is termelhet a cégnek és további akvizíciós célpontokat vizsgál a menedzsment, amivel kapcsolatban idén már várhatóan konkrétumokról számolhat be – mondta el a mai befektetői napon a cégvezetés. A Masterplast közzétette frissített eredményvárakozásait, amelyek további jelentős növekedési pályát vázolnak fel a következő évekre. Az osztalékfizetési politikán egyelőre nem változtat a vállalat, mert most van egy olyan momentum, amikor érdemes visszaforgatni a pénzt, ebben látja az értékteremtést a vezetőség. Ha egy nagy projekthez szükség lesz finanszírozásra, abban az esetben akár részvénykibocsátás is jöhet.

Jó hangulatban kiemelkedő teljesítményt nyújtott a magyar tőzsde

Jó hangulatban kiemelkedő teljesítményt nyújtott a magyar tőzsde

A múlt hét végi heves lefordulás után ma reggel az OTP és a Richter vezetésével felfelé indult el a magyar tőzsde, a lendület a nap végéig kitartott, a BUX kiemelkedett az európai részvényindexek közül. Az amerikai börzékről nem érkeztek impulzusok, Martin Luther King-nap miatt az amerikai tőzsdéken nem volt kereskedés.

Mindenhol erősödik a turizmus, de van egy térség, ami megállíthatatlanul szárnyal

Mindenhol erősödik a turizmus, de van egy térség, ami megállíthatatlanul szárnyal

Mostanra minden tekintetben meghaladtuk a 2020-as értékeket a vendégéjszakák és a vendégek számában, a 2019-es értékekhez képest azonban még mindig jelentős az elmaradás – írja a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) trendriportja alapján a Világgazdaság. A legnagyobb fejlődés a Balatonnál ment végbe, ahol az egy szobára jutó árbevétel már a 2019-esnél is magasabb.

Megjött a figyelmeztetés: drasztikus akció készül Putyin ellen, ami egész Európának fájhat

Megjött a figyelmeztetés: drasztikus akció készül Putyin ellen, ami egész Európának fájhat

Továbbra is valószínűtlen, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát, viszont ebben az esetben az Egyesült Államok olyan drasztikus válaszlépéseket foganatosítana, amelyek a globális gazdaságra, különösen Európára is hatással lehetnek – írják legújabb tanulmányukban a Danske Bank elemzői. A legnagyobb dán pénzintézet munkatársai szerint egy nyílt orosz támadás esetén elkezdenék zsákolni a befektetők a menekülőeszközöket, leértékelődne a rubel és súlyos fennakadások jöhetnek a gázellátásban. Még az is elképzelhető szerintük, hogy Oroszországot leválasztják a SWIFT nemzetközi banki üzenetküldő rendszerről, amely példátlan lépés lenne egy globális nagyhatalommal szemben.

Rossz a hangulat a tőzsdéken, esnek a vezető indexek

Rossz a hangulat a tőzsdéken, esnek a vezető indexek

A hét második felére megint elromlott a hangulat a tőzsdéken, miután csütörtökön a Federal Reserve tisztviselőinek újabb szigorú megjegyzései megerősítették azokat a várakozásokat, hogy az amerikai kamatlábak már márciusban emelkedhetnek, és a piacok a monetáris feltételek szigorodására készülnek. Lael Brainard, a Fed kormányzója csütörtökön lett a legújabb és egyben legidősebb amerikai jegybankár, aki jelezte, hogy az infláció leküzdése érdekében márciusban kamatemelésre kerül sor. Ezek után az európai tőzsdéken is rossz hangulatban telt a kereskedés pénteken, és az USA-ban is mínuszban vannak a vezető indexek. Mindeközben az Egyesült Államokban elstartolt a gyorsjelentési szezon, amely eddig vegyes számokat hozott a nagybankoktól, a legjelentősebb árfolyamreakció a JP Morgannél látszik, amely nagyot esett a jelentés után.

Megint rájár a rúd a forintra, egyre csúnyább a mai esés

Megint rájár a rúd a forintra, egyre csúnyább a mai esés

Csütörtökön korrekció jellemezte a forint piacát, az elmúlt másfél hét szárnyalása után megtorpant a magyar deviza. Persze így sincs okunk aggodalomra, hiszen nagyjából 4%-os erősödésben van idén a magyar deviza. Ráadásu8l a dollár tovább gyengül, ami szintén enyhíti a nyomást a forinton.

Eladták a belvárosi irodaházat: kezdődhet a teljes felújítás

Eladták a belvárosi irodaházat: kezdődhet a teljes felújítás

A Europa Capital, páneurópai ingatlanbefektetési alapkezelő bejelentette hogy a ConvergenCE kereskedelmi ingatlanbefektető és -fejlesztővel közösen megvásárolta az V. kerületi Akadémia Business Centert. Az akvizíciót követően az épület a Europa Capital egyik alapja, a Europa Fund VI portfóliójába fog tartozni és teljes felújítást végeznek majd rajta, hogy nettó zéró kibocsátás mellett működhessen áll a Europa Capital és a ConvergenCE közleményében.

Keményen beleszálltak európai vezetők a Gazpromba: direkt visszafogja a gázszállításokat, új eljárást kaphat a nyakába

Keményen beleszálltak európai vezetők a Gazpromba: direkt visszafogja a gázszállításokat, új eljárást kaphat a nyakába

Ritka dolog történt csütörtökön az Európába irányuló orosz gázszállítások témájában: két nagyon magas rangú európai döntéshozó is nyíltan kimondta, hogy az oroszok szándékosan szállítanak kevesebb gázt Európába, mint amennyit tudnának, hogy ezzel torzítsák a piaci viszonyokat, illetve felhajtsák az árakat. Lehet, hogy emiatt a Gazprom megint versenyjogi eljárást kap a nyakába, miközben sorozatban 25. napja a szokásossal ellentétben visszafelé, kelet felé folyik a gáz a Jamál-Európa gázvezetéken.

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A tegnapi emelkedés után ma mérsékelt hangulatromlás látszott a világ tőzsdéin, majd délutánra elkezdett javulni a hangulat és az európai tőzsdék nagyrésze pluszba lendült. Az Amerikai részvényindexek a napot eséssel zárták, a technológiai szektor papírjait adták, a Nasdaq 2,5 százalékkal került lejjebb. A befektetők a járványügyi statisztikák mellett elsősorban az inflációs adatokat figyelik.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.