euró

Fontos információk derültek ki a Waberer's kötvénykibocsátásáról

Fontos információk derültek ki a Waberer's kötvénykibocsátásáról

A Waberer's korábban beszámolt róla, hogy 111 millió euró értékben készült kötvényt kibocsátani, ma pedig sikeresen megtörtént a keletkeztetés és a pénzügyi elszámolás - áll a BÉT holnapján megjelent közleményben. A cég a bejelentésben részletezte azt is, hogy a tervezett hitelkiváltási folyamat részeként megszűnhet a korábban bemutatott kovenáns rendszer.

Erősödik a forint, távolodunk a 380-tól

Erősödik a forint, távolodunk a 380-tól

Péntek reggel 380 alatt kezdi a napot a forint az euróval szemben, azonban az utóbbi egy hétben így is három százalékkal gyengült a magyar deviza. A dollár megint erősödik az euróval szemben, ami további rossz hír a feltörekvő devizáknak, így a forintnak is.

Óvatosságra intenek a hatóságok: vérszemet kaptak a csalók

Óvatosságra intenek a hatóságok: vérszemet kaptak a csalók

A digitalizáció előretörésével a kiberbűnözői tevékenység is egyre fokozódik: egyre több ipari méretben működő csalót lepleznek le külföldön, akiknek a tevékenysége hazai ügyfeleket is érint. A hatóságok óvatosságra intenek mindenkit, külön figyelmeztetve, hogy az utóbbi időben a pandémia miatt egyre több olyan személy kezdte el használni a digitális eszközöket, aki a tapasztalatlansága okán könnyebben válhat a csalók áldozatává.

Minden oltatlant megbírságolnak 50 év felett Olaszországban

Minden oltatlant megbírságolnak 50 év felett Olaszországban

Hatszázezer ötven év feletti személyt azonosított az olasz egészségügyi tárca, aki indoklás nélkül halasztotta el az oltás felvételét, és ezért pénzbírságra kötelezhető az érvényes járványintézkedések szerint. A bírságokat pénteken kezdik postázni.

Feszül a költségvetés, és ezt már nem lehet halogatni - Interjú Oszkó Péterrel

Feszül a költségvetés, és ezt már nem lehet halogatni - Interjú Oszkó Péterrel

Fokozódik az inflációs nyomás, a gazdasági növekedési kilátások tele vannak kockázatokkal, a költségvetés rendkívül kedvezőtlen helyzetben van, korrekcióra szorul, azonban ennél keményebb munka lesz a jövő évi büdzsé megalkotása, hiszen a mindenkit nehezen érintő intézkedések akkor érkezhetnek majd - beszélt a Portfolio-nak makrogazdasági meglátásairól Oszkó Péter, gazdasági szakember, aki a lakosság körében nem számít megszorításokra. A Bajnai-kormány pénzügyminisztere szerint a költségvetés valószínűleg más pontokon, akár állami beruházásokon próbál majd forrást megtakarítani. A beszélgetés során elárulta, hogy mit gondol a múlt heti parlamenti választásokról, valamint kifejtette véleményét az Európai Bizottság Magyarország jogállamiságát vizsgáló eljárásról is. Mindezek mellett az OXO Holdings igazgatóságának elnöke, kockázatitőke-befektető beszélt arról is, hogy a mostani gazdasági kihívásokkal teli időszak milyen kihívást okozott a befektetési politikájukban, valamint megosztotta tapasztalatait a fintech szektorról is. Oszkó Péter szerepet vállal az idei vizes világbajnokság hazai megszervezésében annak érdekében, hogy a sportesemény pénzügyileg fegyelmezett legyen.

Lerázta magáról a rossz kedvet Amerika, pluszban zártak az indexek

Lerázta magáról a rossz kedvet Amerika, pluszban zártak az indexek

Iránykeresés jellemezte napközben az európai tőzsdéket, a kereskedés vége felé közeledve azonban az eladók kerültek túlsúlyba, miután az amerikai tőzsdék is mínuszba fordultak. igaz, a nap végére Amerika magára talált. A BUX felülteljesítő volt ma a tegnapi nagy esés után, emelkedett a hazai index, az OTP-vel az élen. Az orosz-ukrán háború és a szankciók továbbra is meghatározzák a nemzetközi hangulatot és makrofronton sem unatkoztunk ma. Közben szivárognak a hírek a hamarosan meginduló első negyedéves vállalati gyorsjelentési szezonról, ma például a Samsung publikált előzetes számokat.

A WHO vegyi támadásokra is felkészül Ukrajnában

A WHO vegyi támadásokra is felkészül Ukrajnában

Az Egészségügyi Világszervezet európai ága közölte, hogy készenléti terveket dolgoztak ki ukrajnai "vegyi támadásokra" – számol be a hírről a Financial Times.

Még soha nem volt ilyen magas az EBRD nyeresége

Még soha nem volt ilyen magas az EBRD nyeresége

Rekorderedményt ért el tavaly az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), de csütörtöki beszámolójában jelezte azt is, hogy az orosz-ukrán háború megterhelheti idei pénzügyi teljesítményét. Hétfőn az EBRD felfüggesztette Oroszország és Fehéroroszország pénzügyi támogatását.

Délután erőre kapott a forint

Délután erőre kapott a forint

Jelentősen gyengült az utóbbi napokban a forint az euróval szemben, ráadásul ezzel a régióban is alulteljesítő volt a magyar deviza. Ma már 380 felett is járt az EURHUF jegyzése, délutánra azonban erősödésbe kapcsolt a forint.

Energetikai átállás: már a távhőcégeknél is villanykazánokat szerelnek fel

Energetikai átállás: már a távhőcégeknél is villanykazánokat szerelnek fel

Az energetikában jelentős átalakulás zajlik, ami bár már tavaly elindult, de az utóbbi néhány hónap erre jelentősen ráerősített, de a nehézségek mellett ebben lehetőségek is rejlenek – jelentette ki előadásában Tóth András, az E.ON Hungária csoport megoldásértékesítési igazgatója a Portfolio Járműipar 2022 konferenciáján.

Az oroszok háborúja miatt Csehország kilép az IBEC-ből

Az oroszok háborúja miatt Csehország kilép az IBEC-ből

Csehország kilépett a Nemzetközi Beruházási Bankból, valamint a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból (IBEC). A cseh kormány korábbi döntését a képviselőház után csütörtökön a parlamenti felsőház, a szenátus is jóváhagyta.

Különadók jöhetnek, csúnya esés a tőzsdén

Különadók jöhetnek, csúnya esés a tőzsdén

A nemzetközi tőkepiaci hangulatot továbbra is az orosz-ukrán háború eseményei mozgatják elsősorban, a Bucsában történt események miatt az Európai Bizottság tegnap új szankciókat javasolt Oroszországgal szemben, illetve az amerikai vezetés ma további szankciókat jelenthet be, amelyek orosz pénzintézetek, valamint a Kreml tisztségviselői és családtagjaik ellen irányulhatnak. Az amerikai vezető tőzsdeindexek esést jeleztek a szerdai kereskedés végén. Nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor, a miniszterelnök többek között leszögezte, hogy a jelenleg alkalmazott árstop-intézkedéseket tovább akarja fenntartani a kormány, a tárgyalásokat erről el fogják kezdeni minden érintett szereplővel, emellett a kormányfő egy külső tényezőtől tette függővé, hogy a költségvetési egyenleg fenntartása érdekében lesznek-e új különadók, vagy különadó-emelések. A magyar tőzsde a sajtótájékoztató előtt is rosszul teljesített, az árstop-intézkedések fenntartásának hírére és az esetleges különadók belengetésére pedig komoly esésbe kapcsolt többek között az OTP és a Mol részvénye is.

Kifulladt a forint erősödése, megint 380-hoz közelít az euró

Kifulladt a forint erősödése, megint 380-hoz közelít az euró

Kedden jelentősen gyengült a forint az euróval szemben miután az Európai Bizottság elnöke bejelentette a jogállamisági eljárás elindítását Magyarországgal szemben. Este aztán a dollár is rákapcsolt a Fed felőli üzenetek hatására, ami rossz hír a feltörekvő piaci devizáknak. Mindezek miatt szerdán tovább esett a forint, megközelítete a 380-as szintet az euróval szemben, aztán Orbán Viktor kormányfő nemzetközi sajtótájékoztatón elmondott üzenetei hirtelen éles fordulatot okoztak az árfolyamban. A kormányfő azt üzente, hogy erősíteni szeretné az európai szövetségeket és Magyarország helye az EU-ban és a NATO-ban van.

Európa lemond az orosz szénről - De kinek fáj ez?

Európa lemond az orosz szénről - De kinek fáj ez?

Fájdalmasnak tűnő döntést hoz meg ma az Európai Unió 27 tagállama arról, hogy várhatóan nyártól kezdve új szerződés keretében nem vásárol többé orosz származású kőszenet, amely fájdalmat inkább az EU-ra kell érteni, nem annyira az oroszokra. Közben viszont az ötödik uniós szankciós csomag számos további eleme inkább az orosz gazdaságnak lehet fájdalmasabb.

Ezekben a városokban éri meg leginkább lakásba fektetni a pénzünket - Hogy áll Budapest?

Ezekben a városokban éri meg leginkább lakásba fektetni a pénzünket - Hogy áll Budapest?

A kontinensen Rigában és Vilniusban tudják a legmagasabb hozamszintet realizálni a befektetők a bérlakáspiacon - közölte a több európai nagyvárosban aktívan befektető Catella legfrissebb összegzését az Otthon Centrum. A legdrágábban Genfben és Londonban lehet bérelni egy négyzetmétert, míg Budapesten jóval kedvezőbbek az árak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.