Az Európai Parlament (EP) képviselői szerint biztonsági aggályok miatt fel kell függeszteni a Fehéroroszországban tavaly ősszel átadott, asztraveci atomerőmű kereskedelmi üzembe helyezését.
Változás készül a megújuló energia hazai piacán: pár év múlva megszűnik a szaldó rendszer, azaz az új telepítésű napelemes rendszerek tulajdonosai már nem tárolhatják majd ingyen a fölös termelésüket a hálózaton. Ennek is betudható, hogy az elmúlt időszakban felpörgött a napelemek telepítése, hiszen a most lépők még kihasználhatják a szaldó rendszer előnyeit. A támogatás elmúltával sötét felhők jönnek a hazai napelempiac egére?
A MET Csoport 51 százalékos tulajdonában álló vegyesvállalatán, a PEPO Energyn keresztül üzembe helyezte 1,2 MW teljesítményű biogázerőművét Szerbiában. Az ünnepélyes megnyitón Zorana Mihajlović miniszterelnök-helyettes, energiaügyi miniszter is részt vett.
A biztonsági rendszer jelzése miatt le kellett állítani a nemrég üzembe helyezett asztravjeci atomerőmű egyik blokkját Fehéroroszországban - közölte a minszki energiaügyi minisztérium szombaton.
A Szlovéniában működő, szlovén-horvát tulajdonban álló Krsko Nukleáris Erőmű automatikus vészleállást hajtott végre a 6,4-es erősségű horvát földrengés után – közölte a szlovén hírügynökség.
A magyar-francia tulajdonban lévő CHP Energia megvette a Budapesti Erőműt, amely Budapesten három erőművet üzemeltet, ez a vállalat termeli meg a főváros távhőigényének 60 százalékát.
A koronavírus-járvány első hulláma jelentős visszaesést okozott az áramfogyasztásban, de a nyár folyamán a villamosenergia-felhasználás csökkenése mérséklődött, a szeptemberi fogyasztás pedig szinte azonos volt a 2019-es adattal - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) csütörtökön az MTI megkeresésére.
Magyarországon az elsők között több, egyenként 50 megawatt beépített kapacitást megközelítő napelemes kiserőművet fejleszt a SolServices Kft. Az eddig itthon jellemző 0,5 megawattos teljesítményméret megsokszorozásán túl a vállalat projektjei több tekintetben, így az ökológiai és termőföldvédelmi szempontok lehető legteljesebb figyelembevételével is kiemelkednek a napelemparkok közép-európai sorából – mondta el Farkas Gábor, a társaság ügyvezetője.
A közelmúltban újabb engedélykérelmeket nyújtott be a Paks II. beruházás projektcége, és hamarosan újabb kérelmek benyújtása várható. A napokban indul az Erőmű-beruházási Központ építése az új blokkok telephelyén, miközben folyik a terület-előkészítő munka is. Az orosz hitelből legutóbb néhány hete, 2020 szeptemberében történt lehívás, amelynek előtörlesztése még nem történt meg, vagyis jelenleg körülbelül 72 millió euró, 27 milliárd forint értékű orosz hitel van nálunk. Megnéztük, hol tart jelenleg a projekt megvalósítása a nyilvánosan elérhető információk alapján.
Újra megnyíltak a Virtuális Erőmű Program (VEP) pályázatai az energiahatékony, illetve energiatudatos vállalat, önkormányzat vagy intézmény cím elnyeréséért, de már nemcsak országos, hanem megyei szinten is, hogy kistelepülések és helyi cégek is bekapcsolódhassanak Magyarország legnagyobb fenntarthatósági programjába - hívta fel a figyelmet a VEP.
Több mint ötszörös volt a túljelentkezés a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által meghirdetett METÁR-pályázaton, amelyben megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termelésre kapható támogatás.
Az ALTEO Energiaszolgáltató NyRt. megszerezte a Pannon szélerőmű park tulajdonjogát csütörtökön - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Miközben világszerte mind több kisebb-nagyobb naperőművet telepítenek, egyre nagyobb problémát jelent a növekvő mennyiségű kiszolgált napelem-panel kezelése. Az élettartamuk végére ért panelek széles körű újrahasznosítása jelenleg annak ellenére sem megoldott, hogy a bennük található értékes alapanyagok kinyerése jelentősen mérsékelhetné az iparág bányászati igényeit. Így pedig az is félő, hogy a következő években hatalmas tömegben árasztják majd el a hulladéklerakókat az elhasznált panelek, amelyekből ráadásul káros vegyi anyagok is a környezetbe szivároghatnak.
Sikerrel üzembe helyezték szombaton az Egyesült Arab Emírségek első atomerőmű-reaktorát, ezzel az ország az első olyan arab állam, amely gazdasági célú nukleáris energiát állít elő.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal(MEKH) második alkalommal hirdetette meg a megújuló energiaforrásból termelt villamos energia támogatására a pályázati kiírást, a METÁR-tenderre az ajánlatokat 2020. szeptember 15-től 2020. október 15-ig lehet beadni.
European Power Services (EPS) Zrt. néven vegyesvállalatot alapított az MVM Zrt. valamint a Roszatom állami konszern leányvállalata, a Rusatom Service Rt. Magyarországon.
Évekig tartó viták után pénteken elfogadta a német törvényhozás a szénalapú energiatermelés fokozatos leállításáról szóló csomagot, amelynek értelmében legkésőbb 2038-ig valamennyi szénerőművet leállítják.
Nem született megállapodás Egyiptom, Etiópia és Szudán között a vízerőmű vitában a legújabb tárgyalási fordulón szerdán a szudáni fővárosban - jelentette be Jaszir Abbász szudáni vízgazdálkodási miniszter a tárgyalások után.
Négy együttműködési megállapodást, köztük a két ország közötti nukleáris együttműködésről szóló megállapodást ír alá a magyar és fehérorosz fél Orbán Viktor miniszterelnök pénteki minszki látogatása alkalmával - közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a magyar közmédiának nyilatkozva.
Magyarországra 2021 októberétől érkezhet gáz Szerbia felől, akár a tervezettnél is nagyobb mennyiségben - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután hivatalában fogadta Aleksandar Antic szerb bányászati és energiaügyi minisztert.