A német acélipar a jelentősen megemelkedett villamosenergia- és gázárak miatt politikai beavatkozást sürget az ágazat nemzetközi versenyképességének megőrzése érdekében.
A magas energiaárak a legfontosabb téma az uniós energetikai és környezetvédelmi miniszterek háromnapos találkozóján, amely a francia elnökség egyik nyitórendezvénye - mondta Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára szombaton a helyszínről telefonon adott nyilatkozatában az MTI-nek.
Hiába reméltük a tavalyi év második felében, hogy mérséklődni kezdenek az építési alapanyagok árai, a közben elszálló energiaköltségek több termék esetében is csak további drágulást hoztak. A szakmabeliek az ősz folyamán többször is figyelmeztettek, hogy idén év elején új lendületet vehet az áremelkedés, ami most úgy látszik meg is jelent a kereskedőknél - derül ki a Világgazdaság podcastjéből, ahol Wiesinger Raimund, a Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület (ÉKE) elnöke adott helyzetértékelést.
A válság utóbbi hónapjaiban az ellátási láncok és a termelés zavarai okozták a legnagyobb kínálati fennakadásokat, és ennek jelentős árfelhajtó hatása volt. Az elemzők viszont azt gondolják, hogy egy év múlva ilyenkor már csak távoli emlékként tekintünk majd az ellátási zavarokra.
Kína biztosítani fogja az utóbbi időben akadozó energiaellátást, miközben klímavédelmi céljainak is eleget tesz majd - jelentette ki Csao Csen-hszin, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság tisztségviselője szerdán sajtótájékoztatón, Pekingben.
A fő felelősség Frans Timmermanst, az Európai Bizottség e témáért felelős alelnökét terheli – mondta szerdán Orbán Viktor az Európában tapasztalható gázkáoszról. A magyar miniszterelnök szerint a kontinensnek „vissza kell térnie a realitásokhoz”.
Abba kellene végre hagyni azt a kommunikációt, hogy az infláció emelkedése átmeneti a világban – mondta a Portfolionak adott interjúban Steen Jakobsen. A Saxo Bank markáns véleményéről ismert vezető közgazdásza szerint az elszálló energiaárak lerombolják majd a monetáris politikát, mivel fiskális oldalról további élénkítésre lesz szükség. Magyarország kapcsán megjegyezte, hogy még mindig fennáll annak veszélye, hogy kilépünk az Európai Unióból, viszont a következő évek sok érdekességet tartogathatnak a kontinensen.
Megfontolandónak nevezte az energiavállalatok extraprofitjának megadóztatását hétfőn Virgil Popescu román energiaügyi miniszter, aki a parlamentben számolt be arról, hogy a kormány milyen intézkedéseket tervez az energiaárak mérséklése érdekében.