Energiakrízis: soha nem volt még olyan drága a földgáz Európában, mint most
Újabb történelmi csúcsra emelkedett a földgáz tőzsdei ára ma Európában, számos ok húzódik meg a kétségbeejtő folyamat mögött.
Újabb történelmi csúcsra emelkedett a földgáz tőzsdei ára ma Európában, számos ok húzódik meg a kétségbeejtő folyamat mögött.
A gázárak elszállása miatt kialakult európai energiaválság annyira komoly üggyé nőtte ki magát, hogy hétfőn az eurózónás, kedden pedig mind a 27 tagállam pénzügyminiszterei erről egyeztetnek, kedd este az informális EU-csúcson is ez lesz az egyik téma, szerdán a környezetvédelmi miniszterek tárgyalnak róla, az október 21-22-i kétnapos rendes EU-csúcson pedig szintén ez lesz az egyik fő téma. Az Európai Bizottság pedig elhalasztotta a mára tervezett egyik energiapiaci kommunikációját, részben valószínáleg azért, mert egyre több tagállam veti fel, hogy a mostani krízis tompítására és egy újabb hasonló elkerülésére közösen kellene beszereznie a gázt és olajat az EU-nak a közös tárolási kapacitások feltöltésére.
Újabb történelmi csúcsra emelkedett a földgáz tőzsdei ára pénteken Európában.
Úgy tűnik, enyhül a brit benzinválság, bár vannak olyan szereplők, akik szerint akár egy hónapig is eltarthatnak a fennakadások. A brit kormány rövidesen megkezdi a katonai teherautósofőrök kiképzését, hogy felgyorsítsák az üzemanyagszállítást - számol be helyzetről az Infostart londoni tudósítója.
Visszaesett a kínai feldolgozóipar teljesítménye szeptemberben, amikor az ország több részén a szén felszökött árából adódó áramhiány hátráltatta az ipari termelést.
Szerhij Akszjonov, Krím Moszkva-barát vezetője azt tanácsolta a félszigeten működő vállalatoknak és hivataloknak vasárnap, hogy a jövő héten küldjék fizetett szabadságra munkavállalóikat az Oroszország által elcsatolt területen kialakult energiaválság miatt.
Intenzív szakaszában van a háború.
Erős állítást tett az elemző.
Szankcionált személy lehetett a célpont.
Bevetették a "Sárkány leheletét"
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?