Őrült száguldás az olaj piacán - Meddig tarthat még?
A tegnapi kereskedés során a Brent típusú kőolaj új történelmi csúcsot állított be, melynek hátterében a legnagyobb amerikai olajmező kitermelésének leállása áll. A nap végére sem lankadt az olajpiaci befektetők vételi kedve, így új 78.48 dolláros történelmi csúcs született. A legfrissebb hírek szerint az amerikai összkitermelés 6%-át adó Prudhoe Bay nevű olajmező még hónapokig használaton kívül maradhat. Az olaj árának emelkedéséhez az enyhülni nem akaró közel-keleti konfliktus is hozzájárul.