energia

Esni fog az olajár a héten?

Kismértékben, 0.2%-kal került feljebb a WTI májusi határidős árfolyama az eddigi kereskedésben, így a múlt hét szerdai amerikai olakészlet adatokat követően az olajár ismét felfele vette az irányt a 100 dolláros támaszszintről. Az emelkedést segítette, hogy a dollár árfolyamának korábbi euróval szembeni erősödése az 1.55-ös szint felett megtorpant.

Émász, Elmű osztalék: mégis van meglepetés

Az Elmű 1,800, az Émász 1,700 forintos osztalékot fizet ki a 2007-es üzleti éve után, legalábbis ezt javasolja az igazgatóság elfogadásra a közgyűlésnek. Az Elmű esetében a kifizetés kissé negatív meglepetés, viszont az Émász osztaléka közel 10%-kal magasabb, mint arra számítani lehetett.

Nyakunkon a 30%-os gázáremelés? (korr.)

Ha nem mérséklődik jelentősen a világpiaci olajár, akkor az az alapján kialakuló magyar lakossági gáz ára júliusban, októberben és 2009 januárjában összesen mintegy 30-35%-kal drágulhat az áprilisi 5.8%-os lakossági gázáremelést követően - hívja fel a figyelmet friss makrogazdasági elemzésében a Citigroup szakértője, Gárgyán Eszter. Már ez is meghaladja azonban a jegybank 22.4%-os technikai feltevését, így a gázáremelések érdemi többlet inflációs kockázatot hordoznak magukban - figyelmeztet a szakértő.

Miért vette meg a IES-t a MOL?

Jó alapokkal rendelkezik a MOL által a tavalyi évben akvirált olasz finomító, a IES ahhoz, hogy megvalósítsa a magyar tulajdonos növekedési terveit - mondták el a Mantovai finomító vezetői tegnapi prezentációjuk során. A növekedést a finomítói beruházások, valamint a töltőállomás hálózat további bővítése jelentik.

Beintett a MOL az OMV-nek! - Itt az osztalékjavaslat...

Az OMV részvényesi indítványai közül csak egyet tűzött az április 23-án tartandó közgyűlés napirendjére a MOL, mivel a további indítványokat nem tartotta jogszerűnek - tette közzé a társaság.

2008.03.27 18:39
MOL közgyűlés: jön és üti az asztalt az OMV


A közgyűlési előterjesztésekből kiderül, hogy a cég az adózott eredmény 40%-át, azaz 85 milliárd forintot kíván kifizetni osztalékként, ám jelen pillanatban nem lehet megítélni, hogy ez részvényenként mekkora kifizetést jelent.

Jelentősen nőttek a nyersolajkészletek (2.)

Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai Energia Információs Hivatal a múlt heti olajkészletek alakulását, mely szerint a nyersolajkészletek 7.4 millió hordóval emelkedtek, a benzinkészletek 4.5 millió hordóval estek, a finomított termék készletek 1.6 millió hordóval csökkentek. A finomítói kapacitáskihasználtság 82.4%-os volt. A WTI májusi határidős árfolyama 1 dollár körüli mértékben a 100 dolláros szint alá is benézett az adatok hatására, azonban onnan a vételi erőnek (vagy short zárásoknak) köszönhetően nagymértékű emelkedés következett.

További hét önkormányzat társulna a Pannergy-vel

A PannErgy és számos település önkormányzata között kezdődtek geotermikus energia közös hasznosítására vonatkozó tárgyalások 2007-től. Ezek eredményeként, a korábbiakban nyilvánosságra hozottakon túl további hét önkormányzattal alapítana közös projektcéget a vállalat.

Raiffeisen: még mindig lehet az OMV-é a MOL

"Alvó óriás" címmel tett közzé elemzést az OMV részvényeiről a Raiffeisen, melyben 57 eurós célárfolyam mellett vételre ajánlja a papírokat. A társaság szerint az osztrák cégnek még mindig van esélye, hogy megszerezze a MOL-t, a következő fejlemények az Európai Bizottság júliusra várható döntésekor esedékesek.

Na most kell tankolni! - Jojózik a benzin

Az olajárak ismét jelentős mértékben emelkedtek az elmúlt hét során a megelőző heti mintegy 10%-os zuhanást követően, ami természetesen az üzemanyagok piacán is éreztette a hatását. A piaci folyamatok alapján a jövő héten várhatóan ismét emelkedik a benzin ára a hazai kutaknál.

RFV: van még jó hír a tarsolyban

Új üzletet jelentett be az RFV, melynek számszerű hatásairól a társaság nem tájékoztatta a befektetőket, de a közleményben felhívták a figyelmet, hogy a ma reggeli előrejelzésük még nem tartalmazta ezt a megrendelést.

Van-e jó megoldás? (Vélemény az MVM körül zajló vitához)

A villamos energia, mint termék hiába rendelkezik speciális tulajdonságokkal, a piac alapvető törvényei ugyanúgy érvényesek rá, mint például a szintén nehezen tárolható kenyérre - cáfolja Dr. Csom Gyula professzor egyik kiinduló érvét Dr. Csűrök Tibor, energetikai szakértő -, így a piac és állam viszonyát tekintve sem igényel igazán különleges bánásmódot a villamosenergia-szektor. A szakember hangsúlyozza, hogy a liberalizáció célja az adott körülmények között elérhető legkedvezőbb fogyasztói ár kialakítása, és ehhez nem az állam tulajdonosi szerepvállalásán keresztül vezet az út. Az MVM feldarabolása ugyan felesleges, de a hálózat - azaz lényegében a Mavir - leválasztása elengedhetetlen a verseny kialakításához - véli Csűrök Tibor, akinek írását az alábbiakban változatlan formában közöljük.

MOL közgyűlés: jön és üti az asztalt az OMV

Számos napirendi pontot javasol az OMV a MOL április 23-i éves rendes közgyűlésére, melyek a MOL menedzsmentje által kontrollált kvázi saját részvényekre, valamint a MOL vállalatirányítási gyakorlatára vonatkoznak. Az OMV célja, hogy a MOL menedzsmentje is csak maximum 10%-os szavazati aránnyal bírjon az éves rendes közgyűlésen, s a kvázi saját részvények egy rendkívüli közgyűlés keretében bevonásra kerüljenek, illetve ezen papírok a 2007-es év után fizetendő osztalékból ne részesüljenek. Egy biztos: unatkozni nem fogunk a közgyűlésen.

Baj van Irakkal, száguldozik az olajár

A tegnapi 4.3%-os emelkedést követően ma 0.5%-kal került feljebb a WTI májusi határidős árfolyama, a piacon a kínálati oldal sérülékenysége miatti félelmek kerültek előtérbe, miután Irak déli részén egy robbanás következett be az egyik olajvezetéken, mely az ország fő export termináljának kínálatában okoz bonyodalmakat. Emellett a tegnapi olajkészlet adatok is az emelkedést támogatják.

További sajátrészvény vételek a MOL-tól

A MOL Nyrt. bejelentette, hogy a 2007. július 16-án közzétett és 2008. január 22-én módosított bejelentése alapján, 2008. március 26-én 20,500 darab MOL részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 20,465 Ft/db átlagárfolyamon. A tranzakciót követően a társaság 163,100 db "A" sorozatú valamint 578 db "C" sorozatú részvényt birtokol.

Émász, Elmű: nem lesz meglepetés az osztalékban

A féléves gyorsjelentésben közzétett előrejelzésekhez képest nem várható meglepetés sem az Elmű, sem pedig az Émász osztalékfizetésében - ezt Emmerich Endresz, a két cég igazgatóságának elnöke mondta a Napi Gazdaságnak. Az ígéret az Elmű esetében 1,750-2,000 forint, míg az Émász esetében 1,560 forint kifizetését jelenti.

Deloitte: az energetikai szektort érintő adójogi és számviteli változások

Az energiaipari szektor szereplőinek számolniuk kell a több ponton módosult számviteli törvény új rendelkezéseivel, valamint a transzferárak és a helyi iparűzési adó megváltozott szabályozásával, miközben eleget kell tenniük az ÁFA-törvény legújabb módosításából következő kötelezettségeiknek is. A Deloitte szakértői a mai napon szakmai szeminárium keretében hívták fel a figyelmet az energiaipar aktuális adójogi és számviteli változásaira.

Megugrott az olajár a készletadatokra, közel 3%-os pluszban az árfolyam (2.)

Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai Energia Információs Hivatal a múlt heti olajkészletek alakulása. A nyersolajkészletek stagnáltak, a benzinkészletek 3.3 millió hordóval estek, a finomított termék készletek 2.2 millió hordóval csökkentek. Az olajár az adatok előtt 2%-os pluszban tartózkodott, majd hirtelen 2.8%-os pluszba ugrott.

Egy újabb elemző szaladt az olajár után

A tegnapi emelkedést követően ma további 1%-kal került feljebba WTI májusi határidős árfolyama, a befektetők a mai amerikai olajkészlet adatokra nagy figyelmet fordítanak. Az olajár emelkedését a dollár árfolyamának euróval szembeni további gyengülése hajtja, így a 98.9 dolláros lokális mélypontról felfelé fordult az árfolyam.

Megint 20 ezer darabot vett a MOL

A MOL bejelentette, hogy a 2007. július 16-án közzétett és 2008. január 22-én módosított bejelentése alapján, 2008. március 25-én 20,000 darab MOL részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 20,707 Ft/db átlagárfolyamon. A tranzakciót követően a társaság 142,600 db "A" sorozatú valamint 578 db "C" sorozatú részvényt birtokol.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.