energia

"Nem egyszerűen baj van, nagyon nagy baj van"

Nem a klímaváltozás ténye a kérdés, hanem hogy milyen iparágak vesznek részt a környezetkárosítás csökkentésében, a befektetők számára pedig ez lesz az évtized sztorija az OTP klímaváltozási alapját kezelő Czachesz Gábor szerint. A kihívás óriási az egész világ számára, hiszen nemcsak nem szabadna nőnie a széndioxid-kibocsátásnak, de egyenesen a mai egyharmadára kell visszaszorítani. Ebben a most ismert megújuló energiaforrások csak részben segíthetnek Varró László, a MOL vezető közgazdásza szerint, és biztosan szükség lesz például atomenergiára vagy a földgázra is az energiatermelés során.

30%-kal drágulhat az áram! - "a politika ismét a Pató Páloknak kedvezett"

A magyar gazdaság motorjának mondható középvállalati szféra számára 2009-ben akár újabb 30%-kal is emelkedhet az áram ára, mivel a kormány a versenypiac építése helyett kiterjeszti az egyetemes áramszolgáltatásra jogosultak körét - állítja Felsmann Balázs, a GKM egykori szakállamtitkára.

Óriás zuhanás az amerikai benzinkészletekben (2.)

Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai Energia Információs Hivatal a múlt heti amerikai olajkészletek alakulását. Ezek szerint a nyersolajkészletek 400 ezer hordóval kerültek lejjebb, a benzinkészletek 6.4 millió hordóval zuhantak, a finomított termék készletek 1.7 millió hordóval csökkentek.

Hatalmas zuhanás a MOL piacán - Miért?

Jelentős mértékű, 5.1%-os esést mutatnak a MOL papírjai jóval átlag feletti 8 milliárd forintos forgalommal. A hazai olajcég árfolyama több mint három éve nem látott szintekre esett vissza, miután az árfolyam csökkenését a 18,000 forintos technikailag fontosnak tartott árfolyam szint sem tudta megfogni.

Nem kell ide annyi olaj! - Mi lesz a zuhanás után?

A tegnapi 1.3%-os esést követően ma 0.4%-kal korrigált vissza a WTI szeptemberi határidős árfolyama, így továbbra is a 113 dolláros lokális mélypontoknál tartózkodik a jegyzés. A piacon a ma délután megjelenő amerikai nyersolajkészlet adatok bírhatnak befolyásoló erővel, miután tegnap az EIA ismét csökkentette az idei és jövő évi globális olajkeresletre vonatkozó várakozását és a korábbi 2008-as átlagos WTI árfolyamra vonatkozó prognózist 6%-kal 119 dollárra mérsékelte.

Az olajpiaci fundamentumok a legfrissebb statisztikák szerint nem támogatják az olajár talpra állását, de azt látnunk kell, hogy a dollár esetleges gyengülése vagy nem várt kitermelési kiesés mindig jelent felfele mutató kockázatokat az árfolyamban.

Kaphat még 20 évet a Paksi Atomerőmű

Úgy tűnik sínen van a Paksi Atomerőmű üzemidejének 20 évvel történő meghosszabbítása, így a 4 blokk valószínűleg nem öregszik ki 2012 és 2017 között.

UBS: vedd az OMV-t, tartsd a MOL-t

A mai nappal újrakezdte a MOL és az OMV követését a UBS, mely tavaly amiatt szüneteltette a részvényekre adott ajánlását, mert tanácsadóként részt vett a felvásárlási csatában. Az elemzők semlegesen ítélik meg a MOL-t, míg az OMV-t vételre ajánlják.

MOL: jön az INA ajánlat

Engedélyt kért a MOL a horvát felügyelettől, hogy benyújthassa nyilvános vételi ajánlatát az INA közkézen fogó részvényeire - írja a Reuters. A MOL célja a többségi tulajdonrész megszerzése. A MOL egyelőre nem tett közzé hivatalos bejelentést az ügyben.

Áramkimaradás miatti leállás a TVK-nál

2008. augusztus 11-én, azaz tegnap az országos 120 kV-os távvezeték hálózat áramszolgáltatási zavara miatt a TVK üzemeinek villamos energia ellátásában néhány másodperces zavar következett be - tette közzé a TVK.

Ne igyunk előre a medve bőrére! - Mit hoz az olajár esés?

Hiába az olajárak elmúlt napokban tapasztalt jelentős mértékű csökkenése, a Commerzbank elemzői továbbra is szkeptikusak a részvénypiacok 2009-es teljesítményét illetően. A fekete arany esése stabilizálhatja majd a következő években az eurozóna gazdaságát, azonban az igazi turn around kibontakozásához a monetáris politika lazulására is szükség lesz. Erre pedig 2009 előtt nincs esély a szakemberek szerint, ami azt jelenti, hogy a monetáris szigor enyhülésének gazdaságra tett jótékony hatásai 2010 előtt még nem jelentkeznek majd. Mindemellett az elemzők a 2009-es vállalati profit várakozások további lefele történő módosításait prognosztizálják.

Hiába esik az olaj, venni kell a MOL-t (2.)

A mai MOL gyorsjelentés után alapvetően kedvező elemzői vélemények láttak napvilágot, melyek közül az alábbiakban szemezgetünk.

Nem érdekli Grúzia az olajpiacot, a szemek a dollárra tapadnak

A tegnapi 0.3%-os csökkenést követően ma 1.1%-os eséssel nyitott a WTI szeptemberi határidős WTI típusú olaj árfolyama. Az eladói nyomás a dollár erősödésének köszönhető, miután az elmúlt napokban az olajpiac erős korrelációt mutat az amerikai fizetőeszköz mozgásával.

Most nem szabad tankolni! - 300 forint alá eshet a benzinár

Szerdától bruttó 6 forinttal csökkenti a gázolaj árát a MOL, míg a benzin 3 forinttal lesz olcsóbb - értesült a Portfolio.hu. A döntés nem tekinthető meglepetésnek, hiszen a piaci jegyzésárak a múlt héten estek, ugyanakkor szembetűnő, hogy a dollár erősödése nélkül most sokkal nagyobb üzemanyagár-csökkenésnek örülhetnének a magyar autósok.

Concorde: felminősítve a MOL

Alulsúlyozásról egyenlő súlyozásra módosította ajánlását a MOL papírjaira a Concorde az árfolyamesést követően. A részvényekre vonatkozó célárfolyama változatlanul 20,000 forint, amely megközelítőleg 10%-os felértékelődési potenciált jelent a jelenlegi árfolyamhoz viszonyítva.

11%-os gázáremelés jöhet októbertől

A Napi Gazdaság információi szerint a Magyar Energia Hivatal (MEH) október elsejétől 11 százalékos kisfogyasztói földgázáremelést tart indokoltnak. A hivatal már elküldte erre vonatkozó javaslatát az árszabályozó jogkörrel rendelkező energiaügyi miniszternek, akinek a törvényi szabályozás szerint az áremelést a hatálybalépést megelőzően legkésőbb 30 nappal, vagyis szeptember elsején kell kihirdetnie.

Beleköpött a dollár az autósok levesébe

Nagyot zuhanhatna jövő héten a benzin és a gázolaj ára Magyarországon, ha nem táltosodott volna meg a dollár a nemzetközi devizapiacon, a piaci folyamatok tükrében azonban most csak a dízelesek számíthatnak érdemi csökkenésre.

Óriási nyeresége lehet a MOL-nak (2.)

Soha nem látott, 102 mrd Ft-os negyedéves profitot érhetett el a MOL az elemzők szerint - derül ki a portfolio.hu által összeállított konszenzusból. A hatalmas nettó nyereséget azonban elsősorban a pénzügyi tételek okozták, operatív szinten egy megszokott erős érték várható.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.