energia

Dupla akkora távhőár-emelkedés lesz novemberben, mint eddig gondoltuk

A múlt heti sajtóhírben jelezett 3-4%-osnak a dupláját is meghaladó, 8.8%-os távhőáremelésre kerülhet sor november elsejétől - közölte a Főtáv Zrt. vezérigazgatója az InfoRádió tudósítása szerint. Kovács Lajos elmondása szerint a gázár októberi újabb (visszafogott) emelkedése miatti változtatás mintegy 1.8 millió embert érint.

Egy év múlva debütálhat a tőzsdén a Mavir

Jövő szeptemberben értékesítheti a kormányzat az első 25%-os Mavir részvénycsomagot az Új Tulajdonosi Program keretében, a koncepció pedig máris jelentősen megváltozott az első elképzelésekhez képest. A jelek szerint a rendszerirányító többségi állami tulajdonban marad és a megmaradó tulajdonrésznek csak egy része maradhat az MVM-nél, a fennmaradó részvények átkerülnek az MNV Zrt-hez.

Oroszok veszik a Falcon Oilt

16.1%-ra növelte részesedését a kanadai Falcon Oil&Gas-ben a svájci Avelar Energy Group, mely stratégiai befektetésként tekint a Magyarországon is gázkutatásokat végző cégre. Mint ismertes, a Falcon az ún. nem konvencionális gázkészletet szeretné hazánkban kiaknázni, melyet a MOL az Exxon-al együtt termelne ki.

Munkára fogják a szelet az amerikaiak - hatalmas beruházások jönnek

Fellendülhetnek a közeljövőben az amerikai szélerőmű-beruházások a BCC Research legfrissebb elemzése szerint. A prognózisok alapján 2013-ra 60.9 milliárd dollárosra gyarapodhat a szélturbinák piaca, amely évente átlagosan 40%-os növekedést jelent.

Olaj: most már mindent elhisz a piac

Az elmúlt hetek olajipari korrekcióját követően a befektetők ismét elhiszik, hogy akár komolyabb mértékben is növekedhet a fekete arany árfolyama, az Európában irányadónak számító Brent típusú olajár esetében ugyanis a határidős tőzsdei ár (forward ár) jelentős mértékben meghaladja az azonnali lejáratra vonatkozó (spot) árat.

Az OMV még mindig érdeklődik az INA iránt, ha...

Horvát lapértesülések szerint továbbra is érdeklődik az INA iránt az OMV, a privatizáció azonban csak abban az esetben foglalkoztatja az osztrák céget, ha az teljesen átlátható lenne.

Újabb orosz gázvezeték épül - veszélyben a Nabucco?

Oroszország megállapodott Üzbegisztánnal, hogy új gázvezetéket épít, mely Türkmenisztánon keresztül érkezik Oroszországba - jelentette be tegnap Putyin. A lépéssel veszélybe kerülhet az Európát ellátó Nabucco gázvezeték terve is.

GÁZ=POLITIKA: 30 mrd Ft veszteség az importőrnél

Igen durva változást eszközölt a kormányzat a gázárképletben, melynek köszönhetően a gázimportőr E.On várhatóan kénytelen lesz lenyelni az elmúlt időszakban felhalmozódott mintegy 30 mrd Ft-os veszteséget. Ezt a veszteséget az okozta az E.On számára, hogy az import árnál olcsóbban kénytelen adni a gázt a lakosságnak.

Elképesztő zuhanást mutat az olaj ára (2.)

Öt hónapos mélyponton, 106.4 dollárnál tartózkodik az amerikai WTI típusú könnyűolaj októberi szállítású határidős ára, ami azt jelenti, hogy augusztus 29 óta immár több mint 8%-ot esett a jegyzés. A háttérben a dollár erősödése mellett a Gustav hurrikán fokozatos gyengülése és a pusztítás elmaradása áll: a veszélyeztetett térségben hamarosan újraindul a kitermelés és a finomítás.

A gázüzletágért cserébe kapná meg az INA-t a MOL?

Horvát lapértesülések szerint a MOL az államtól megvásárolni kívánt 20%-os részvénycsomagért az INA gázüzletágát adná cserébe. A horvát kormányzat a korábbi információk szerint a részvénycserés ügyletet preferálja.

MOL: kompenzációt kaphatnak az INA részvényesek

Amennyiben a MOL a nyilvános vételi ajánlatban szereplő 2,800 kunánál magasabb áron vásárol részesedést az INA-ban a horvát államtól, akkor kompenzációt fizet az ajánlatban részt vevő részvényeseknek.

Zuhanórepülésben az olaj - 110 dollár alatt az árfolyam

Zuhanásnak indult az olaj árfolyama, ahogy a Gustav hurrikánt 2-es erősségűvé fokozta le a Nemzeti Hurrikán Központ. Az októberi szállítású határidős WTI árfolyama már 110 dollár alatt tartózkodik, jelenleg 4.3 dolláros, vagyis 3.8%-os mínuszt mutat.

MOL: itt a közlemény - 2,800 kunás ajánlat

A MOL közzétette, hogy 2008. szeptember 1-én a HANFA (Horvát Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) jóváhagyta a MOL INA (Industrija Nafte d. d.) részvényeire tett önkéntes nyilvános vételi ajánlatát. A MOL kész azon INA részvények megvásárlására, amelyek nem a MOL vagy a vele összehangoltan eljáró Horvát Köztársaság tulajdonában vannak.

MOL: 2,800 kunás az ajánlati ár (3. - Drága vagy sem?)

2,800 kunán tesz nyilvános vételi ajánlatot a MOL az INA részvényeire. Az ajánlatot a horvát pénzügyi felügyelete, a Hanfa engedélyezte. A MOL és az INA részvényei is felfüggesztésre kerültek.

Ez már luxusprofit? - Bődületes számokkal álltak elő az áramszolgáltatók

Két nyertese már biztosan van a magyar árampiac közelmúlt béli változásainak és ez az ELMÛ, illetve az ÉMÁSZ: a cégek közzétett gyorsjelentése szerint a profitjuk több mint duplázódott a tavalyi év azonos időszakához képest. Ez azt jelenti, hogy az első félévben IFRS szerint a társaságok majdnem akkora profitot hoztak, mint a tavalyi teljes évben, aminek fényében az osztalékok enyhén szólva több mint tarthatónak tűnnek.

Az eredmények azonban valószínűleg a szabályozási környezet változásai következtében ugrottak meg és könnyen lehet, hogy a kapott előnyöket hamarosan vissza is veszik a politikai döntéshozók, éppen ezért a most látott nyereséget nem biztos, hogy érdemes hosszú távra extrapolálni.

Gyurcsány "odaszólt": ismét elfojtott gázáremelés jön

A magas szintű kormányegyeztetéseken a kommunikációs szempontok sokat nyomtak a latban, hogy az eddigi tervnél (9.8%) is alacsonyabb, 6.5%-os lakossági gázáremelésről döntött tegnap a szakminiszter - tudta meg több forrásból is a Népszabadság. Nemcsak a lakosság "lélegezhet fel" az energiahivatali javaslat mintegy felét kitevő drágítás hírére, hanem a vállalatok is, hiszen a politikai érdekek ott is a gazdaságilag indokoltnál kisebb gázáremelést tesznek lehetővé. A nem lakossági körben ugyanis végül is 9.4%-os emelés mellett döntöttek a hét elején még közszájon forgó 12% és az energiahivatal által javasolt 13.7% helyett. Az új tarifákat a hét végén teszik közzé a Magyar Közlönyben. Az érintettek nem erősítették meg a lap értesüléseit.

Jön a benzináremelés!

Enyhe növekedés volt megfigyelhető a benzin- és gázolajárak esetében a nemzetközi piacokon a múlt hét során, a forint azonban gyengült a dollárral szemben, így kismértékű emelés várható a hazai kutaknál.

MOL: jön a részvény bevonás

A MOL közös megegyezéssel módosította az OTP Bank Nyrt-vel, valamint az MFB Invest Zrt-vel kötött értékpapír kölcsönszerződéseket, melyek alapján az OTP Bank Nyrt. esetében 8,757,362 darabból 1,770,000 darab, az MFB Invest Zrt. esetében 4,513,271 darabból 3,540,000 darab MOL részvény vonatkozásában 2008. augusztus 29-ével megszüntették az értékpapír kölcsönügyletet.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.