energia

Szakad az olaj, szárnyal az arany

Tovább esik az olaj árfolyama a nemzetközi piacokon, a fekete arannyal (WTI) már a 100 dolláros lélektani határnak számító szint alatt kereskednek annak ellenére, hogy a dollár jelentős mértékben gyengült az euróval szemben. Mindeközben az arany árfolyama erősödést mutat, a befektetők úgy tűnik menedéknek tekintik az aranyat.

Irány a kút! Megint jön a benzináremelés!

Enyhe növekedés volt megfigyelhető a benzinárak esetében a nemzetközi piacokon a múlt hét során, a forint azonban gyengült a dollárral szemben, így ismét emelés várható a hazai kutaknál.

Raiffeisen: a csökkenő célár ellenére továbbra is venni kell a MOL-t

Közzétette a Raiffeisen a közép-kelet európai olajszektor részvényeire vonatkozó legfrissebb (szeptember 9-ei dátumú az elemzés) ajánlásait és célárfolyamait. A MOL esetében továbbra is vételre ajánlja az elemző a papírokat, bár a célárfolyam a korábbi 25,370 forintról 22,080 forintra csökkent.

Energiapiaci szuperhatalom! - Az oroszok az OPEC felé mozdulnak

Oroszország, a világ második legnagyobb kőolaj exportáló országa szorosabb együttműködést kíván létesíteni a világ olajkitermelésének 40%-át adó OPEC-cel olyan kérdéseket illetően mint az árfolyamok volatilitása, energetikai technológiák, valamint olaj és gáz projektek.

A Mavir lehet a magyar áramtőzsde alapítója

Szeptember 15-ig engedélyt kér a Mavir a magyar áramtőzsde megalapítására, amelynek előkészítését már 2007-ben elkezdte - jelentette be a társaság. A hírek szerint a cseh áramtőzsdét is érdekli a magyar piac, bár engedélykérelmet nem adott be.

MOL: eladott az egyik divízió vezetője

Alács Lajos, a MOL gáz és energia divízió ügyvezető igazgatója 2008. szeptember 10-én 3,200 darab MOL részvényt értékesített 16,000 forint/darab átlagárfolyamon.

Nagy esés a készletekben - Támaszra lelhet az olajár?

Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai Energia Információs Hivatal a múlt heti olajkészletadatokra vonatkozó statisztikáit. Ezek szerint a nyersolajkészletek 5.9 millió hordóval, a benzinkészletek 6.5, a finomított termék készletek 1.2 millió hordóval estek. az olajárban nem mutatkozott trendszerű elmozdulás, jelenleg 2.2%-os pluszban áll.

Jönnek a olajkészlet adatok - Mire figyelj?

Továbbra is emelkedést mutat a WTI októberi határidős árfolyama, azonban az 1.2%-os plusz alacsonyabb a reggeli értékeknél. A mai nap fél öt után percekkel érkeznek az amerikai olajkészletadatok, melyek akár nagyobb árfolyam kilengésekhez is vezethetnek majd.

Földrengések Iránban, jelentős finomító a közelben (2.)

Erősnek mondható, a Richter-skála szerint 6.1-es földrengés rázta meg Irán déli részeit ma, nem messze Bandar Abbas-tól, ahol egy jelentős iráni olajfinomító található. Az eddigi jelentések szerint 15 ember sérült meg. Anyagi károkról egyelőre nem tudni. Az egyik állami televízió arról számolt be, hogy az elsőt egy második, gyengébb, a Richter-skála szerint 4.8-as rengés is követte.

MOL: már csak 30,000 Ft-os célár a CS-től

Korábbi 32,451 Ft-os célárfolyamát 30,000 Ft-ra csökkentette a Credit Suisse mai elemzésében, melyre amiatt került sor, mert módosították az olaj- és olajtermék árakra vonatkozó feltételezéseiket az elemzők.

Az OMV-t továbbra is érdekli a MOL

Továbbra is érdekli a MOL felvásárlása az OMV-t - mondta el az osztrák cég vezérigazgatója, Wolfgang Ruttenstorfer az osztrák Wiener Zeitungnak adott interjújában.

Meghúzta a gyeplőt az OPEC - Nekik nem tetszik az olajár esése

A tegnapi tetemes, 4.2%-os zuhanást követően ma 1.7%-kal emelkedett a WTI határidős árfolyama. Az OPEC a kitermelési kvótáját változatlan szinten hagyta ugyan, az elnök felhívta az országok figyelmét, hogy azok kitermelésükkel térjenek vissza ezekre a megadott szintekre. A kartell tényleges kitermelése ugyanis jelenleg a kvóta felett van (az OPEC elnök szerint) napi 520,000 hordóval. A tényleges kitermelésben tehát várhatóan csökkenés valósul majd meg, azonban annak mértéke az egyes országok által tett lépések függvénye lesz majd.

Látunk mi még hurrikánokat - Féljünk?

Az augusztus végi, ősz eleji hetek az olajpiacon már jó pár éve a hurrikánokról szólnak. Mióta a Katrina és a Rita több olajplatformot is szétvert 2005-ben az amerikai olajkitermelés negyedét adó Mexikói öbölben, a befektetők még nagyobb figyelemmel vannak az időjósok prognózisaira. Az elmúlt hetekben többször tapasztalhattuk már, hogy a formálódó vihar hírére az olaj árfolyama támaszra lelt, azonban megítélésünk szerint tartósabb hegymenethez "holmi" hurrikán kevésnek fog bizonyulni, ahogy azt az elmúlt években is megfigyelhettük.

Gázáremelés miatt áll a bál Szlovákiában

Újabb populista kirohanást intézett a szlovák kormányfő és pártja a nemzetközi tőke ellen, ezúttal a jelentős gázáremelésre készülő gázművek kisebbségi tulajdonosainak részesedését vásárolná vissza, elkerülendő a drágítást. Ha a visszaállamosítás nem sikerülne, a kormánypárt törvénymódosítással lehetetlenítené el a társaság irányítását.

MOL: 2009 február 25-én az első tárgyalás

Az OMV által a MOL ellen, kölcsönzött részvények saját részvény jellegének és szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indított perben a MOL kézhez vette az OMV keresetét és a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma idéző végzését, amellyel a bíróság 2009. február 25. napjára kitűzte az első tárgyalást - jelentette be a társaság.

A dollár már erősödik! - Jöhet az olajár esés?

A pénteki 1%-os esést mostanra ledolgozta a WTI határidős árfolyama, mely 1.7%-os emelkedést mutat. Az erősödés mellett szól az amerikai olajkitermelés negyedét kitevő Mexikói öblöt fenyegető újabb hurrikán. A dollár nap eleji gyengülése az euróval szemben mostanra már teljesen elillant, ami akár az olajpiacon is könnyen az optimizmus végét jelentheti.

Az olajárak zuhanásának következményei a globális gazdaságra

Mostanság recessziós és inflációs félelmek egyszerre vannak jelen a piaci szereplők gondolkodásában. Az olaj- és nyersanyagárak történelmi csúcsról tapasztalt hirtelen visszaesése az inflációs várakozások mérséklődésében segíthet, mely valamelyest kedvezőbb helyzetbe hozhatja a jegybankokat, így a korábban vártnál hosszabb ideig maradhatnak fenn az alacsony (vagy alacsonyabb) kamatszintek. Ugyanakkor a munkaerőpiac helyzete, a fogyasztási hajlandóság és a gazdaság teljesítőképessége még bizonytalan ideig gyenge maradhat az Egyesült Államokban, miközben a lassulás jelei elérték az euró-zónát is. További kockázatokat jelent, hogy a világgazdaság növekedésében évek óta húzószerepet betöltő, domináns feltörekvő országokkal kapcsolatban nem jelezhető előre kellő biztonsággal, hogy a korábbi években tapasztalt robbanásszerű növekedési dinamikát mennyire vetik majd vissza a globális szinten immár jól látható problémák.

INA: magasabb ajánlati árat akarnak

Keveslik a MOL által ajánlott 2,800 kunás részvényenkénti ajánlati ártat az INA kisrészvényesei, akik bírálják a horvát kormány és a MOL közötti részvénycserés ügyletet is.

Olcsóbb lesz a benzin, csak nem nálunk...

Hiába zuhant 5%-ot a benzin és a gázolaj ára a világpiacon, a MOL a forint gyengülése miatt várhatóan nem mérsékli árait az előttünk álló héten.

Meglepetést okoztak az olajkészletek, meglendült az árfolyam (2.)

A várakozásokkal ellentétben nem növekedtek a nyersolajkészletek az elmúlt héten a percekkel ezelőtt közzétett szokásos heti készletadatok szerint, amelyet a hétfői nemzeti ünnep miatt nem szerdán hozott nyilvánosságra az energia információs hivatal. A nyersolajkészletek 1.9 millió, a benzinkészletek 1 millió, a finomított termékek pedig 400 ezer hordóval csökkentek. Az elemzők a nyersolajkészletekben 200 ezer, a finomított termékekben 500 ezer hordós növekedést vártak, míg a benzinkészletek 1.4 millió hordós csökkenését prognosztizálták. Az olaj árfolyama némileg felfelé korrigált a hírre, jelenleg már csak 0.6%-os mínuszban, 108.8 dolláron tartózkodik az októberi szállítású határidős WTI.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.