energia

Nagy csapkodás az olajpiacon

A pénteki 5%-os esést követően ma stagnálást mutat a WTI novemberi határidős árfolyama, de az arany árfolyama is hasonló elmozdulásokat mutat. A pénteki nagy esésben és mai kisebb emelkedésben a dollár árfolyamának erősödése, majd gyengülése játszhatott szerepet. Eközben a Goldman elemzője jelentősen vágta olajár várakozását, míg a korábbi hetekben még kitartott a korábbi magas prognózisához.

Várj a tankolással! - Megéri, hidd el...

Iszonyatos hét áll mögöttünk, a részvénypiacok mellett az árupiacok (köztük az olaj) és a devizapiac is roppant hektikus árfolyammozgásokat produkált. Az adott körülmények között egyre nehezebben jelezhető előre az üzemanyagárak várható alakulása, de a Portfolio.hu ennek ellenére úgy véli, hogy újra csökkenhet a gázolaj és a benzin ára is.

80 dollár alá zuhant az olajár

Miközben a nap elején még jól tudta tartani magát az olaj árfolyama, mostanra elszakadt a cérna és a WTI novemberi határidős ára már 80 dollár alá esett 6.2%-os mínuszba. A globális recessziós félelmek a fekete arany keresleti oldalán támasztanak aggodalmakat, melynek hatására az árfolyam a tőzsdei árzuhanással párhuzamosan zuihan.

A MOL részesedése 47.15%-ra növekedett az INA-ban

A MOL a sikeres önkéntes nyilvános vételi ajánlat eredményeként a MOL tulajdona az INA-ban 47,15%-ra növekedett. A Központi Letétkezelő Hivatal (Central Depository Agency) adatai szerint 2.215.469 részvényt adtak el a MOL-nak a nyilvános ajánlat során részvényenként 2.800 kunáért.

Csökkentette prognózisát az IEA

A negatív befektetői hangulat közepette az olaj piacán is esés mutatkozik, a tegnapi 4.3%-os csökkenés után újabb 2.4%-os mínuszban, 82.7 dolláron tartózkodnak a novemberi határidős jegyzések. A recessziós félelmeknek táptalajt ad, hogy az IEA legújabb havi olajpiaci felmérésében jelentősen csökkentette a 2008-as és a 2009-es évi globális olajkeresletre vonatkozó várakozását.

80 dollár felé közelít az olajár, megint esés

Ismét a félelmek dominálták tegnap az amerikai részvénypiaci folyamatokat, a Dow tetemes eséssel zárta a kereskedést. A hitelpiaci félelmek mellett az amerikai recessziós félelmek dominálnak, mely az olajpiacon is heves eladási és likvidálási hullámokat vált ki. A Tegnapi 4.3%-os esést követtően ma újabb 2.5%-kal került lejjebb az olaj árfolyama. A WTI novemberi határidős árfolyama 82 dollár közelében tartózkodik.

10% alatti gázáremelés jöhet januártól, ha nem ütik meg a forintot

A tárgyalások mostani állása alapján 10% alatti hatósági gázáremelésre kerülhet sor a lakossági körben, ha a forint nem gyengül jelentősen a dollárral szemben - írja a Népszabadság. A többi, hatósági árat fizető fogyasztó számára az ár valamivel e felett lehet. A negyedéves ármeghatározás miatt a következő, áprilisi gázáremelés - csak a gáz beszerzési árát alapul véve - akár el is maradhat. Ezen kilátásokat azonban nagymértékben befolyásolja a forint dollárral szembeni mozgása - jegyzi meg a lap.

Rendkívüli ülést tart novemberben az OPEC!

Rendkívüli ülést tart az OPEC november 18-án, hogy a kartell tagjai megvitassák a globális pénzügyi válság olajpiacra tett hatásait, jelentette be az algériai hírügynökség meg nem nevezett forrásra hivatkozva. A júliusi csúcsához képest az olajár mostanra 41%-kal esett.

Nagyot emelkedtek az amerikai olajkészletek (2.)

Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai Energia Információs Hivatal a múlt heti olajkészletek alakulásáat. Ezek szerint a nyersolajkészletek 8.1 millió hordóval emelkedtek, a benzinkészletek 7.2 millió hordóval kerültek feljebb, a finomított termék készletek 500 ezer hordóval estek. Az olajár az adatok hatására a korábbi pluszokból hirtelen 2.4%-os mínuszba esett.

Az olaj szembe ment a széllel, aranyosan viselkedett

Tegnap ismét a pánikszerű eladások dominálták a vezető amerikai részvényindexek mozgását, azonban az olaj piaca ezúttal képes volt kiamardni a kiszórásból. Bár a tegnapi 0.5%-os emelkedést követően ma 1%-kal került lejjebb a novemberi WTI. Az arany árfolyama eközben 1.7, majd ma újabb 0.3%-kal került feljebb, a befektetők a biztonságosnak hitt eszközöket keresik.

Merrill Lynch: újra 150 dollár lesz az olaj ára

Az amerikai pénzügyi mentőcsomag infláció gerjesztő hatása miatt az olajárak hosszú távon ismét jelentős mértékben emelkedhetnek és elérhetik a 150 dollárt a Merrill Lynch árupiaci specialistája szerint - írja a Reuters.

Megállt az olajár esés - A kartell közbelép?

A globális befektetői hangulat romlása és a világgazdaság növekedése miatti aggodalmak együttesen tolták a 89 dolláros szintre a WTI novemberi határidős árfolyamát. A jegyzések tegnap 4.6%-kal estek, ma azonban 1%-os visszakorrekció mutatkozik. A piac az OPEC közbelépésére spekulál.

Ne menj tankolni! - Szerdán lesz a nagy nap...

Szerdától 5 forinttal csökken a benzin és két forinttal a gázolaj ára a hazai benzinkutakon - tudta meg a Portfolio.hu. A csökkenés nagyobb is lehetett volna, ha a forint nem gyengül nagymértékben.

Zuhanás az olajpiacon! - 90 dollár alatt is jártunk (2.)

Újabb lejtmenet látható az olajpiacon, a WTI novemberi határidős árfolyama 3%-kal 91 dollárra esett, melyben jelentős szerepet játszhatott a dollár erősödése is. A fekete arany árfolyama már 90 dollár alá is benézett a reggeli órákban, így a korábbi lokális mélypont elesett.

MOL: megvan az INA többség? (2.)

Az INA részvényesei jelentős csomagot ajánlottak fel a MOL számára a pénteken zárult nyilvános vételi ajánlat során. Az MTI a horvát elszámolóház adataira hivatkozva azt írja, hogy a MOL 1,935,000 darab papírt szerzett meg. Más források szerint ennél többet, akár többséget is szerezhettet már a MOL.

Atomot a magyarnak! - Tavasszal dönthetnek a képviselők

Egyre komolyabban foglalkoztatja a magyar döntéshozókat a Paksi Atomerőmű esetleges bővítése, egy pénteki konferencián elhangzottak alapján a parlament már 2009 elején dönthet a kérdésben.

Hiába dörzsölöd a tenyered, a benzin nem lesz olcsóbb...

Hiába zuhant a héten az olaj árfolyama a nemzetközi tőzsdéken és hiába követték a zuhanást dollárban mérve a benzin és a gázolaj jegyzésárak is. A forint nagyon sokat gyengült az amerikai fizetőeszközzel szemben, ez pedig a Portfolio.hu szerint valószínűleg ellehetetleníti a komolyabb hazai árcsökkentést a kutakon.

45% felett lehet a MOL - Szabadesésben az INA részvények

Egyes spekulációk szerint már több mint 20% annak az INA részvénycsomagnak a mértéke, melyet biztosan felajánlanak a MOL-nak az érvényben lévő nyilvános vételi ajánlat keretében, így a meglévő 25%-kal együtt már 45-46%-ra emelkedhet a magyar olajcég tulajdonrésze a versenytársban.

Az ajánlat ma jár le, az INA részvények pedig zuhannak a zágrábi tőzsdén, ami ugyancsak a MOL malmára hajtja a vizet.

Mégsem jön a Gazprom a magyar energiacégekbe

Az E.On és a Gazprom tegnap megkötötte az évek óta húzódó megállapodást a Juzsno-Russzkoje gázmezőről és az üzletnek a korábbi híresztelésekkel ellentétben mégsem képezik részét magyarországi energiacégek kisebbségi részvénycsomagjai.

Zúzda az olajpiacon - Örülhetünk, de nagyon

Jelentős mértékben, 5.4%-kal esett tegnap a WTI novemberi határidős árfolyama, melyet ma újabb 0.5%-os hanyatlással fejelt meg. Így az olajár egészen a 93 dolláros szintekig süllyedt, mely több mint két hete a legalacsonyabb értéknek számít. A befektetők a recessziós félelmek miatt az olaj keresleti oldalára fókuszálnak, de a dollár folyamatos erősödése is lefele nyomja az árfolyamot.

Az olaj árfolyamaszeptember közepén egészen a 91.4 dolláros szintekig esett, így technikailag a jelenlegi esésben az a szint jelenthet majd megállót.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.