energia

Minek a Gazpromnak a Déli Áramlat?

Mihail Korcsemkin elemző szerint hatalmasak lesznek a Gazprom veszteségei, nincs magyarázat arra, miért hajtja a déli gázvezetéket - írja az index.

Zuhan az olajár! - Nem is csoda?

Intenzív zuhanásba kezdett a mai kereskedésben a WTI júniusi határidős árfolyama, mely mostanra 6.3%-os eséssel már alig kicsivel tartózkodik a 48 dolláros szint felett. Múlt héten már többségben voltak azon spekulatív piaci szereplők, akik az olajár esésére fogadtak, ráadásul úgy tűnik nagy csökkenéssel indul a hét a részvénypiacokon is. Így talán nem is csoda, hogy esik az olajár.

Elkelt az E.ON gáztároló-kapacitása

Az E.ON Földgáz Storage Zrt. ma bejelentette, hogy a 2009/2010-es télre sikeresen értékesítette tárolói kapacitásait. Ezzel elkelt az öt E.ON gáztároló összesen 3,7 milliárd köbméter mobil tárolói kapacitása, valamint az 51,5 millió köbméteres kitárolási kapacitás. A kapacitás-lekötés három körben történt és 12 ügyfél kötött le kapacitást a következő gázévre.

Orosz állami olajcég a MOL új partnere: az első lépés?

Úgy tűnik, hogy ismét lecserélődik a MOL partnere a magyar olajcég legnagyobb szénhidrogén mezőjénél, a ZMB-nél, legalábbis erre enged következtetni egy MTI hír, mely egy meglehetősen szövevényes jogi eljárásról szól.

Csak évek kérdése és jön az olajársokk!

A Nemzetközi Energia Hivatal elnöke szerint 2013-ra a globális olajpiacon nagy szűkösség fog mutatkozni a jelenleg lelassuló olajipari beruházások miatt. Nobuo Tanaka arra is figyelmeztetett, hogy a beruházások további csökkenése miatt egy újabb olajársokk veszélyének a lehetősége folyamatosan emelkedik.

Kapott egy komoly pofont a benzin ára!

Egy hét alatt forintban mérve tegnap délutánig 8%-kal csökkent a benzin tőzsdei ára, miközben a gázolaj piacán 9%-os hanyatlás volt megfigyelhető. A Portfolio.hu szerint ez a jövő héten üzemanyagár-csökkentést hozhat.

Ha lesz csökkentés, az nagyrészt a mögöttünk álló hét folyamán újra csökkenésnek induló olajtermék-áraknak lesz köszönhető.

Hirtelen nagyot emelkedett az olajár

Nem sokkal ezelőtt a WTI júniusi határidős árfolyama hirtelem erősödésbe kezdett, a kurzus egészen 51.4 dollárig ugrott 3.4%-os pluszba. A pozitív mozgásban a részvénypiac emelkedése és a dollár gyengülése játszhat főszerepet.

A Lukoil megvenné a cseh finomítót

A Lukoil érdeklődik a cseh Krapuly finomítót birtokló társaság, a Ceska Refinerska iránt, ugyanakkor nem fogja túlfizetni a társaságot - számolnak be cseh lapok. Az elmúlt időszakban egyre többször jelenik meg az a hír, hogy orosz olajcégek régiós eszközöket vásárolnának.

MOL célárcsökkentés a UBS-től (2.)

12,500 Ft-ról 11,000 Ft-ra mérsékelte a MOL részvények célárfolyamát a UBS ma reggeli elemzésében, mely az európai finomítók első negyedéves eredmény előrejelzését tartalmazza. Az ajánlás maradt tartás.

Lassan kezdhetünk aggódni - Felpofozzák az olajárat!

Csak egy kisebb, 0.2%-os emelkedés mutatkozik a WTI júniusi határidős piacán, így az árfolyam 48.75 dollárnál tartózkodik. A fundamentumok gyengék az olaj piacán, így a korábbi hetekben látott kereskedési sáv 53 dolláros felső értékkel nehezen tűnik elhagyhatónak rövid távon a magasabb szintek irányába. Mindazonáltal az IMF arra figyelmeztet, hogy a második félévtől emelkedés jöhet.

MOL közgyűlés: Hernádi leülne a Surgut vezérrel beszélni

12 órakor elindult a MOL megismételt közgyűlése, mely első körben nem volt határozatképes. A részvényesi fórumra a Surgut nem jutott be, így nincsenek olyan izgalmak, mint tavaly, a javaslatokat 99% feletti támogatottsággal fogadják el. Az eseményekről online tudósítunk.

A töredékére esett az amerikai olajóriás profitja

Az elemzői konszenzusnál magasabb profitról számolt be a ConocoPhilips percekkel ezelőtt közzétett első negyedéves gyorsjelentésében. Az olajtársaság egy részvényre jutó nyeresége 0.56 dollárra rúgott, amely jelentős csökkenés a 2008 első negyedévben elért 2.62 dollárhoz képest, ugyanakkor felülmúlta a 0.42 dolláros prognózisokat. A vállalat papírjai 4.4%-os pluszba lendültek a nyitás előtti kereskedésben.

Ma MOL közgyűlés: mi várható?

Ma 11 órakor, vagy határozatképtelenség esetén 12 órakor kezdődőik a MOL éves rendes közgyűlése, ahol várhatóan szerint nem ismétlődnek meg a tavalyi kényes jelenetek. A legnagyobb esély arra mutatkozik, hogy a részvényesi fórum maradéktalanul elfogadja az igazgatóság alapszabály módosító javaslatait.

Az eseményről 11 órától élőben tudósítunk.

Nagyon nem fogy az olaj a tengerentúlon

Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai EIA a múlt heti olajkészletek alakulását. Ezek szerint a nyersolajkészletek 3.9 millió hordóval emelkedtek, a benzinkészletek 800 ezer, a finomított termék készletek pedig 2.7 millió hordóval kerültek feljebb. A finomítói kapacitáskihasználtság 83.4%-os volt.

Talán a készletadatok bemozgatják az olajárat

A mai amerikai olajkészletadatokra várva a WTI júniusi határidős (a májusi kontraktus tegnap futott ki) ára 48.3 dolláron áll 1%-os mínuszban. Az elemzők a készletek emelkedésére számítanak, aminek szerepe lehet a csökkenő olajárban.

Újra 10,000 alatt a MOL (2.)

A tegnapi nap után ma is erős eladói nyomás alá kerültek a MOL részvényei, így a kurzus egy hónap után újra 10,000 forint alatt jár.

Orosz lapok: botrányos, hogy a Surgut nem mehet a MOL közgyűlésre

A Kommerszant és a Vedomosztyi című orosz gazdasági lap egyaránt a legújabb botránynak nevezte, hogy a Surgutneftegas (Szurgutnyeftyegaz) egyelőre nem került be a Mol részvényeseinek jegyzékébe, és ezért nem szavazhat a csütörtökre tervezett Mol-közgyűlésen - írja az MTI.

Hernádi: nehéz közös értékeket találni a Surguttal

Válság idején vissza kell térni az eredeti értékekhez, amelyek alapján változtatni kell, mert a válság nemcsak veszélyeket, hanem lehetőségeket is hordoz magában - mondta Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója kedden egy előadáson Budapesten az MTI beszámolója szerint.

Piaci manipulációval vádolják az OMV vezérét

Vizsgálatot indított Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója ellen az osztrák pénzpiaci felügyelet (FMA) - tudta meg a Wirtschaftsblatt osztrák gazdasági napilap az MTI beszámolója szerint.

Az OMV megint készül valamire?

A korábban tervezett 750 millió euróval szemben 1 mrd eurós kötvény kibocsátást tervez az OMV a jövő héten. Az osztrák cég ezen kívül egy 2 mrd euró értékű átváltható kötvény kibocsátásra is felhatalmazást kér a részvényesektől. Ezek a jelentős forrásbevonások a MOL akvizíció kudarca után egy újabb felvásárlásra engednek következtetni.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.