energia

Újabb vezetői részvényeladás a MOL-nál

Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója és igazgatóságának tagja 2009. szeptember 17-én 18,000 darab MOL részvényt értékesített 15,785 forint/darab átlagárfolyamon, az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató közreműködésével a Budapesti Értéktőzsdén.

Varró László, a MOL stratégája válaszolt mindenre, és mindenkinek

Varró László a Portfolio.hu-n válaszolt az olvasók által feltett MOL-lal, illetve olajiparral kapcsolatos kérdésekre. A magyar olajtársaság stratégia és fejlesztési igazgatója válaszaiban elmondta, hogy a következő 5 évben az INA-val és a Pearl-projekttel kapcsolatos teendők fogják a legfontosabb feladatokat jelenteni a társaságnak, valamint a MOL be fog lépni a villamosenergia-piacára is. Komoly K+F van folyamatban a makói nem konvencionális gáz kinyeréséért, de ennek ellenére csak középtávon lehet számolni azzal, hogy az ottani készletek segítenek majd a túlzott import-gázfüggőségünk enyhítésében. A biodízel-fejlesztésekkel kapcsolatosan egy, a MOL által kifejlesztetett technológia éppen a nemzetközi szabadalom megkapására vár, míg a geotermikus energia hasznosítása terén több lehetséges helyszínt is vizsgálnak egy ausztrál partnerrel. Varró László szerint a MOL-hoz hasonló közepes olajtársaságoknak abszolút van helye a világpiacon, így a társaság még sokáig függetlenként tevékenykedhet az energiaiparban.

Franciák egyezkednek a Gazprommal

Egyre nagyobb francia érdeklődés tapasztalható az orosz gázvezeték-projektek körül. A GdF már régóta folytat tárgyalásokat az Északi Áramlatban érdekelt társaságokkal, és most az EdF is egyezkedésbe kezdett a Gazprommal a Déli Áramlathoz történő csatlakozásról.

A MOL már csökkentette a finomítók termelését

A MOL már csökkentette finomítóinak termelését, melynek következtében kapacitás kihasználtsága 95%-ról 92%-ra esett vissza. Mint emlékezetes, az OMV vezetése hasonló lépésre szánta el magát, az osztrák cég azonban jelentősebb termelés visszafogásról számolt be.

Újabb MOL vezető adott el MOL-t

Áldott Zoltán, a MOL Nyrt. Kutatás-termelés Ügyvezető Igazgatója 2009. szeptember 16-án 10.000 darab MOL részvényt értékesített 15.345 forint/darab átlagárfolyamon, az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével a Budapesti Értéktőzsdén.

Nagyot estek a nyersolajkészletek

Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai EIA a múlt heti olajkészletek alakulását. Ezek szerint a nyersolajkészletek 4.7 millió hordóval estek, a benzinkészletek 500 ezer hordóval emelkedtek, a dízel és fűtőolajat is magában foglaló készletek 2.2 millió hordóval kerültek feljebb.

Visszafogja finomítói termelését az OMV

Október során csökkenti a nyugati finomítók termelését az OMV, melyre a gyenge kereslet miatt kerül sor - mondta tegnap az osztrák olajcég downstream divíziójának egyik vezetője. A termeléscsökkentés a teljes kapacitásnak mintegy 5%-át teszi ki.

Félreértés a Nabucco körül: "nem csúszik"

Nem igazak a nemzetközi sajtóban megjelent Nabuccoval kapcsolatos mai hírek, miszerint az európai gázvezeték csak több éves csúszással szállíthat gázt Európába - tudta meg a Portfolio.hu Bayer Mihálytól, Magyarország Nabucco-ügyi nagykövetétől.

Csúszik a Nabucco?!

Christian Dolezal, a Nabucco konzorcium szóvivőjének elmondása alapján csak 2016-ot követően építenék meg a Nabucco európai szakaszát, ami azt jelenti, hogy Magyarországra 2018-19 előtt nem érkezhetne gáz az Oroszországot megkerülő vezetéken. A jelenleg ismertek alapján a projekt 2011-ben - az eredeti tervekkel összhangban - indulna el.

Időközben kiderült, hogy a hír újságírói félreértésen alapszik, amelyről bővebben a következő cikkünkben olvashatnak:
2009.09.15 18:00
Félreértés a Nabucco körül

Átadta a saját részvényeket a MOL

A 2009. szeptember 14-én a Dana Gasnak 25.545 db, a Crescent Petroleumnak 25.545 db "A" sorozatú MOL törzsrészvényt utal át a Pearl projekt 2009-es munkaprogramjának részbeni finanszírozásaként - tette közzé a MOL.

Válaszok az Atomvárosból

Rendben zajlik a Paksi Atomerőmű üzemidő-hosszabbításának előkészítése, valamint a bővítésért felelős projekt is lassan nekikezdhet az érdemi munkának. Az atomerőmű vezetősége adott esetben szakmai befektetőket is szívesen látna a bővítés kapcsán, és akár 3200 Mw-nyi új kapacitás telepítését is elképzelhetőnek tartják, amellyel már exportpiacok kiszolgálása is lehetővé válna. A részletekről Süli Jánost, a Paksi Atomerőmű vezérigazgatóját, és Mittler István kommunikációs igazgatót kérdeztük:

Csúszik a Dunai Finomító fejlesztése

Csúszik az új hidrokrakkoló üzem építése a Dunai Finomítóban, de a horvátországi fejlesztések zavartalanul folytatódnak tovább - nyilatkozott Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója a Reutersnek.

Elhagyja a partokat a GE

Beszáll a tengeri szélerőművek fejlesztésébe a korábban szkeptikus General Electric (GE), így jelentősen javulhat az off-shore technológia nemzetközi megítélése. Az új üzletág kiépítésével új munkahelyek ezrei jöhetnek létre Európában, így vélhetően több ország is elindítja majd lobbitevékenységét az amerikai cégóriásnál.

Indulhat az ausztrál óriásberuházás

Megszületett a beruházási döntés a Gorgon-projektről, így megépülhet Ausztráliában a világ második legnagyobb földgáz-cseppfolyósító létesítménye. A Gorgonban érdekelt cégek évi 15 millió tonna cseppfolyósított földgáz (LNG) előállítását tervezik, amelyet főként az energiaéhes ázsiai piacokon értékesítenének.

Elveszítheti a MOL az Energopetrolt?

Bosnyák lapértesülések szerint megsemmisíthetik az Energopetrol privatizációs szerződését, hacsak a vevő - a MOL és az INA konzorciuma - nem tesz eleget a privatizáció során vállalt beruházási kötelezettségének.

2030: Kína már szélerőművekkel biztosítja áramszükségletét

Amerikai és kínai szakértők szerint a szélenergia 2030-ra egymagában biztosíthatna Kína elektromos energia-szükségletét. Az ENSZ koppenhágai klímaértekezlete előtt három hónappal közzétett jelentés szerint a projekt a szén-dioxid kibocsátást is jelentősen csökkenthetné MTI.

Újabb MOL saját részvény eladás

A MOL 2009. szeptember 11-én a 2009. szeptember 10-én bejelentett részvényértékesítés keretében 19,678 darab MOL törzsrészvényt értékesített a Budapesti Értéktőzsdén az OTP Bank Nyrt. mint befektetési szolgáltató közreműködésével 14,448 Ft/db átlagárfolyamon.

Újra itt vannak a 100 dolláros olajár jóslatok

A Gazprom elnöke, Alexei Miller prognózisai szerint az olajár ismét átlépheti a 100 dolláros szintet a spekulatív befektetőknek köszönhetően - írja a The Wall Street Journal.

Mi lesz a benzin árával?

Nem biztos, hogy a jövő héten tovább csökkenhet az üzemanyagok ára Magyarországon, de egy kevés esély azért van rá. A drágulás ugyanakkor nem valószínű.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss GDP-adat: visszaesett a magyar gazdaság!
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.