energia

650 milliárd forintos ütést okozott a tőzsdén Orbán Viktor bejelentése

650 milliárd forintos ütést okozott a tőzsdén Orbán Viktor bejelentése

Tegnapelőtt este Orbán Viktor bejelentette a háborús veszélyhelyzetet Magyarországon, a tegnapi tőzsdezárás után pedig megérkezett a befektetők által egész nap várt kormányzati bejelentés, miszerint a közös teherviselés jegyében különadót vonnak ki több stratégiai ágazat nagyvállalataira is. A keddi záróértékekhez képest hatalmas eséseket láthattunk a BUX index tagjainak részvényeinél, számszerűsítve több, mint 650 milliárd forint "menekült el" a tőzsdéről eddig a veszélyhelyzet bejelentése óta. Bár a részletek még nem tiszták, de a különadókkal vélhetően leginkább terhelni tervezett nagyvállalatok részvényei és piaci kapitalizációi estek nagyot - ennek apropóján most összehasonlítottuk, hogy az elmúlt szűk másfél kereskedési nap esése mekkora veszteséget is jelent a nagyvállalatok számára a tavaly befizetett különadóikhoz képest.

Parragh László szerint júliustól is indokolt lehet az állam beavatkozása a piaci árakba

Parragh László szerint júliustól is indokolt lehet az állam beavatkozása a piaci árakba

Hogy meddig kell fenntartani az árstopokat, az az energia-beszerzési forrásoktól, a globális gazdasági és politikai helyzettől, valamint a háború alakulásától függ - mondta a Népszavának adott interjújában Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki azt sem tartaná ördögtől valónak, ha július elseje után is beavatkozna az állam a piacba. Parragh ezen kívül beszélt a bérekről, a kata átalakításáról, a helyi iparűzési adókról, és a különadókról is.

Váratlan fordulat az uniós olajembargóban: mégis gyorsan összejöhet az alku az oroszok ellen

Váratlan fordulat az uniós olajembargóban: mégis gyorsan összejöhet az alku az oroszok ellen

Miután hétfőn videón keresztül tárgyalt Orbán Viktor kormányfővel, szerdán váratlan fordulatként azt állította a nyilvánosság előtt Charles Michel európai tanácsi elnök, hogy még a jövő hétfőn kezdődő EU-csúcs előtt összejöhet az alku az uniós olajembargóról, azaz az összes tagállam támogatásával megszülethet egy megállapodás.

Bejelentették, hogy mennyi gázt tároltat be nálunk Szerbia

Bejelentették, hogy mennyi gázt tároltat be nálunk Szerbia

A hétvégén megjelent hírrel összhangban ma azt jelentette be Sinisa Mali szerb pénzügyminiszter a Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel Budapesten közösen tartott sajtótájékoztatón, hogy június végéig 500 millió köbméternyi gázt fog magyarországi földgáztárolókba irányítani Szerbia – tudósított a Reuters. Ez azt jelenti, hogy Szerbia az októberig tervezett 3 milliárd köbméternyi összes betárolt gázmennyiségnek csak egy kis részét küldené hozzánk.

Új rekordot döntött áprilisban a hazai naperőművi termelés

Új rekordot döntött áprilisban a hazai naperőművi termelés

A márciusi extrém értékek után áprilisban 80–100 euró/MWh-val alacsonyabb villamosenergia árak alakultak ki a másnapi piacokon; az árak 200–250 euró között ingadoztak a hazai tőzsdén. Az ármérséklődés a gázárak korrekciójának és a magasabb megújuló termelésnek volt köszönhető – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal áprilisi villamosenergia-piaci jelentéséből.

Energiaközösségek: a társasházunk, irodánk is lehet piaci szereplő

Energiaközösségek: a társasházunk, irodánk is lehet piaci szereplő

Radikálisan átalakulhat az energiapiac a következő években az energiaközösségek elterjedésével, az egyelőre születőben lévő folyamatnak pedig új lendületet ad az orosz-ukrán válság során kialakuló energiahiány, és ennek nyomán Európa energia függetlenedési törekvése. Az új szisztémában társas- és irodaházak, mezőgazdasági szereplők, ipari parkok lépnek be az energiapiacra, mint termelők, aggregátorok és tárolók – mondta el a Portfolio-nak a témára rálátó energiajogi szakember. A mainál lényegesen decentralizáltabb energiapiaci koncepciót egyaránt indokolja a klímavédelem, a technológia fejlődése és az energiaválság okozta sokk.

Napokon belül jöhet az áttörés az uniós olajembargóban – mondja a német alkancellár

Napokon belül jöhet az áttörés az uniós olajembargóban – mondja a német alkancellár

Miután a hétfő délutáni órákban videókonferenciás egyeztetést tartott Orbán Viktor kormányfővel Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, hogy előkészítse a május végi EU-csúcsot, késő este a német ZDF televíziónak azt mondta Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter, hogy „napokon belül áttörést fogunk elérni” az uniós olajembargó ügyében. Közben a Bloombergnek névtelenül nyilatkozó források egyáltalán nem ilyen biztosak ebben, azaz szerintük lehet, hogy átcsúszik júniusra az esetleges megállapodás az orosz olaj embargójáról, mert a magyar álláspont nem puhult, hanem inkább keményedett. Az eddigi jelek arra utalnak, hogy importvám várható az orosz olajra azon országok, így Magyarország esetén, amelyek (átmenetileg) mentesülnének az embargó alól és közben direkt EU-pénzt kapnának az olajinfrastruktúra megfelelő átalakítására.

Orbán Viktor az energiabiztonságról szólalt meg

Orbán Viktor az energiabiztonságról szólalt meg

Videókonferencia keretében tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hétfőn a május 30-31-i rendkívüli uniós csúcs előkészítéseként - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Máris máshogy beszél a német alkancellár a magyarok kihagyásáról az orosz olajembargóból

Máris máshogy beszél a német alkancellár a magyarok kihagyásáról az orosz olajembargóból

Nagyon valószínű, hogy árnyalni szerette volna hétfő reggeli, keménynek ható rádióinterjús kijelentését a német alkancellár, mert hétfő délelőtt már arról beszélt a davosi világgazdasági fórumon, hogy elvárja: minden tagállam, beleértve Magyarország is együtt dolgozzon az EU-val az orosz olajembargó megoldásán. Ez tehát arra utal, hogy mégsem szeretné, ha mi kimaradnánk a szankciós körből és így továbbra is hozzájuthatnánk az olcsó urali kőolajhoz.

Az EKB egyre jobban aggódik a gyenge euró miatt

Az EKB egyre jobban aggódik a gyenge euró miatt

Az Európai Központi Bank több tisztségviselője is egyre hangosabban fejezte ki aggodalmát a gyengülő euró miatt. Bármennyire is úgy gondoljuk, hogy ezek az aggodalmak túlzóak, az euró erősödése lehet a leghatékonyabb módja az infláció gyors mérséklésének - hívja fel a figyelmet az ING Bank.

Kimondta a német alkancellár: támogatná Magyarország kihagyását az orosz olajembargóból

Kimondta a német alkancellár: támogatná Magyarország kihagyását az orosz olajembargóból

Csalódott vagyok, hogy ennyi ideig nem sikerült elfogadtatni az orosz olajembargóról szóló szankciós csomagot és Németország hajlandó lenne támogatni, hogy a többi 26 tagország Magyarország nélkül vezesse be az embargót – jelentette ki egy hétfő reggeli rádióinterjúban Robert Habeck. Frissítés! Egy hétfő délelőtti rendezvényen már jócskán árnyalta saját kijelentését a német miniszter, gyakorlatilag inkább az ellenkezőjét mondta, miszerint Magyarországnak is az EU-val együtt az orosz olajembargó megoldásán kell dolgoznia.

Kiderült, hogy mennyi gázt tárolnának nálunk a szerbek, mielőtt Putyinnal tárgyalnak

Kiderült, hogy mennyi gázt tárolnának nálunk a szerbek, mielőtt Putyinnal tárgyalnak

E hét szerdán, vagy csütörtökön tárgyalok Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a május 31-én lejáró hosszú távú gázszerződés helyébe lépő új hosszútávú szerződésről és ebből a szempontból is fontos, hogy a magyar miniszterelnök megengedte: 300-500 millió köbméternyi gázt tároltathatunk be náluk – jelezte szombaton a szerb Pink TV-nek a szerb elnök.

Eljött az 500 forintos fagyi kora

Eljött az 500 forintos fagyi kora

A fagylaltgyártásban is megjelent már az alapanyaghiány, a külföldről behozott gyümölcspürék ára pedig megduplázódott egy év alatt – mondta az InfoRádiónak a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke. Erdélyi Balázs szerint átlagosan 350-400 forintba kerül idén már egy gombóc fagylalt, de az ország frekventáltabb régióiban ennél is többet, akár 500 forintot is elkérhetnek egy gombócért.

Akkor most nagy vagy kicsi a magyar infláció az Európai Unión belül?

Akkor most nagy vagy kicsi a magyar infláció az Európai Unión belül?

A címben feltett kérdésre nem is olyan egyértelmű válasz. Ha a fogyasztói árak emelkedését önmagában nézzük, akkor Magyarország erős középmezőnyben, van az unióban, átlag feletti inflációs mutatóval. Ha viszont azt vizsgáljuk, hogy mekkora az inflációs nyomás, amivel meg kell küzdenie az országnak, akkor dobogóközeli eredmény jön ki.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.