A Volkswagen németországi üzemeiben hétfőn figyelmeztető sztrájkba lépnek a dolgozók az IG Metall szakszervezet felhívására. Ez az első jelentős munkabeszüntetés 2018 óta a vállalat hazai gyáraiban, ami jól mutatja a cég és alkalmazottai közötti feszültség fokozódását - írja a Reuters. A Volkswagen közleménye szerint a cég tett lépéseket az ügyfelek alapvető ellátásának biztosítására és a sztrájk hatásainak minimalizálására.
A francia autóalkatrész-gyártó Valeo nagyszabású átszervezésbe kezd európai működésében. A Reuters hírügynökség forrásai szerint a vállalat körülbelül ezer munkahely megszüntetését tervezi Európában, valamint két franciaországi üzemének bezárását.
Az elmúlt hónapokban komoly létszámleépítés történt Észak-Magyarország egyik meghatározó munkaadójánál, a tiszaújvárosi Jabil Circuit Magyarország Szerződéses Gyártó Kft.-nél - értesült a Magyar Hang.
A Bosch bejelentette, hogy a vállalat hamarosan akár 5500 munkahelyet is megszüntethet.
A Wall Street Journalban közölt véleménycikket Elon Musk és Vivek Ramaswamy, a felálló kormányzati hatékonyságért felelős hivatal (DOGE) két vezetője arról, hogy miképp állnának neki az amerikai szövetségi kormány visszanyesésének. Elmondásuk szerint a Legfelsőbb Bíróság korábbi (és általuk remélt jövőbeli) ítéleteire támaszkodva vágnák vissza az állami szabályozásokat, takarítanának meg és csökkentenék az adminisztratív munkavállalók számát. Utóbbiban a távmunka, azaz a home office megszüntetése is segítségükre lehet.
Jelentős elbocsátásra készül a Ford az európai üzemeiben. A leépítések elsősorban a németországi és egyesült királyságbeli gyárakat érintik - írja a Bloomberg.
A Boeing, az amerikai repülőgépgyártó óriás jelentős létszámleépítést hajt végre Washington államban. A vállalat hétfőn közzétett Worker Adjustment and Retraining Notification (WARN) bejelentése szerint közel 2200 alkalmazottjától válik meg a közeljövőben – számolt be a Reuters.
Tömeges elbocsátásokat helyezett kilátásba és amerikai szövetségi ügynökségek teljes megszüntetését sem zárta ki Vivek Ramaswamy, a megalakuló Trump-adminisztráció kormányzati hatékonyságért felelős tanácsadó testületének egyik kijelölt vezetője vasárnap. A "DOGE" betűszóval fémjelzett osztály másik első embere Elon Musk, a világ legtehetősebb személye lesz.
A General Motors újabb létszámleépítést hajtott végre, ezúttal mintegy 1000 alkalmazottat bocsátott el - jelentette be a vállalat. Az intézkedés célja a költségcsökkentés és a prioritások átrendezése a változó piaci körülményekhez való alkalmazkodás jegyében. Az elbocsátások az egész vállalatra kiterjedtek, és mind a gyengén teljesítő dolgozókat, mind a vállalat átszervezési tervének részeként kijelölt pozíciókat érintették - tudósított a Cnbc.
Az olasz kormány és a Stellantis képviselői, valamint szakszervezeti vezetők csütörtökön Rómában tárgyaltak az ország autóparának helyzetéről. A megbeszélésen a Stellantis megerősítette, hogy nem tervez gyárbezárásokat vagy tömeges elbocsátásokat Olaszországban.
Az Advanced Micro Devices bejelentette, hogy elbocsátja globális munkaerő-állományának 4 százalékát, mintegy 1000 alkalmazottat. A lépés célja, hogy a vállalat erőforrásait átcsoportosítsa a mesterséges intelligencia chipek fejlesztésére, ezzel felvéve a versenyt az Nvidia-val.
Nem talált vevőt brüsszeli e-autó üzemére az Audi, a cég ezért kedden bejelentette, hogy befejezi a befektető aktív keresését.
A Deutsche Bank 111 senior bankárt bocsátott el a lakossági és privát vagyonkezelési egységéből, hogy 2025-re elérje a költségcsökkentési célokat – írja a Financial Times.
Elbocsátásokra készül a francia hipermarketlánc, az Auchan – írja a Reuters francia televíziók és lapok értesüléseire hivatkozva.
A Magyar Telekom megállapodott a társaságnál működő érdekképviseletekkel a 2025-re vonatkozó bérfejlesztés mértékéről, átlagban 6 százalékos béremelés jön, és egy egyszeri jutalmat is kifizet a társaság, viszont elbocsát 120 dolgozót.
A Volkswagen és a szakszervezetek újabb tárgyalásra készülnek a vállalat tervezett átszervezéséről, amely többek között gyárbezárásokat és elbocsátásokat foglal magában.
Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.
Intenzív szakaszában van a háború.
Erős állítást tett az elemző.
Szankcionált személy lehetett a célpont.
Bevetették a "Sárkány leheletét"
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?