Lettország egészségügyi segélyt kapott hétfőn Magyarországtól, Hollandiától, Finnországtól és Svédországtól a koronavírus-járvány megfékezését segítendő; európai uniós összehasonlításban az 1,9 millió lakosú balti államban lélekszámarányosan a legmagasabb az új fertőzöttek száma.
Szlovéniában hétfőn újabb szigorítások léptek életbe a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére - közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV).
Ukrajnában a 24 megyéből már 15-ben a vörös besorolás alapján megszabott, legszigorúbb koronavírus-járványhelyzet szerinti korlátozások vannak érvényben a hétvégétől - írták hírportálok.
A koronavírus elleni első két oltás rendkívül fontos, hiszen nagyjából a tizedére, huszadára tudja csökkenteni a kórházba kerülés, a súlyos lefolyású megbetegedés valószínűségét - mondta el a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Magyarország összes szakosított ellátást nyújtó szociális intézményében az intézmény vezetője saját hatáskörben dönthet és rendelhet el az intézményre vonatkozóan elhagyási és látogatási tilalmat hétfőtől - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). A háromszor oltott gondozottakra és látogatókra ugyanakkor a látogatási tilalom nem fog vonatkozni.
Magyarország szinte kizárólag a védőoltásokra hagyatkozik a koronavírus-járvány elleni védekezésben. A napi új igazolt COVID-19 megbetegedések és a kórházi kezelések gyorsuló ütemű növekedésének időszakában azonban már nem pusztán a megrekedt oltási arány jelent problémát, hanem a védőoltások fertőzés elleni hatékonyságának csökkenése. Nézzük meg, hogyan áll Magyarország az oltási fronton, különösen a harmadik dózisok tekintetében!
Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke támogatja a vendéglátó szektorban a munkáltatók éljenek a kötelező oltás előírásának lehetőségével, hiszen azzal garantálható az üzemeltetés biztonsága a negyedik hullámban.
Több mint 20 kilogrammot leadott tömegéből Kim Dzsongun, Észak-Korea diktátora, úgyhogy Dél-Korea hírszerzőkkel vizsgáltatta ki, hogy egészséges-e a KNDK első embere.
Külső megfigyelőként cinikus, az érintett több száz, ezer család számára viszont szomorú és elkeserítő választ adott az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra a kritikára, hogy a most már kizárólag csak az állami intézményekben elérhető meddőségi eljárásokra nagyon hosszú a várakozás.
A dán egészségügyi minisztérium által működtetett Állami Szérum Intézet (SSI) csütörtökön 73 százalékos növekedést jelentett október első két hetében a fertőzöttek számát illetően. A legsúlyosabban érintett régió a főváros, Koppenhága térsége volt. Norvégiában egy hét alatt 53 százalékkal emelkedett a szűrővizsgálatokon kimutatott pozitív teszteredmények száma. Mindemellett ugyanakkor mind a két skandináv országban alacsony szinten van a kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma.
Német lapértesülések szerint az egész országban nő a koronavírusos megbetegedések száma, különösen a déli és keleti területeken. A szakértők a kórházak túlcsordulására figyelmeztetnek.
Hollandiában és Belgiumban folyamatosan növekszik az újonnan diagnosztizált koronavírusos esetek és a kórházi felvételek száma, az Európai Járvány és Betegségmegelőzési Ügynökség (ECDC) e két országot magas kockázatú (vörös) zónának nyilvánította - írta csütörtökön a helyi sajtó.
A WHO megfigyelés alatt tartja a delta variáns egy újabb mutációját, amely már 42 országban ütött fel fejét. Egyelőre még nem tudni, hogy fertőzőbb-e, mint az eredeti variáns - számol be a hírről a MarketWatch. Mindeközben új Covid-19 elleni új stratégiát ismertetett a WHO, ennek megvalósításához 23,4 milliárd dollárra lenne szükség.
Egy olcsó antidepresszáns egyharmadával csökkentette a magas kockázatú pácienseknél a Covid-19 miatti elhúzódó kórházi kezelés kockázatát - állapította meg egy nagyléptékű, csütörtökön megjelent tanulmány.
A kormány a mai kormányinfón jelentette be, hogy a járványügyi helyzet súlyosbodása miatt új lépéseket vezetnek be, ennek megfelelően a cégek jogot kapnak arra, hogy a munkavégzés feltételeként előírják a védőoltást, és a közösségi közlekedésben újra kötelező lesz a maszkhasználat. Ebben a cikkünkben arra vagyunk kíváncsiak, olvasóink hogyan vélekednek a lépésekről.
Egyre több településen magas a légszennyezettség a szálló por miatt - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön közzétett adataiból. Térképükön már hat település - Debrecen, Nyíregyháza, Kazincbarcika, Sajószentpéter, Tatabánya és Várpalota - szerepel az egészségtelen levegőminőséget jelző narancsárga színnel.
A szingapúri egészségügyi minisztérium egy szokatlan fertőzésszám-emelkedés mögötti okokat kezdte el vizsgálni, miután 5324 új esetről és 10 halálesetről érkezett jelentés szerdán.
Európában nőtt a legnagyobb mértékben a koronavírus-fertőzöttek és halálesetek száma az elmúlt héten, a növekedés kétszámjegyű volt - közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
A világon 244 493 441 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig hivatalosan a járvány alatt, a halálos áldozatok száma 4 963 243 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint. A belga kormány szigorította a koronavírus terjedése elleni intézkedéseket, és országszerte QR-kódokat vezetnek be az éttermekbe, szórakozóhelyekre és sportlétesítményekbe való belépéshez. Magyarországon nem szeretnék korlátozni az embereket, ugyanakkor újabb kórházakban rendeltek már el látogatási tilalmat. A Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem kötelezővé tette hallgatóinak a maszkhasználatot, amelyről már egy budapesti önkormányzat is döntött, holnaptól pedig kötelező a maszk az OTP fióki dolgozóinak is.