Peking és más kínai nagyvárosok rekordszámú koronavírus-megbetegedéseket jelentettek hétfőn, ami a helyi hatóságokat arra kényszeríti, hogy még több erőfeszítést tegyenek a járvány terjedésének megakadályozására és az emberek életére, valamint a gazdasági tevékenységre gyakorolt hatásának csökkentésére.
A G20-as országcsoport járványalapjának elindítását jelentette be vasárnap és további pénzügyi támogatásra buzdított az országcsoport jövő héten kezdődő csúcstalálkozójának otthont adó Indonézia elnöke.
Bevonultak az ukrán csapatok a dél-ukrajnai Herszon városába, miközben a fegyveres erők tovább nyomultak előre a területen. Volodimir Zelenszkij elnök szerint az ukrán csapatok 41 települést szabadítottak fel. Az oroszok eközben több mint 30 000 orosz embert vontak vissza a Dnyeper folyó keleti partjára. Eközben az orosz rakétatámadások továbbra is súlyos károkat okoznak az ukrán civil infrastruktúrában, amely nehezíti az otthonok fűtését és az egészségügyi ellátást.
Kína április vége óta nem látott koronavírus-fertőzési esetszámokról közölt jelentést, egy nappal azután, hogy a pekingi kormányzat enyhített a túl szigorú zéró-covid politikáján - írja a Reuters.
Elkészült az új ukrán költségvetés, amelyben a 2023-as kiadások felére nincs fedezet. Jelentős reményeket fűznek az állami vagyon kiárusításához, valamint számos megszorítás közepette megpróbálja az ukrán állam a háborúhoz szükséges összeget is előállítani. Itt vannak a részletek a költségvetéssel és a privatizációval kapcsolatban.
Ortopéd szakorvosokat vett őrizetbe a rendőrség egy keddi, 45 helyszínen tartott razzia keretében, mert a gyanú szerint csaknem háromezer ember személyes adatával visszaélve írtak fel gyógyászati segédeszközöket, amelyek után a gyártók törvénysértően hívták le a támogatást a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) igazgatóhelyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Egyesült Királyság hírszerzése pénteken is elkészítette az orosz-ukrán háborúról szóló napi jelentését. A hírszerzés ezúttal az ukrán energetikai infrastruktúra ellen intézett orosz dróntámadásokat, valamint ezek várható hatását elemezte.
Üdvözli a Magyar Orvosi Kamara elnöksége azt, hogy a kormány nekikezd a magyar egészségügy régóta halogatott reformjának, de a most látott terveket inkább csak az első lépésnek tartja, így hiányolja a komplex átalakítást és a tervezett lépések tartalmában is lát hiányosságokat – derült ki a kamara oldalán csütörtökön nyilvánosságra hozott véleményező levélből.
Szeptemberben az uniós tagállamok közül Lengyelország biztosította a legtöbb, 53 545 ideiglenes védelmi jogállást az ukrajnai menekültek számára - tájékoztatott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
Fajsúlyos átalakítási javaslatcsomagnak tartja a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkárságának az ágazat átalakítását célzó tervezetét Velkey György. A Magyar Kórházszövetség elnöke a Portfolio-nak adott interjújában úgy vélekedett, hogy számára személy szerint az ápolók ügye a legfontosabb kérdés, amit rendezni kell. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az ápolóknak szóló béremelés jól célzott, előremutató, továbbá kedvező fejleményként értékelte, hogy az orvosi bérekhez viszonyítva rögzítik a béreket. A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója arról is beszélt, hogy mi hiányzik számára a javaslatcsomagból, miért nincs az állami egészségügynek akkora produktuma most, mint korábban, hogyan lehetne ezen változtatni és arról is kifejtette álláspontját, hogy miért nem fenntartható, hogy a kisebb ellátóhelyeken legyen mindenhol szülészet. Szerinte vállalhatatlan luxus, hogy olyan szülészetek működjenek, ahol két naponta van egy-egy szülés. Nagyinterjúnk a közfinanszírozott egészségügy jelenlegi helyzetéről, a legfontosabb beavatkozási pontokról, az elfogadás alatt álló minisztériumi javaslatcsomag elemeiről és arról, hogy egy esetleges új helyzetben mi lehet a magánszolgáltatók szerepe.
Rövid összesítést írt ma a CNN arról, hogy szerintük mi a tétje a mai választásnak: a republikánus győzelemmel kapcsolatosan igencsak negatív színben írnak, azzal vádolják meg Donald Trump volt elnököt, hogy a Kongresszust fegyverként használva szándékosan igyekszik majd szabotálni Joe Biden minden lépését. Közben a demokrata győzelemmel kapcsolatosan közel sem ítélkeznek ilyen drasztikus hangnemben.
Ismét emelkednek a koronavírus-esetszámok Kínában, és a döntéshozók újabb lezárásokról dönthetnek a járvány terjedésének megállítására - írja a CNBC. A koronavírus ismét egyre érezhetőbb problémákat okoz a gazdaságban is.
Hiányállapotok, gyakori egészségügyi problémák megoldását ígérik a vitamininfúziók, melyek több hazai egészségügyi szolgáltatónál elérhetők, viszont az intravénásan, nagy dózisban beadott vitaminok és nyomelemek komoly kockázatot jelenthetnek még az egészségesek számára is, hívja fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem belgyógyász professzora.
Szezonális lett a koronavírus, télen így biztosan több megbetegedés lesz - mondta az InfoRádiónak Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos arra is felhívta a figyelmet, hogy emellett idén az influenzajárvány is a megszokottnál jóval komolyabb lehet.
Több, főként a sportot és a kultúrát érintő korlátozásról döntöttek Békéscsabán az energia drágulása miatt - közölte közösségi oldalán Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) polgármester.
A Föld népessége november közepén eléri a nyolcmilliárdot az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) számításai szerint. Még soha nem élt ilyen sok ember a bolygón, de szakértők szerint a rekordmagas szám önmagában nem ad okot aggodalomra.
A világon először kaptak mesterségesen előállított vért egy brit klinikai kísérlet résztvevői, az eljárás könnyebbé teheti a rendszeresen transzfúzióra szorulók és a ritka vércsoporttal rendelkezők életét - írja a bbc.com.
Az Egyesült Arab Emírségek is beáll a sorba, és szinte minden koronavírus elleni korlátozást felold, mivel az Öböl menti országban tovább csökkent a koronavírusos esetek száma – számol be a hírről a Bloomberg.