Tovább tombol az influenza járvány Magyarországon
Főleg az óvodások és az iskolások betegedtek meg.
Főleg az óvodások és az iskolások betegedtek meg.
Jelentősen csökkent a napi új koronavírusos megbetegedések száma Kínában szerda éjfélig, de a hatóságok egyelőre nem jelentették ki, hogy a járvány elérte volna a csúcspontját az országban. A csökkenés részben annak is köszönhető, hogy megint megváltozott a számítási módszertan. Mindeközben megugrott a dél-koreai fertőzöttek száma, és új Kínán kívüli halálos áldozatokról is érkeztek hírek.
A Balaton Sound fesztivál idén is folytatja a két éve létrehozott, tudatos és biztonságos fesztiválozásra buzdító Safety First programját - tájékoztatták a szervezők a Portfolio-t.
Második napja csökken az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma Kínában, miközben kedd éjfélig több mint kétezren estek a vírus okozta tüdőgyulladás áldozatává.
Általánosan lecsengőben van az új típusú koronavírus-járvány Kínában a napi adatok alapján, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint még korai lenne a járvány tartós csillapodását kiolvasni a számokból.
HIV-vírus elleni gyógyszereket, maláriaellenes szert, őssejtkezelést és a hagyományos kínai gyógyászat szereit is tesztelik kínai kutatók több mint 80 klinikai próbában az új koronavírus gyógymódjának megállapítására - olvasható a Nature című tudományos folyóirat honlapján.
A Magyarország Kormánya és a Fővárosi Önkormányzat között korábban létrejött megállapodás értelmében Budapest az elkövetkezendő 5 évben az egészségügy fejlesztése érdekében összesen 50 milliárd forint központi költségvetési támogatásban részesül - olvasható Gulyás Gergely és Karácsony Gergely közös közleményében annak apropóján, hogy a hétfői Magyar Közlönyben megjelent a határozat az első 10 milliárd forint kiutalásáról.
A nem közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatók számára 2020. január 1-jéig volt kötelező a csatlakozási dokumentáció előkészítése és beadása, 2020. június 1-jétől pedig rájuk is vonatkozik az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT-be) való adatszolgáltatási kötelezettség. A közfinanszírozott szolgáltatók után a magánegészségügyi szolgáltatók bevonásával megvalósul az ország teljes lefedettsége. Az EESZT-t használó egészségügyi szolgáltatók száma 25 ezerre nő - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ.
Újabb óvintézkedésekkel próbálják megfékezni az új típusú koronavírus-járvány terjedését a közép-kínai Hupej tartományban, miközben az ország többi részén tovább mérséklődött a napi új fertőzöttek száma. Összességében ellentmondásos tendenciákat sugallnak a napi adatok.
A világ nagy kiállításainak szervezői egymás után mondják le a rendezvényeket a koronavírus terjedése miatt, a vírussal kapcsolatos nagyfokú bizonytalanság miatt a megrendezésre kerülő események résztvevői közül sokan döntenek a távolmaradás mellett.
Február 14-én - a már korábban az intézményekhez utalt dedikált források mellett - további közel 6 milliárd forintot utalt ki a kormány az egészségügyi ellátás zavartalanságának biztosítása érdekében - erről döntött a pénzügyminiszter és az emberi erőforrások minisztere – olvasható az Emmi közleményében.
Több mint 1700 egészségügyi dolgozó fertőződött meg az új koronavírussal a betegek ellátása során Kínában, közülük legalább hatan meghaltak - számolt be a CCTV kínai állami televízió pénteken. Többségük a járvány gócpontjának számító Hupej tartományban betegedett meg. Hivatalos adatok szerint a fertőzöttek száma Kínában csaknem 64 ezer, a halálos áldozatoké pedig majdnem 1400.
Kivégeztek egy férfit Észak-Koreában, mert figyelmen kívül hagyta a kínai utazása utáni kötelező karantént, és meglátogatott egy közfürdőt. Közben mind Dél-Korea, mind az Egyesült Államok felajánlotta segítségét Észak-Koreának, noha hivatalosan nincs még koronavírussal fertőzött beteg az országban, igaz az ország állami médiája tett utalást arra, hogy több embert karantén alá helyeztek, mert a betegség tüneteit mutatták. Szakértők szerint a vírus megjelenése katasztrofális lehet Észak-Koreára nézve, tekintettel az ország súlyos gazdasági helyzetére és hiányos egészségügyi infrastruktúrájára.
A kormány tárgyalt a kórházakat érintő EMMI-előterjesztésről, ami a sajtóban kiszivárgott, de nem a mostani ülésén - erősítette meg Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón, ezzel utalva a Portfolio birtokába került minisztériumi anyagra, ami az ellátórendszer átalakításáról szól. Arról is beszélt a javaslatcsomag kapcsán, hogy idén éven belül szeretné a kormány, ha életbe lépnének a kórházi átalakítást és adósságmenedzsmentet érintő szabályok. Azt is elárulta a tárcavezető, hogy az ellátórendszer alulfinanszírozott.
Innovációs Központot hozott létre a Semmelweis Egyetem: ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy olyan környezetet alakítanak ki, amely nemcsak támogatja az innovációs folyamatokat, hanem ösztönzi is azokat. A központ önálló igazgatóság, szakmai és stratégiai irányát a rektor a tudományos és innovációs rektorhelyettes közreműködésével felügyeli, január elsejétől pedig a szervezet feladatai is kibővültek. A rendszer gyakorlati működéséről Szigeti Gyula Péterrel, a központ igazgatójával és Sódar Gabriellával, a központ Technológia Transzfer Csoportjának vezetőjével beszélgettünk, akik az EIT Health legutóbbi Morning Health Talks eseményén is részt vettek előadóként.
Folyamatosan csökken az újonnan diagnosztizált, koronavírussal fertőzött betegek száma Kínában - derül ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság szerdán közzétett adataiból.
Elmarad az egyik legfontosabb mobilpiaci esemény, a február 24-27 közöttre tervezett barcelónai Mobile World Congress - jelentette be az esemény szervezője, a GSMA.
Amerika felkészül a koronavírus járvány kitörésére az állomok területén – jelentette ki az amerikai járványügyi hivatal vezetője, Nancy Messonnier.
Világszerte 4,5 millió idő előtti halálesetet okoz évente a légszennyezettség, amely ráadásul évente 2900 milliárd dolláros terhet ró a gazdaságokra.
2020 első néhány hete egyértelműen az állami egészségügy helyzetéről szólt Magyarországon. Nagyon úgy tűnik, hogy a kormány nekifog az ellátórendszer átalakításának, de közben 140 milliárd forintért tervezi felújítani az állami intézmények váróit, kórtermeit, és a Pénzügyminisztériumban folynak a kemény tárgyalások a kórházi beszállítókkal. Összefoglaltuk és értékeltük, hogy milyen következményei lehetnek a kormány terveinek. A közfinanszírozott egészségügyben zajló és felpörgő folyamatok a magánegészségügyben érdekelt szolgáltatócégek számára sem mellékesek, a betegekért, munkaerőért folytatott verseny szempontjából.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Provotkatív kijelentést tett a politikus.
A második forduló május 18-án lehet.
Szembe ment a magyar részvénypiac az európaiakkal.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.