A koronavírus elleni védekezés segítésére egy harkányi, 105 szobás hotelt ajánl fel a Stelius Befektetési Zrt. igazgatótanácsának elnöke, amelyet karanténkórházként használhatnak fel.
A világjárvány miatt kialakult helyzetben a lakáskiadók között is vannak, akik másoknak próbálnak segíteni azzal, hogy felajánlják korábban Airbnb-n hirdetett, most üresen álló lakásaikat. A Budapesti Airbnb közösség az egészségügyi dolgozókért csoport tagjai kórházban dolgozó, közvetlen betegekkel érintkező egészségügyi dolgozók számára ingyen biztosítanának lakást annak érdekében, hogy a következő néhány hétben külön tudjanak költözni szeretteiktől, megvédve őket az esetleges fertőzésektől - hívta fel a figyelmet Schumicky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnöke.
A szlovák Egészségpolitikai Intézet (IZP) nyilvánosságra hozta a koronavírus terjedését vizsgáló tanulmányát, amelyből az derült ki, hogy április végéig 24 ezer ember szorul majd kórházi kezelésre az ötmillió lakosú országban, közülük 1000-en szorulnak majd intenzív kezelésre. Az esetszámok pedig csak ekkor fognak megugrani igazán.
Az olaj és gázárak összezuhanásának komoly destabilizáló hatása lehet az olajexportáló fejlődő országokra hosszú távon. 50-85 százalékos mértékben csökkenhet az energiahordozók értékesítéséből származó bevételük, így nem kizárt, hogy nemzetközi segítségre fognak szorulni az elkövetkezendőkben.
A külföldről behozott esetek száma jelentősen meghaladja a napi belföldi fertőzésekét Kínában a helyi egészségügyi hatóságok keddi jelentése szerint, ami az új típusú koronavírus-járvány ismételt felerősödésével kapcsolatos aggodalmakat ébreszt.
Több kórházat járványkórházzá alakítanak a koronavírus-járvány miatt - közölte az egészségügyért felelős államtitkár a parlament népjóléti bizottságának keddi ülésén.
Ausztrál kutatók kedden közölték, hogy sikerült feltárniuk az immunrendszer válaszát az ország első koronavírusos betegének esetét vizsgálva. Felfedezésük fontos lépés az oltóanyag kifejlesztésében - közölte Greg Hunt, az ország egészségügyi minisztere.
Európában Spanyolország és Olaszország után Franciaországban is általános karantént rendeltek el az új koronavírus-járvány miatt, mindeközben a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint világszerte már legalább 182 ezren fertőződtek meg a kórokozóval, a halálesetek száma több mint hétezer, a gyógyultaké pedig csaknem 80 ezer.
Karanténba vonult a lengyel kormány egy része, miután Michal Wos környezetvédelmi miniszter pozitívnak bizonyult az új koronavírusra. Ezért elhalasztják az államfő által összehívott, a gazdaságélénkítő intézkedéscsomagról szóló kabinettanács szerdai ülését - közölte rendkívüli sajtóértekezletén Andrzej Duda elnök.
Orbán Viktor me bejelentette a határzárat, illetve azt is, hogy a szórakozóhelyek, mozik és kulturális intézmények zárva tartanak. Az éttermek, kávézók csak 15 óráig lehetnek nyitva, az iskolákat pedig már pénteken bezárta a korány. Karantént és vesztegzárat eddig még nem rendeltek el.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség tagvállalkozásai az elmúlt napokban számos megkeresést kaptak önkormányzatoktól, helyi intézkedéseikről, a szövetség együttműködésre hívja fel őket, mivel újabb szintet lépett a járvány.
A svájci kórházak összeroppannak, ha a koronavírus gyors terjedése kitart - figyelmeztetett kedden Daniel Koch, a svájci szövetségi egészségügyi ügynökség járványügyi vezetője.
Rendkívüli állapotot vezettek be 30 napra Romániában az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében, az erről szóló elnöki rendeletet hétfőn adta ki Klaus Iohannis államfő.
Az új koronavírus-fertőzések magas száma miatt hétfő reggel Csehországban lezárták, elszigetelték az Olmützi régió 21 települését. A több tízezer lakost magába foglaló észak-morvaországi térségbe vezető utakat rendőrök őrzik - jelentette a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24).
A napirend előtt beszélt a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök, mert a koronavírus rendkívüli helyzetet teremtett. Új, szigorúbb korlátozó intézkedéseket jelentett be a kormányfő, amivel néhány nap késéssel csatlakozunk a régiós országokhoz. Előrevetítette: most jön a neheze a járványban, most kell majd helytállni. Az esetszámok gyorsuló ütemben fognak növekedni - vélekedett.
Napokon belül megalakulhat az új szlovák kormány. A miniszterelnök a jobboldali Igor Matovic (OLaNO) lesz, a gazdasági tárcát a liberális Richard Sulík (SaS) kapja. A kormánynak azonnal nehéz helyzettel kell szembenéznie, az előző kabinettől azonban szigorú járványügyi intézkedéseket örököltek. Az elemzők által beharangozott szlovák jobboldali fordulatra azonban még biztosan várni kell.
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével ülésezett hétfő reggel a koronavírus elleni küzdelemmel foglalkozó operatív törzs a Belügyminisztériumban, majd a kormányfő virológus professzorokkal egyeztetett a járvány megelőzése érdekében szükséges intézkedésekről - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Súlyos intézkedésekről döntöttek a hétvége folyamán is az európai országok a koronavírus megfékezése érdekében. Spanyolországban már korlátozzák a lakosság szabad mozgását, több ország lezárja a határait a külföldiek előtt, van, ahol a tömegközlekedés is leáll. Itthon pedig megtörtént az első haláleset a koronavírus miatt. Vasárnap estére derült ki, hogy több régiós ország is a legkeményebb szigorító intézkedéseket hozza meg. A szerb államfő úgy vélekedett: ez egy háború egy láthatatlan ellenséggel.