Összeomlóban a gázai egészségügy, nemzetközi segítségért könyörögnek a palesztinok
Összeomlóban van a Gázai övezet egészségügyi ellátása, a palesztin egészségügyi minisztérium nemzetközi segítséget kért – írja a CNN.
Összeomlóban van a Gázai övezet egészségügyi ellátása, a palesztin egészségügyi minisztérium nemzetközi segítséget kért – írja a CNN.
A magyarországi orvostechnikai szektor meghatározó érdekképviseleti szervezetei – az ETOSZ, a MediKlaszter és az Orvostechnikai Szövetség – összefogtak, hogy egy erős és határozott figyelmeztetést küldjenek az állami döntéshozóknak, közös sajtótájékoztatót tartottak a lejárt kórházi adósságok témájában. Ez mostanra meghaladta a 100 milliárd forintot. A helyzet súlyosságát több cégtulajdonos és vállalkozásvezető ismertette a sajtóesemény helyszínén konkrét példákkal illusztrálva. A szervezetek és cégek arra hívták fel a figyelmet a sajtótájékoztatón, hogy az állami intézmények nem jogkövető eljárása (késedelmes fizetés) miatt a beszállítók pénzügyi helyzete kifeszített, ez pedig már a kórház ellátására és a gyógyítás minőségére is hatással van. FRISSÍTÉS: a sajtóesemény másnapján az Országos Kórházi Főigazgatóság közleményben reagált: cáfolja azokat a híreszteléseket, amelyek szerint az orvostechnikai eszközök beszállításának elmaradása fennakadásokat okoz a betegellátásban.
Ma is megjött a brit védelmi minisztérium szokásos, napi ukrajnai háborús jelentése. Ezúttal az orosz katonák lelki problémáival foglalkoznak a londoni elemzők.
A várakozásokat meghaladó növekedést tapasztal a Budai Egészségközpont és az OTP Egészségpénztár - derült ki egy hétfői sajtóeseményen, ahol a tulajdonképpen egy csoportba tartozó társaságok, a hasonlóképp csoporttag Foglaljorvost.hu digitális platform bejelentették operatív összefogásukat.
Még jelentős a bizalmatlanság a mesterséges intelligencia alkalmazását illetően, ezen igyekszünk változtatni. Az AI felelős használata nélkül ugyanis nem fogjuk meglépni a szükséges mérföldköveket, amelyek elé az egészségügy átalakulása állít minket - nyilatkozta a Portfolio-nak adott interjújában Földvári Jutas Szvilen, a GE HealthCare Közép- és Kelet-Európáért felelős ügyvezető igazgatója, aki szólt arról is, hogy a különválásnak milyen előnyei vannak a nemzetközi cégcsoport szempontjából. A szakemberrel arról is beszélgettünk, hogy az átalakulás miként befolyásolja a magyar vállalat működését, amely egyébként a globális társaságcsoport egyik stratégiai központja.
Már négy tbc-s beteget azonosítottak az Infineon Technologies ceglédi üzemében, erősítette meg a Telexnek pénteken a cég.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) közölte, hogy még mindig nem elégedett azzal, ahogyan a Philips kezelte a nagyszabású termékvisszahívást, ezért a vállalatnak további kockázatvizsgálatokat kell végeznie. A bejelentés hatására a vállalat részvényei már közel 10 százalékos mínuszban is voltak a pénteki kereskedsében.
Hevesen beleállt a magánegészségügyi ellátókba Takács Péter államtitkár, egy egyórás interjújában. A politikus szerint sok olyan szereplő van, aki nem hajlandó együttműködni az állami szereplőkkel. Takács azt állítja, hogy igazságtalanul kiválogatták a privát szereplők az olcsóbb műtéteket, míg a drágábbakat az államnak hagyták meg. Az egészségügyi államtitkár azt ígérte, hogy ezt a "parazitához" hasonló modellt megszüntetik a finanszírozás átalakításával.
A dengue-láz már ebben az évtizedben tovább terjedhet az Egyesült Államok és Európa déli részei felé, és Afrika további területein is megjelenhet - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezető tudósa, akinek magyarázata szerint a magasabb hőmérséklet kedvező körülményeket teremt a betegséget terjesztő szúnyogok számára.
Felmentette az orosházi kórház igazgatóját a tisztségéből Takács Péter egészségügyi államtitkár - hangzott el az Index riportműsorában. Az államtitkár beszélt a magánegészségügy méretéről, a magánszektor állami rendszerrel való kapcsolatáról,
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében élő idősek közül minden második krónikus betegségtől szenved, míg Vas vármegyében, Budapesten, Győr-Moson-Sopronban az idősek között nincs 40 százalék a tartós betegek aránya - írja a Pénzcentrum a népszámlálási adatokat elemezve.
Sztrájkba kezdett az Egyesült Államok legnagyobb non-profit egészségügyi céghálózatának, a Kaiser Permanentének mintegy 75 ezer dolgozója – írja a CNN. A megmozdulás országos szinten érzékelhető, hat állam is érintett.
Tegnap bejelentette a kormánypárti frakciószövetség két tagja, hogy az energiaitalok vásárlásának és fogyasztásának 18 éves kor alatti betiltását javasolja az egészségügyi kockázatok miatt. Most meg is érkezett erre a Magyar Energiaital Szövetség (MESZ) álláspontja.
Egyre tudatosabb ügyfelek, jelentősen emelkedő magánklinika árak, az időponton meg nem jelenő egészségbiztosított paciensek, hogy csak egy párat említsek meg az egészségbiztosítási piac veszteségei mögött meghúzódó okokról. Cikkemben a hazai egészségbiztosítási piac meghatározó trendjeit hoztam el, arra fókuszálva, hogy merre tartanak a szolgáltatók és mi ennek az oka.
Átlagosan tíz évet veszítettek potenciális élettartamukból azok, akik a nagy-britanniai koronavírus-járvány szövődményeibe haltak bele - hangzott el a járvány előzményeinek, következményeinek és hatósági kezelési módjának feltárását célzó brit vizsgálat keddi munkanapján.
Közös videónyilatkozatban jelentette be kedden a kormánypárti frakciószövetség két tagja, Hollik István és Nacsa Lőrinc, azt, hogy az energiaitalok vásárlásának és fogyasztásának 18 éves kor alatti betiltását javasolja az egészségügyi kockázatok miatt.
Hegyi-Karabah "fővárosa", Sztyepanakert gyakorlatilag szellemvárossá vált, az egész városban csak pár száz ember maradt, köztük betegek, idősek és mozgáskorlátozottak - tudatta kedden a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC).
Az elmúlt időszakban inkább a magánellátók felé áramlottak az orvosok, ezért kérdés, hogy a korábbi kapacitások rendelkezésre állnak-e a közfinanszírozott kórházakban - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában az állami egészségügy kilátásaival kapcsolatban Babai László, a Príma Medica Egészségközpontok alapítója, aki szerint eközben a magánegészségügyi szolgáltatások iránti kereslet éppen platózik, és egy ilyen időszakban felerősödnek a konszolidációs törekvések. Az igazgatóval beszélgettünk a jövőre 20 éves társaságcsoport növekedéséről, annak hatteréről, a legutóbbi pénzügyi eredményeiről, a legnagyobb kihívásokról és a tervekről is.
Bár az EU-ban a gyerekszegénységi helyzet 2015 és 2022 között folyamatosan javult, de 2020-ban megfordult a tendencia, és 2022-re az EU-ban a gyermekek közel egynegyedét fenyegeti a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés. Az összképet tekintve Magyarországon a legutóbbi időszakban, ha csak enyhén is, de pozitív irányba változott a helyzet, de az oktatás és az egészségügy súlyos problémák és kockázatok látszanak. Különösen az iskolaelhagyás és az egészségügyi ellátás hozzáférhetősége miatt aggódhatnak a döntéshozók. A célzott erőfeszítések és beruházások kulcsfontosságúak a magyar gyermekek jólétének javításához - állapította meg az Eurofound uniós kutatószervezet friss tanulmánya.
Berlini egészségügyi kutatók becslése szerint idén Németországban mintegy 3100 ember halt meg a magas hőmérséklet miatt. A hőség okozta halálesetek többsége a 75 éves vagy annál idősebb személyek körében következett be - jelentette a Robert Koch Intézet.
Robert F. Kennedyvel egyeztetett a volt elnök.
Készül a szintlépés Teherán és Moszkva viszonyában.
Kamala Harris jelöltségéről is határozott a vélemény.
Soha nem volt még példa hasonlóra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.