Durván megugrott a koronavírus-fertőzöttek száma Németországban
Az elmúlt egy napban több mint 900 fölé emelkedett az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Németországban, a reprodukciós ráta már napok óta 1 felett áll.
Az elmúlt egy napban több mint 900 fölé emelkedett az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Németországban, a reprodukciós ráta már napok óta 1 felett áll.
Az április közepi szintre csökkent vissza a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma - derül ki a hivatalos Koronavírus Sajtóközpont portál tájékoztatásából.
Óvatosak és kivárnak a párizsiak a koronavírus-járvány miatt nyolc hét után véget ért általános karantén feloldása után: hétfőn az utcák még csendesek maradtak, kevesen merészkedtek ki, a boltok mindegyike sem nyitott meg. A francia fővárosban egyszerre volt érezhető a fellélegzés a 55 napi bezártság után és a félelem az ismeretlentől.
Az Egészségügyi Világszervezet fertőző betegségekkel foglalkozó epidemiológusa, Maria Van Kerkhove kijelentette, hogy aggasztóan magas az egészségügyi dolgozók koronavírussal való fertőzöttsége - írja a CNN. Néhány országban a fertőzötteknek több mint 10 százaléka egészségügyi dolgozó.
Most dőlhet el, hogy a koronavírus-járvány elindít-e egy valós struktúraváltást a magyar állami egészségügyben – vélekedett Végh Attila a Portfolio-nak nyilatkozva. Az Európában is elismert kórházláncigazgató és válságmenedzser szerint nem kérdés, hogy átalakításra szorul az ágazat idehaza, és a járvány következményei meggyorsíthatják a folyamatokat. Összefoglaljuk 11 pontban, hogy a szakember szerint hogyan lehetne ezt a krízist megragadni annak érdekében, hogy lehetőségünk legyen az egészségügy átalakítására. Szívesen fogadjuk a vitaindítónak szánt cikkre érkező szakmai reakciókat, írásokat.
A koronavírus elleni nemzetközi kutatások sorába tudott lépni egy magyar kutatócsoport az elmúlt hetekben, amelyben Lantos Csaba és Várkonyi Attila ismert hazai befektetők is részvényesek. Egy másik, hazai, koronavírus elleni terápiás gyógyszerkutatás szintén ígéretesen zajlik, és ebben a cégben is jelen vannak befektetőként. A Portfolio-nak adott exkluzív páros interjúból kiderül, hogy az elmúlt 20 évben létrejött egyfajta klub, amely összefogja a befektetőket és a tudományos közeget a magyarországi élettudományi vállalkozások területén, és ebben a csoportban a két üzletember központi szerepet játszik. Lantos Csabával és Várkonyi Attilával arról is beszélgettünk, hogy egészségügyi befektetéseik során milyen szempontokra figyelnek, milyen hiányosságai vannak a jelenlegi hazai innovációs pályázati rendszernek, milyen reményeket fűznek a hamarosan létrejövő Egészségipari Innovációs Ügynökséghez és hogy milyen tanulságai vannak hosszú távon a jelenlegi járványnak.
Minden tizedik magyar állampolgár nem kapott meg valamilyen egyéb szükséges ellátást a koronavírus miatt - derül ki a Tárki kutatásából. A lakosság elégedetebb az önkormányzatok munkájával, mint a kormányéval, de a Budapestiek már kevésbé elégedettek. Kiderült az is, hogy a budapestiek közül minden ötödiket érte mentális megterhelés a járvány alatt.
Horvátország vasárnaptól fokozatosan újranyitja határait: beléphetnek azok a külföldi állampolgárok, aki üzleti vagy más gazdasági érdekeltség miatt, valamint halaszthatatlan személyes okok miatt utaznak az országba - derült ki a válságstáb vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Az idősotthonokban elhunytak számának napvilágra kerülésével újabb darabja áll össze a puzzlenek.
Nem csitul a koronavírus-járvány a világban: a regisztrált fertőzöttek száma 3,939 millióra, a halálos áldozatoké pedig 274,9 ezerre emelkedett a John Hopkins Egyetem adatai szerint. Miközben a nyers halálozási ráta Magyarországon 13%, a világban 7%.
Beperli Alameda-megye önkormányzatát Elon Musk és kiköltözteti a Tesla székhelyét Kaliforniából – jelentette be a feltaláló Twitteren.
Egy hete arról beszéltem, mennyi mindent tudunk az új koronavírusról, most pedig azt mondom el, mit nem tudunk még róla – mondta Szlávik János, a Dél Pesti Centrumkórház főorvosa az operatív törzs tájékoztatóján. Nem tudjuk, hogy honnan származik a betegség, és azt sem, hogy betegítette meg az embereket, és azt sem tudjuk pontosan, hogyan terjed emberről emberre. Ennek ellenére lehetséges, hogy már megvan a védőoltás ellene.
Szlovákiában nem volt új koronavírusos megbetegedés az elmúlt 24 órában, amit a kifejezetten szigorú korlátozásoknak köszönhet az ország.
Kína megreformálja járványmegelőzési és -ellenőrzési rendszerét azoknak a hiányosságoknak a kiküszöbölésére, amelyeket az új koronavírus járványa hozott a felszínre - jelentette be szombaton az állami egészségügyi bizottságot vezető miniszterhelyettes.
Kína támogatást ígért Észak-Koreának a koronavírus-járvány kezelésében.
Ruandában külföldről vásárolt robotokat is alkalmaznak majd a koronavírus-betegség kórházi gyógyításában - jelentette be a közép-afrikai ország egészségügyi minisztere az állami rádió péntek esti hírműsorában.
Újabb 13 idős krónikus beteg hunyt el a beazonosított koronavírus-fertőzöttek közül Magyarországon (ez több mint kéthetes cúcsot jelent) ezzel 405-re emelkedett az elhunytak száma. 3213 főre nőtt a fertőzöttek száma, közülük aktív fertőzött 1904 fő - közölte a kormányzati portál. Tegnaphoz képest nőtt az új esetek száma, az aktív fertőzötteké azonban már ötödik napja csökken.
A Budapestre vonatkozó járványadatok elküldését és/vagy nyilvánosságra hozatalát kéri Karácsony Gergely főpolgármester a kormánytól, mert "ezeket az adatokat eddig nem ismerhette senki a kormányon kívül. Pedig nagy szükség lenne rájuk. Mert, azt hiszem, itt valami nagyon nem stimmel” – írta Facebook-oldalán.
D-, vagyis kettes alá osztályzatot adott Melinda Gates, Bill Gates felesége és a Bill & Melinda Gates alapítvány társelnöke a Trump-kormánynak a koronavírus-kezelésére egy Politicónak adott interjúban.
Május 4-én hivatalosan is újraindult az egészségügy, másfél hónapos szünet után - ami alatt csak a sürgős és azonnali ellátások voltak engedélyezettek - több fontos területen újraindult az ellátás. Az új eljárásrend értelmében azonban bizonyos vizsgálatokhoz, beavatkozásokhoz negatív COVID19-teszt bemutatása szükséges. Ennek apropóján a Pénzcentrum megkeresett nyolc privát szolgáltatót és megkérdezte, nőtt-e az érdeklődés a magán szektorban a tesztek iránt, valamint hogy mely tesztet keresik inkább a páciensek, a szerológiai vagy a PCR-vizsgálatot? Arra is rákérdeztek, a magánklinikákon végzett tesztek hány százaléka mutatott pozitív eredményt.
A külügyminiszter emellett a szankciók érvényben maradásáról is szót ejtett.
A hajó a kikötőben marad, amíg nem születik döntés a sorsáról.
Az ukrán vezérkar adatai alapján az emberei és technikai veszteségek is súlyosak.
A különleges ügyészi hivatal már hetek óta felszámolás alatt áll.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ijesztően gyorsan melegszik a klíma.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?