egészségügy

A semmiből tört elő egy iparág a vírusválság közepette - az életünk része lesz-e a maszk a jövőben is?

A semmiből tört elő egy iparág a vírusválság közepette - az életünk része lesz-e a maszk a jövőben is?

Több mint egy éve a mindennapjaink része a koronavírus-járvány, ezzel pedig a maszkviselési szabályok, amelyek minden bizonnyal nem mostanában merülnek majd feledésbe. Mind a nemzetközi, mind a hazai szakértők szerint elengedhetetlen szerepet töltenek be a járvány elleni védekezésben. A gyártók a kezdetben csak nehezen tudták kiszolgálni a fogyasztók igényeit, akik mostanra a maszkok széles választékával, sőt innovatív megoldásokkal is találkozhatnak már.

A szemünk láttára alakul át a magyar egészségügy, miközben a járvány következményeit még évekig nyöghetjük

A szemünk láttára alakul át a magyar egészségügy, miközben a járvány következményeit még évekig nyöghetjük

Több tényező együttes állása is abba az irányba mutat, hogy a magánegészségügyi piac legnagyobb szereplői tovább erősödhetnek. Természetesen ez függ attól is, hogy az állami ellátásból – Covid-járvány után még - jobban kiszoruló betegtömeg mennyiben és miből lesz képes finanszírozni a többletterheket, és mennyiben lesz ebben támogató erő a makrogazdasági környezet, és így a háztartások jövedelmi helyzete. A legnagyobb szolgáltatók azonban jól láthatóan már megtették a tétet: bővülést terveznek. Ezen a ponton pedig visszaérkezünk az állam szerepéhez, feladatához is és hogy ebben a helyzetben elgondolkodik-e a kormány újfajta finanszírozási megoldásokon, ami akár a rendszeren belülről (teljesítményvolumen-korlát emelés), vagy a rendszeren kívülről (kiegészítő biztosítás) érkezne.

Kilátásjavítást kapott Románia

Kilátásjavítást kapott Románia

A Standard and Poor's (S&P) nemzetközi hitelminősítő negatívról stabilra javította Románia államadós-besorolásának kilátásait, ugyanakkor megerősítette "BBB mínusz/A-3" szintű, befektetési ajánlású besorolását.

A magyar egészségügy az elmúlt fél évszázad legnehezebb napjait éli most is

A magyar egészségügy az elmúlt fél évszázad legnehezebb napjait éli most is

A magyar egészségügy az elmúlt fél évszázad legnehezebb napjait, heteit éli, az egészségügyi dolgozók soha nem látott kihívásokkal, eddig nem tapasztalt terheléssel szembesülnek nap mint nap, és ennek a helyzetnek a kezelésére egyelőre sehol a világon nincs előre megírt, a változó helyzethez alkalmazkodó szabályrendszer, amit követni lehetne - írja pénteki közleményében a Magyar Orvosi Kamara, amely ezért új javaslattal állt elő.

Összefogást ajánlott a Johnson & Johnson a többi vakcinagyártónak, de a Pfizer és a Moderna nem kér belőle

Összefogást ajánlott a Johnson & Johnson a többi vakcinagyártónak, de a Pfizer és a Moderna nem kér belőle

A The Wall Street Journal úgy értesült, hogy a Johnson & Johnson megkereste a többi vakcinagyártót és arra kérte őket, hogy együttes erővel vizsgálják ki a vérrögképződéses problémákat és a vakcinák biztonságosságával kapcsolatban is egy hangként szólaljanak fel. Úgy tudni, a Pfizer és a Moderna nemet mondott a megkeresésre.

Rábólintott a Költségvetési Tanács a magasabb idei költségvetési hiánycélra

Rábólintott a Költségvetési Tanács a magasabb idei költségvetési hiánycélra

A Költségvetési Tanács egyetértését fejezte ki a 2021-es hiánycél 7,5 százalékra történő emelésével és megalapozottnak tartja, hogy a GDP-arányos államadósság az idei évben csökken – hangsúlyozza a Pénzügyminisztérium pénteki közleménye a Tanács csütörtök délután kiadott véleményére hivatkozva. A közlemény szerint a Költségvetési Tanács felidézi, hogy bár a hazai gazdaság lendülete 2020-ban megtört, visszaesése mégis kisebb lett a vártnál.

Szlovákia májusban kezdhet oltani a Szputnyikkal

Szlovákia májusban kezdhet oltani a Szputnyikkal

Szlovákia már május elején elkezdhetné az oltást a Szputnyik V orosz vakcinával, amennyiben a (magyarországi) laboratóriumi vizsgálatok megfelelőnek találják azt erre a célra - jelentette ki Eduard Heger szlovák kormányfő csütörtökön Prágában.

Koronavírus: Burgenland  lazít a korlátozásokon

Koronavírus: Burgenland lazít a korlátozásokon

Burgenland - Ausztria két másik két keleti tartományával, Béccsel és Alsó-Ausztriával szemben - a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bevezetett, április 1-e óta tartó teljes zárlat feloldása mellett döntött - jelentette be Hans Peter Doskozil tartományfőnök szerdán.

Elképesztő előrejelzés érkezett a tech óriás részvényére – Szárnyalni fog az árfolyam?

Elképesztő előrejelzés érkezett a tech óriás részvényére – Szárnyalni fog az árfolyam?

A Jefferies technológiai cégekre specializálódott elemzője, Brent Thill nézett utána részletesen az Amazon jelenlegi árazásának, a szakember véleménye szerint a tech óriás papírja durván alulértékelt lehet, 75 százalékos felértékelődési potenciált lát hosszabb távon a részvény számára Thill – és ebbe a számba még nincs is belekalkulálva több, potenciálisan többmilliárdos bevétellel kecsegtető terjeszkedési lehetőség sem.

Itt a magyar tőzsde idei sztárja, üstökösként szárnyalt a részvény

Itt a magyar tőzsde idei sztárja, üstökösként szárnyalt a részvény

Egészen elképesztő árfolyamemelkedést láthattunk a BUX Indexhez nemrég "csatlakozó" vállalat, a Masterplast részvényénél az elmúlt hónapokban. Persze a rendkívüli teljesítmény nem (csak) a kisbefektetői spekuláció eredménye, számos komoly, a vállalat működését és jövőbeli kilátásait alapvetően meghatározó és befolyásoló esemény is történt a Masterplast háza táján. Írásunkban összefoglaljuk a fontosabb mérföldköveket, amik a sztárpapír titulus felé vezető utat kövezték ki a Masterplast előtt.

Az emberek örülnek a hálapénz betiltásának

Az emberek örülnek a hálapénz betiltásának

Aktuális, átfogó, és reprezentatív kutatást készített az egészségügyi változásokról, annak lakossági megítéléséről a Szinapszis Kft. "A magánegészségügy helye a reformfolyamatban" című online konferenciára, melynek főbb megállapításait Kertész Balázs, a társaság ügyvezető igazgatója ismertette előadásában.

Ilyen lesz a Budai Egészségközpont új kórháza 2023-ban

Ilyen lesz a Budai Egészségközpont új kórháza 2023-ban

A magánszereplők működését egyszerre határozza meg a Covid-járvány, a gazdasági helyzet és a kormány egészségügyi reformja - fogalmazott előadásában Varga Péter Pál "A magánegészségügy helye a reformfolyamatban" című online konferenciánkon, melynek társszervezője a Budai Egészségközpont. A BEK alapítója szerint üdvözlendő a kormányzati reformok közül a hálapénz kriminalizálása és hogy nem korlátozzák az orvosok magántevékenységét.

Biztonságos-e az iskolák jövő heti újranyitása Magyarországon?

Biztonságos-e az iskolák jövő heti újranyitása Magyarországon?

Hétfőn újranyitnak az általános iskolák a kormány döntése alapján, ezért megvizsgáltuk, hogy járványügyi szempontból indokolható-e az újranyitás. Amikor a kabinet március végén döntött az április 19-i nyitásról, akkor még senki sem tudta megmondani, hogy milyen lesz a járványhelyzet április közepén, de sejteni lehetett, hogy nem javul eleget. Mostanra azonban már világosan látszanak a trendek: az eredményeink azt mutatják, hogy a járványhelyzet rosszabb, vagy legalább olyan rossz, mint amikor a kabinet az iskolák zárásáról döntött márciusban. Az iskolák nyitása mellett felsorakozhatható járványmutatók gyengébb lábakon állnak, mint a zárás fenntartása mellettiek. A nyitással lassabb lesz a járvány lecsengése, tízezres nagyságrendben lehet több a regisztrált fertőzöttek száma a következő időszakban a fiatalok körében, mint abban az esetben, ha fenntartják a digitális oktatást. Az iskolák nyitása valójában akkor nem okoz majd érdemi gondot az intézményekben, ha kellően sok szülő dönt úgy, hogy nem engedi be a gyerekét az iskolába. A kormány azzal is segíthetne a helyzeten a nyitás elnapolása mellett, ha az intézményekben a korábbinál sokkal szigorúbb járványügyi szabályokat vezetne be.

Izrael megnyitja kapuit a beoltott turisták előtt

Izrael megnyitja kapuit a beoltott turisták előtt

Izrael május 23-tól fogadja az új koronavírus ellen beoltott, csoportban érkező külföldi turistákat - jelentette kedden a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. Sikeres oltási kampánya nyomán Izrael az egyik első olyan ország lehet, amely megnyitja a turisztikai ágazatot a külföldi látogatók számára.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.