Az állami kórházak betegszobáinak 98 százalékában nincs klíma
A Magyar Kórházszövetség elnöke gyors felmérést végzett az állami kórházakban a klimatizálás terén. Az eredmény elszomorító.
A Magyar Kórházszövetség elnöke gyors felmérést végzett az állami kórházakban a klimatizálás terén. Az eredmény elszomorító.
A FirstMed, az Istenhegyi Klinika, a Medserv és a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet csatlakozásával 2019 júliusára a legnagyobb hazai privát egészségügyi szolgáltatók többsége tagja az iparág érdekvédelmi szervezetének a Primus Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesületének, öt tagvállalat pedig már az egyesület által létrehozott "Minőségi Magánegészségügyi Szolgáltató" iparági védjegy megszerzéséhez szükséges szigorú auditfolyamatot is teljesítette - közölte az egyesület. Időközben a szervezet két nagy tagját veszítette el, a Róbert Kórházat működtető TritonLife Csoportot és a Budai Egészségközpontot.
Japán jóváhagyta azokat a törvénymódosításokat, amelyek lehetővé teszik az első ember-állati embrió kísérleteket. A kutatás végső célja, hogy új emberi szervek alakuljanak ki, amelyeket transzplantációhoz lehet felhasználni. Sok kritikus etikai és technikai akadályokra hívja fel a figyelmet.
Magyarországon nyolcszázezer ember alkoholbeteg, tehát szinte minden családra jut egy - közölte Zacher Gábor toxikológus hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Az elektronikus cigaretta kétségkívül káros az egészségre, és szabályozni kell használatát - olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken közzétett jelentésében, amely egyben nem tanácsolja az e-cigarettát azoknak, akik le akarnak szokni a dohányzásról.
A kormány elé kerül a Magyar Traumatológus Társaság, és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő szakemberei jegyzett javaslat, ami megemelné a baleseti sebészeti ellátásokért járó díjakat - értesült a Népszava.
A Világbank 300 millió dollárral (87 milliárd forint) támogatja a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében tavaly kitört ebolajárvány megfékezését - jelentette be szerdán a Világbank vezérigazgatója.
Néhány héttel ezelőtt a semmiből váratlanul megjelentek az Állami Egészségügyi Ellátó Központ éves jelentései az egészségügy humánerőforrás helyzetéről. A fontos adatokra éveket kellett várni, pedig az adatok azt mutatják: nőtt az orvosok száma. A részletes kép azonban nem ennyire rózsás.
Sokan hitetlenkedve hallgatták, amikor Kásler Miklós nemrég tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy "jelenleg hatezerrel több orvos dolgozik az egészségügyben, mint 2010-ben. Elindult az orvosok visszaáramlása, jelenleg még nem nagy számban, de a tendencia kedvező, ugyanakkor az elvándorlás dinamikája jelentősen csökkent." A hitetlenkedés érthető, hiszen nemcsak a mindennapi percepció, az újságok címlapjai, hanem már a KSH jelentése is ellentmondani látszik, és a kórházak álláshirdetései is a növekvő hiányt támasztják alá. Ebben az írásban annak akarok utánajárni, hogy akkor mennyi is az annyi, de mint a viccben: itt is azt kell először tisztázni, hogy mi mennyi.
Húsz év múlva a rák és a cukorbetegség is a legyőzött betegségek közé fog tartozni - vetíti előre a Deloitte nemzetközi szakértői csapata legutóbbi, az egészségügy jövőképét bemutató elemzésében. Szerintük az adatok és a nyílt, de biztonságos platformok forgathatják fel az egészségügyet, amely a jövőben sokkal inkább fog az egészség és jóllét fenntartására fókuszálni a betegségek helyett.
Zacher Gábor toxikológus szerint egy doboz energiaitalnak nincs negatív hatása, ezért nem látja értelmét a "riogatásnak".
Meghaladja az öt százalékot a szakemberhiány az egészségügyben - írja a pénteki Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva, hozzátéve, hogy a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara felmérése viszont 10-15 százalékos hiányról tanúskodik.
A szerdai Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozat értelmében már nincs az EMMI kötelékében Fábián Károly helyettes államtitkár, aki eddig az egészségügyi fejlesztésekért volt felelős.
Andrea Kalavská szlovák egészségügyi miniszter a Robert Fico pártelnökkel folytatott egyeztetése után jelentette be, hogy egyezség született a Smerben a kórházreformról - írja az újszó. Alkotmánytörvény formájában kerül a javaslat a parlament elé, hogy a későbbi miniszterek ne állíthassák le a reformfolyamatot.
Keringési rendszeri betegségekben, elsősorban szívrohamban vagy agyvérzésben hal meg a legtöbb ember az Európai Unióban, a második leggyakoribb halálok a különféle rákos megbetegedés - írta keddi értékelésében az EU statisztikai hivatala.
Első alkalommal, három témakörben készített felmérést saját tagvállalatai körében az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete. Az AIPM kutatásában részt vevő gyógyszeripari topvezetők válaszaiból kiolvasható, mit gondolnak a magyarországi gyógyszer-innováció támogatásáról, az innovatív gyógyszerek elérhetőségéről, valamint a gyógyszerkassza helyzetéről. A vezetők rendkívül pozitívan nyilatkoztak a szakemberekről, de kiolvashatóak fontos figyelmeztető jelek a döntéshozók számára.
A Budai Egészségközpont július 8-án megnyitotta legújabb, egyben első pesti rendelőjét a 13. kerületben, a Váci út 135-139. sz. alatt.
Nyomoz a rendőrség az egyik legnagyobb magyar őssejtbanknál - erősítette meg az Országos Rendőr-főkapitányság szombat este az MTI-nek.
Továbbra is történelmi csúcson áll az Európai Unió támogatottsága a huszonnyolc tagországban - derült ki a legfrissebb uniós közvélemény-kutatásból (Eurobarometer). A felmérés péntek délelőtt közzétett első eredményei szerint az európaiak 68 százalékának határozott meggyőződése, hogy hazájának előnyére vált a csatlakozás, ez a legmagasabb érték 1983 óta.
Hiányosságokat tárt fel a vészhelyzeti betegellátás ágazati irányításában az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2015 és 2017 közötti időszakot érintő ellenőrzése.
A legtöbb házaspár különböző lakástervek megvalósítására költi a Babaváró hitel immár 11 milliós összegét....
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Jó ideig alapvetés volt, hogy a prudens észak-európai államok tartják és húzzák magukkal a fegyelmezetlenebb déli...
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?