Egy második magyarországi klinika megnyitását tervezi és felvásárlási lehetőségeket keres Magyarországon a romániai alapítású MedLife – derült ki Mihai Marcu elnök-vezérigazgató mai előadásából a Portfolio Private Health Forum 2019 konferenciáján. Az orvosok megtalálása és az állami béremelések jelentik számukra a legnagyobb kihívást.
Kevesebb kórház lesz a jövőben, és azok átalakulnak profiljukban. Az ellátórendszer finanszírozása 20 év múlva teljesen másképp fog működni, az egészségnövekedés lesz a középpontban. És a változások elől az alapellátó háziorvosok sem menekülhetnek meg, közben pedig a legjobb szakorvosok olyanná válnak, mint a top focisták a vezető ligákban - vetíti előre Végh Attila, a svéd Capio és a kelet-európai régióban érdekelt Panta Hospitals korábbi elnök-vezérigazgatója. Az egészségügyi menedzser-orvossal arról beszélgettünk, hogy fog kinézni Európa és ezen belül Magyarország gyógyító rendszere, a technológia mennyiben tudja segíteni ezt a folyamatot, milyen szerepe lesz a jövőben ezen a téren a Google-nek és hogyan lehet megoldani az égető szakemberhiányt. Úgy véli: a közeljövőben fog eldőlni, hogy melyik lesz az a 2-3 magánkórházlánc Magyarországon, amely 20 év múlva is működik.
A kínai dohányfelügyelet felkérte az országban működő webáruházakat, hogy távolítsák el kínálatukból az elektromos cigarettákat, hogy ezzel óvja a fiatalokat az egészségkárosító terméktől.
November elsején éjféltől életbe lép a dohányzási tilalom az osztrák vendéglátóipari egységekben. Közben a hatóságok is felkészültek arra, hogy ellenőrizzék, betartják-e a rendeletet.
A saját egészségünk sem fenntartható, ha nem találunk innovatív megoldásokat, digitális egészségügyi innovációkat a problémák kezelésére - mondta a Portfolio-nak adott interjújában Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának alapító igazgatója. A korábbi egészségügyért felelős államtitkárral arról beszélgettünk, hogy az egészségügyben az egyik legjelentősebb fejlődési irány mindenképpen a big data, az egyetemen különböző betegségcsoportokban próbálják összekötni a genomikai és egyéb diagnosztikai adatokat, amivel teljesen új távlatok nyílhatnak meg a gyógyításban. Hangsúlyozta: a digitalizáció az egészségügyben is elhozta a diszruptív folyamatokat, az okos eszközök megjelenése pedig az orvosi praxisokban megváltoztatja az alapvető viszonyokat.
Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete és a Magyarországi Klinikai Vizsgálatszervezők Társasága kampányt indítottak, amellyel a klinikai vizsgálatokban résztvevők és érdeklődők tájékoztatását segítik.
Világszerte már több mint 120 kórház és klinika használja az LG termékeit: közel felük az amerikai kontinensen található, hasonló a jelenlétünk Ázsiában is, míg Európában 21 egészségügyi ellátóhelyen vagyunk jelen - tudtuk meg Németh Gábortól, az LG területért felelős hazai illetékesétől, aki arról is beszélt, hogy miért előnyös a felhő alapú rendszerre való áttérés és milyen termékekkel bővítik medikai portfóliójukat.
Egészségügyi innovációval foglalkozó feltörekvő magyar informatikai startup cégek mutatkoztak be kedden Berlinben az egészségipar és az élettudományok rangos nemzetközi fóruma, a Health Week keretében.
A világ legdrágább gyógyszerét adták be a gerincvelő eredetű izomsorvadásban (SMA) szenvedő másfél éves Zentének kedden a Bethesda Gyermekkórházban. A terápia részleteiről az SMA központként is működő gyermekkórházban Velkey György, a kórház főigazgatója, Gergely Anita, gyermek aneszteziológus-intenzívterápiás szakorvos, Feller Antal, a Hungaropharma vezérigazgatója beszélt.
A rendszeresen kávézók bél mikrobiomja egészségesebb, mint azoké, aki alig vagy egyáltalán nem isznak kávét - állapította meg egy új amerikai tanulmány.
Az Affidea Magyarország megvásárolja a járóbeteg-szakellátást kínáló Medical Services Budapest Kft-t, ás ezzel az Affidea égisze alatt a hazai magánegészségügyi piac egyik meghatározó járóbeteg-ellátási portfólióját hozza létre - jelentették be kedd reggeli sajtótájékoztatójukon a felek. A tranzakció 2020 végén zárul le teljesen.
Az Orvostechnikai Szövetség arra kéri a kormányt, hogy tegyen azonnali intézkedéseket az egészségügyi intézmények lejárt adósságának rendezése érdekében - olvasható a szervezet közleményében.
Az egyik legdinamikusabban fejlődő magánegészségügyi intézmény, az Emineo Magánkórház alapító-tulajdonosaival, Dr. Knoll Zsolttal és Dr. Börzsei-Knoll Veronikával a hazai privát szektor helyzetéről, jövőjéről és nehézségeiről beszélgettünk. Véleményük szerint a magánegészségügyi piac robbanásszerűen fejlődik, szakmai szabályozása, gazdasági feltételeinek megteremtése és fenntartása, illetve a tiszta piaci viszonyok kialakítása a következő két év legnagyobb kihívása.
Az Egyesült Államokban napról napra egyre több halálesetet hoznak összefüggésbe az e-cigaretta használatával, ami az Amerikán kívüli az eladásokat is visszavetette. Annak ellenére, hogy alátámasztott szakértői vélemények egyelőre nincsenek azzal kapcsolatban, hogy különösebb kockázatot jelentene a termék a fogyasztókra.
A stadionépítési láz, valamint a foci támogatását és az egészségügy egyre súlyosabb helyzetét állítja szembe egymással helyszíni riportjában a New York Times.
A héten megjelent átfogó cikkünkben mutattuk be a Rózsa Balázs orvos-fizikus és a nevéhez köthető Femtonics Kft nagyszabású projektjeit. Ennek keretében videót is forgattunk a cég húzó termékéről, a Femto3D Atlas-ról. A spin-off cég ezzel a legmodernebb két-foton mikroszkóppal tervezi meghódítani a világpiacokat. Rózsa Balázs egyébként ott lesz a november 6-i Portfolio Private Health Forumon.
A gyermekbénulást okozó poliovírus egy újabb típusát sikerült kiirtani a Föld színéről, ami fontos mérföldkövet jelent a veszélyes kórokozó elleni végső harcban - közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Az idén és jövőre is emelkedik a traumatológiai ellátás díjait finanszírozó állami támogatás - közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.