Spanyolország legidősebb embere, a 113 éves María Branyas túlélte a koronavírus-fertőzést, miután gyerekként legyőzte a spanyolnáthát is - közölte a La Vanguardia című országos katalán napilap kedden.
Komoly bizonytalansági tényezőt hoz egy idén április elején benyújtott törvényjavaslat, amellyel a Richter 10 százalékos részvénycsomagját adná a kormány a Mathias Corvinus Collegium alapítványának, hiszen az alapítvány a működéshez szükséges osztalékokból nem biztos, hogy fedezni tudja a költségeit, és könnyen rákényszerülhet arra, hogy a részvényesi csomag egy részét vagy egészet értékesíteni kell, mondta el a Portfolio-nak Bogsch Erik, a Richter operatív elnöke. Bár a jelenlegi magyar kormánynak egyáltalán nincs szándékában a részvénycsomagot értékesíteni, és Bogsch biztos abban, hogy a kormány mindent megtesz, hogy egy esetleges ellenséges kivásárlást megakadályozzon, mégis az új részvényesi szerkezet a jövőben megnyitja az utat, hogy a Richter felvásárlás áldozatává váljon, és mindazok az erőfeszítések, áldozatok, amiket 119 éven át különböző generációk hoztak, semmissé váljanak, mondta a Richter elnöke, akivel a vállalat rekorderedményt hozó első negyedéve kapcsán beszélgettünk többek között a forint gyengüléséről, akvizíciókról, költséglefaragásról, deglobalizációról, a koronavírus-járványról és a vírus elleni vakcináról, utóbbi Bogsch szerint szerencsés esetben jövő év elején állhat rendelkezésre.
Az április közepi szintre csökkent vissza a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma - derül ki a hivatalos Koronavírus Sajtóközpont portál tájékoztatásából.
Most dőlhet el, hogy a koronavírus-járvány elindít-e egy valós struktúraváltást a magyar állami egészségügyben – vélekedett Végh Attila a Portfolio-nak nyilatkozva. Az Európában is elismert kórházláncigazgató és válságmenedzser szerint nem kérdés, hogy átalakításra szorul az ágazat idehaza, és a járvány következményei meggyorsíthatják a folyamatokat. Összefoglaljuk 11 pontban, hogy a szakember szerint hogyan lehetne ezt a krízist megragadni annak érdekében, hogy lehetőségünk legyen az egészségügy átalakítására. Szívesen fogadjuk a vitaindítónak szánt cikkre érkező szakmai reakciókat, írásokat.
A koronavírus elleni nemzetközi kutatások sorába tudott lépni egy magyar kutatócsoport az elmúlt hetekben, amelyben Lantos Csaba és Várkonyi Attila ismert hazai befektetők is részvényesek. Egy másik, hazai, koronavírus elleni terápiás gyógyszerkutatás szintén ígéretesen zajlik, és ebben a cégben is jelen vannak befektetőként. A Portfolio-nak adott exkluzív páros interjúból kiderül, hogy az elmúlt 20 évben létrejött egyfajta klub, amely összefogja a befektetőket és a tudományos közeget a magyarországi élettudományi vállalkozások területén, és ebben a csoportban a két üzletember központi szerepet játszik. Lantos Csabával és Várkonyi Attilával arról is beszélgettünk, hogy egészségügyi befektetéseik során milyen szempontokra figyelnek, milyen hiányosságai vannak a jelenlegi hazai innovációs pályázati rendszernek, milyen reményeket fűznek a hamarosan létrejövő Egészségipari Innovációs Ügynökséghez és hogy milyen tanulságai vannak hosszú távon a jelenlegi járványnak.
Nem csitul a koronavírus-járvány a világban: a regisztrált fertőzöttek száma 3,939 millióra, a halálos áldozatoké pedig 274,9 ezerre emelkedett a John Hopkins Egyetem adatai szerint. Miközben a nyers halálozási ráta Magyarországon 13%, a világban 7%.
Újabb 13 idős krónikus beteg hunyt el a beazonosított koronavírus-fertőzöttek közül Magyarországon (ez több mint kéthetes cúcsot jelent) ezzel 405-re emelkedett az elhunytak száma. 3213 főre nőtt a fertőzöttek száma, közülük aktív fertőzött 1904 fő - közölte a kormányzati portál. Tegnaphoz képest nőtt az új esetek száma, az aktív fertőzötteké azonban már ötödik napja csökken.
A Budapestre vonatkozó járványadatok elküldését és/vagy nyilvánosságra hozatalát kéri Karácsony Gergely főpolgármester a kormánytól, mert "ezeket az adatokat eddig nem ismerhette senki a kormányon kívül. Pedig nagy szükség lenne rájuk. Mert, azt hiszem, itt valami nagyon nem stimmel” – írta Facebook-oldalán.
Gulyás Gergely kérdésre igennel válaszolta arra, hogy van-e menetrend a felszabadított kórházi ágyak ismételt szolgálatba állítására. Közölte: ezzel összefüggésben meg is jelent egy rendelet. Először az alapellátást és a járóbeteg-ellátást szeretnék visszaállítani, ez a héten meg is kezdődött, és sokan igénybe is vették. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma mindig pontos tájékoztatást fog adni, hogy milyen ellátásforma érhető el, a cél, hogy a normális rend minél előbb helyreálljon - mutatott rá a miniszter.
Jelentős visszaesést jelentett az elmúlt két hónap a magán-egészségügynek, műtétek maradtak el, sokan nem mentek vissza kontrollvizsgálatra. Ugyanakkor a vírushelyzet miatt átalakul az egészségbiztosítási piac is - mondta a Portfolio-nak Balázs Iván, vállalati egészségbiztosítási szakértő, a Dokit Okosan mögött lévő Biztosítsd az Egészséged Egyesület egyik alapítója, aki úgy látja, a dolgozói egészségbiztosítás az a juttatás, amit még a nehezebb helyzetben levő cégek is igyekeznek megtartani. Sok munkavállalóban pedig most tudatosult, mennyire fontos, hogy ne csak ő, hanem családtagjai is hozzájuthassanak ilyen biztosítási termékhez.
Az innovatív gyógyszergyártók támogatják a kormány válságkezelő lépéseit, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a jelenlegi krízis jellegéből fakadóan a gazdaság újraindításához elengedhetetlen a stabil egészségipari szereplők, így a fejlesztésorientált gyógyszercégek közreműködése is. Az innovatív gyógyszergyártók arra készülnek, hogy megfelelőn segítsék a gazdaság gyors talpra állítását, az ország újraindítását. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete által készített negyedik Innovatív Gyógyszeripari Körképének eredménye azt mutatja, hogy a krízis megoldásának kulcsterületein, így a kutatás-fejlesztésben, a magasan képzett munkaerő megtartásában, valamint a gazdaság számára elengedhetetlen egészséges munkaerő biztosításában is kiemelkedő az innovatív gyógyszergyártók szerepe, ami a vállalatok vezetői szerint a következő években még tovább erősödik.
Franciaországban az elmúlt 24 órában 278-cal 25 809-re nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma az előző napi 330 után, de a kórházakban hetek óta fokozatosan csökken a betegszám, ezért országszerte folytatódott a felkészülés az általános karantén jövő heti feloldására.
A koronavírus-világjárvány újabb csapást jelent a romokban heverő venezuelai egészségügyi rendszernek - közölték szerdán ENSZ-szakértők, akik felszólították az Egyesült Államokat, hogy oldja fel a venezuelai gazdasági válságot súlyosbító szankciókat.
Tovább csökkent az aktív koronavírusos betegek száma Ausztriában, szerdán az egészségügyi minisztérium jelentése szerint 1437 beteget tartottak nyilván.
Május 1-jén indult el a négy orvosképző egyetem részvételével az az átfogó koronavírus-szűrővizsgálat, amelynek célja, hogy pontos képet adjon a járvány hazai helyzetéről. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az InfoRádiónak elmondta, hogy a nyáron két nyugodt hónapra számít. Hozzátette, hogy bár ősszel lehet a járványnak egy második hulláma, az semmiképp nem lepheti meg az országot.
Jelentősen megnőtt az érdeklődés az otthon elvégezhető koronavírus-tesztek iránt az elmúlt hetekben. Néhány magánklinikán lehetőség van különféle vírustesztek elvégzésére, májustól pedig elérhető egy új típusú eljárás is a magyar piacon: ennek lényege, hogy ötvözi a személyes érintkezést mellőző, otthoni önmintavételi eljárást a laboratóriumi elemzés megbízhatóságával, amely egyrészt nem függ a humán erőforrás kapacitásbeli korlátaitól, másrészt szélesebb körben elérhetővé teszi a vírustesztelést.
A helyzet példátlan és leginkább háborús időszakokhoz hasonlít - vélekedett az aktuális járványügyi folyamatokról Ficzere Andrea a Portfolio-nak adott interjújában. A Magyar Kórházszövetség elnöke a kilátásokkal kapcsolatban arra mutatott rá, hogy miközben a fő cél a tömeges fertőzés elkerülése - amire az ellátórendszer felkészült a tömeges ágyfelszabadítással -, addig a más okok miatt egyre nagyobb számban ellátásra szoruló betegeket is kezelnie kell a kórházaknak, a május 4-én elindult, egészségügyet is érintő fokozatos enyhítés keretében. Ezért mondja azt, hogy a rendszer pengeélen táncol. Meglátása szerint éppen emiatt nem is lehet a kórházi ágyak csökkentésével számolni. Az intézményvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a most nem fogadott, vagy elküldött betegek előbb vagy utóbb vissza fognak térni az állami egészségügyi ellátórendszerbe, és sokan rosszabb állapotban kerülnek be az intézményekbe, emiatt pedig kisebb eséllyel, esetleg rosszabb kimenetellel tudjuk őket gyógyítani.
Kapacitáshiány és a finanszírozás rendezetlensége is nehezíti az egészségügyi ellátórendszer hétfőtől tervezett újraindítását - írja a Népszava a hazai egészségügy május 4-i, részleges elindulása kapcsán. Közben Kásler Miklós is megszólalt hétfőn az újraindulásról.
Világszerte több mint 3,4 millió ember fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma meghaladta a 243 ezret, míg a gyógyultaké közelíti az 1,1 milliót a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint. Magyarországon 2998 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt újabb 5 idős krónikus beteg, amellyel 340 főre emelkedett a koronavírusban elhunytak száma. Kövesse a koronavírussal kapcsolatos híreinket percről-percre.
Az Európai Unió gyorsított eljárásban vizsgálja a remdesivir nevű szer használatának engedélyezését a koronavírussal fertőzött betegek gyógyítására - közölte vasárnap a svéd gyógyszerügynökség.