A háziorvosok is bértárgyalást szeretnének
Bértárgyalásra és tiltakozó akcióra készülnek a háziorvosok - idézi Selmeczi Kamill, a Fakoosz Alapellátó Orvosok Országos Szövetség elnökének szavait a Népszabadság hétfői száma.
Bértárgyalásra és tiltakozó akcióra készülnek a háziorvosok - idézi Selmeczi Kamill, a Fakoosz Alapellátó Orvosok Országos Szövetség elnökének szavait a Népszabadság hétfői száma.
Reggeli piaci beszámolónkban már megemlítettük, hogy a Jefferies megemelte a Richter részvények célárfolyamát, a legfrissebb hírek alapján pedig hasonló döntést hozott az elemzőház az Egis esetében is. A kisebbik hazai gyógyszercég részvényeire vonatkozó fair érték becslését a korábbi 17 000 forintról 18 200 forintra emelte.
Megszünteti orvosi tápszereinek forgalmazását Magyarországon az Abbott Laboratories, a társaság erről levélben értesítette a patikákat és a készítményeket használó kórházakat - adta hírül a Világgazdaság. Mindez persze nem meglepő a kormány gyógyszercégeket sújtó lépései láttán.
Közzétette legfrissebb, régiós gyógyszerpiaci elemzését az Erste, melyben a szakértők kiemelik, az ágazat részvényei a jövőben is szolid defenzív befektetési eszközként szolgálhatnak, rövid távon azonban a volatilitást ezen papírok sem kerülhetik el teljes egészében. A top pick-ek továbbra is a Richter és a Krka, mindkét papír esetében megerősítették vételi ajánlásukat az elemzők. A kisebbik hazai gyógyszergyártó, az Egis papírjait pedig a korábbi felhalmozásról vételre módosította.
Javában folyik az egészségügyi ellátórendszer átalakításának előkészítése. Több mint ötszáz kórházi ágyat szüntet meg a kormány a fővárosi központú egészségügyi térségekben - írja a Népszava szerdai számában a birtokába került tervezetre hivatkozva. Ellenzéki képviselők szerint "életveszélyes és szakmailag indokolhatatlan átalakításokat tervez" a kormány.
A kalóriadús üdítőitalokra (köztük a kólára) és az ugyancsak hizlaló, silány minőségű ételekre (junk food) kirótt különadóval vetne véget az egészségtelen táplálkozásnak a gazdag országokban az ENSZ táplálkozási jelentéstevője, Olivier de Schutter, aki megtiltaná azt is, hogy az agráripar levonhassa adójából a zsírban, cukorban és sóban gazdag készételek széleskörű reklámozásának költségeit.
Pénteki cikkünkben beszámoltunk arról, hogy a múlt héten sor kerül a félévente aktuális vaklicitre a hazai gyógyszerpiacon, ahol a tavaly októberi árzuhanásnál nagyobb árcsökkentéseket lehet tapasztalni. Az alábbiakban az eseménnyel kapcsolatos elemzői kommenteket gyűjtöttük össze.
A tavalyi harmadik negyedév végi 133,1 milliárd forintról 116,4 milliárd forintra csökkent az év végére az egészségügyi intézmények adóssága - derül ki az egészségügyért felelős államtitkárság péntek délutáni közleményéből. A tájékoztató szerint a csökkenésben szerepet játszott a tavaly év végi plusz forrás kiutalása is.
A hét elején ismét sor került a félévente aktuális vaklicitre a hazai gyógyszerpiacon, ahol a tavaly októberi árzuhanásnál nagyobb árcsökkentéseket lehet tapasztalni. A Richtert különösen érzékenyen érintette a licit.
Igen pozitív vizsgálati eredményeket közölt a Richter ma reggel a cariprazine kapcsán, a részvények árfolyama a nyitást követően több mint 3%-ot emelkedett, és jelenleg is tartja erejét. Az alábbiakban a társaság bejelentése kapcsán érkezett elemzői véleményeket gyűjtöttük össze.
Megérkezett a hír, amit a befektetői közösség hónapok, sőt talán évek óta várt: a Richter és a Forest közös fejlesztése, a cariprazine (RGH-188) fő indikációjában, a skizofrénia esetében is sikeresen zárult a fázis III vizsgálat, így megindulhat az amerikai törzskönyvezés a gyógyszer számára.
A hír hatására jelentősebb mértékű pozitív árfolyam reakció várható, melynek mértékét azért nehéz becsülni, mert az elmúlt időszakban már felfokozott várakozás előzte meg a bejelentést.
Véget kell vetni a privatizációnak és erősíteni kell az állami szerepvállalást az egészségügyben a Fidesz parlamenti frakciója szerint - közölte az MTI beszámolója szerint Lázár János, miután a képviselőcsoport hétfő délelőtti ülésén meghallgatta Szócska Miklós egészségügyi államtitkárt az ágazat fejlesztési terveiről.
A Richter bejelentette, hogy az Európai Bizottság kiadta a méhmióma tüneteinek kezelésére szolgáló Esmya tabletta forgalomba hozatali engedélyét. Az első termékbevezetések már áprilisban megtörténnek, a maximális bevételt, 100 m eurót pedig 3 év alatt érheti el a Richter a készítménnyel.
A gyógyszeripar szereplői meglepődtek, az illetékes államtitkárságok titkolóznak, a gyógyszerészek aggódnak. Így összegezhető a napokban megjelent újabb kormányzati költségvetési csomag gyógyszerkasszát érintő részének visszhangja. Közben az OEP péntek délután közölte: megkezdődtek az egyeztetések a gyógyszerkassza legújabb lefaragásáról.
Ha a műtétet már elkezdtük, akkor azt végig kell vinni. Komoly problémákat kell orvosolni, és ilyenkor az ellenérdekek felszínre jönnek - hangsúlyozta előadásában Rácz Jenő a Figyelő hetilap által szervezett konferencián. A Magyar Kórházszövetség elnöke beszédében rávilágított a kórházak állami átvételének érdekes következményeire is, így például arra, hogy a kórházaknak fizetniük kell a helyi ingatlanadót, vagyis az önkormányzat adófizetésre kötelezi a kórházat fenntartó államot.
Sorsfordító időket élünk meg az egészségügyben, de látni kell mi történik körülöttünk a világban, akár Görögországban, vagy Portugáliában - jelentette ki Szócska Miklós a Figyelő hetilap által szervezett konferencián. Az egészségügyi államtitkár előadásában elsősorban arról beszélt, hogy milyen kihívásokkal néz szembe az egészségügyi kormányzat a tervezett átalakításokat (intézményátvétel, kapacitásátalakítás) illetően.
A 29 ezer orvosból 18 ezren számíthatnak átlagosan bruttó 57 ezer forintos béremelésre - írja a Világgazdaság szerdán a saját értesülésére hivatkozva, míg a Napi Gazdaság arról számol be, hogy a február végére várható béremelési megállapodásig a részletek nem nyilvánosak.
Az előzetes adatok szerint 2011-ben 88 050 gyermek született, 2,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 128 700 volt, ami 1,3 százalékos csökkenést jelent a 2010. évihez képest. A természetes fogyás így 40 650 fő volt, 529-cel több az egy évvel korábbinál. A 2001. évi népszámlálás alapján továbbvezetett népesség becsült lélekszáma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 9 millió 962 ezer fő volt az időszak végén a KSH jelentése szerint.
Az eredetileg tervezett duplája lett januárban az Egészségbiztosítási Alap hiánya, elsősorban az előirányzottnál rosszabb bevételi adatok miatt. Az OEP tájékoztatása szerint a bevételeken belül az egészségbiztosítási járulékbevételek, valamint a baleseti adóból és chipsadóból származó bevételek teljesültek alacsonyabban.
A kormány semmilyen pozitívumot nem tud felmutatni a betegek számára, az egészségügyi dolgozók egyre frusztráltabbak, az orvosok elvándorlása egyre nagyobb méreteket ölt, a kórházak pedig folyamatos spórlásra kényszerülnek - összegezte a kormány egészségügyben mutatott elmúlt másfél-két éves teljesítményét lapunknak adott interjújában Sinkó Eszter. Az Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgató-helyettese szerint a kormánynak nem maradt sok ideje az egészségügyi bérek rendezése ügyében, muszáj valamit felvállalnia, mert ha nem talál rá forrást, akkor robbanni fog ez a bomba. Az egészségügyi közgazdász eközben igazi szakmai sikernek értékelte a nemdohányzók védelmében hozott törvényt és a háziorvosok esetében alkalmazott minőségi indikátorok rendszerét.
A Bankmonitor videósorozata, a Pénzügyi fröccs az elmúlt hét érdekes történéseit, híreit dolgozza fel. Tarts velünk...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?