Fellélegezhet a fél világ: békejobbot nyújthat Kínának az amerikai kormány
Ismét felvenné Kínával a katonai együttműködéshez szükséges diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Államok – írta meg a Reuters.
Ismét felvenné Kínával a katonai együttműködéshez szükséges diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Államok – írta meg a Reuters.
Egyedülálló megállapodás született a magyar „Buy Now, Pay Later” (Vásárolj most, fizess később) piacon: a MediaMarkt a Pastpay segítségével lehetővé tette az áruháztól vásárló cégek számára, hogy a termékek megrendelése után 30, 60 vagy akár 90 nappal késleltessék a fizetést. A témával kapcsolatban exkluzív interjút adott a Portfolio-nak Boros Ferenc, a MediaMarkt B2B üzletágának vezetője, valamint Réti Bálint, a PastPay.com operatív igazgatója.
Magyarország új fejlesztési koncepciója alapvető változásokat hoz a területi tervezés és szolgáltatások terén, sokkal jobban koncentrálva a hasonló adottságú (ún. együtt kezelendő) térségekre. Eközben az Európai Unió pedig pont a makrorégiós stratégiák alkalmazását erősítené, főként az ország határokon átnyúló együttműködésre összpontosítva. Azonban van átfedés a két látszólag ellentétes megközelítés között: a kormány részben épp ilyen határ menti kooperációkkal kívánja javítani a kistérségek és erős városmag nélküli területek infrastruktúráját és szolgáltatásait. A kérdés azonban az, hogy miként illeszthető be ez a megközelítés az Európai Unió által támogatott makroregionális kezdeményezések kereteibe – többek között ezekről a kérdésekről tájékoztatta Mayer Gábor területfejlesztésért felelős államtitkár a Portfolio-t.
Oroszország diplomáciai erőfeszítéseket tesz, hogy megőrizze befolyását Közép-Ázsiában a Kína és a Nyugat által támasztott növekvő konkurencia közepette – közölte a CNBC.
2030-ig szóló Klaszterfejlesztési Stratégiát jelentett ma be a magyar kormány.
Országos szintű, a NATO-val közösen megrendezett, a civil közigazgatási szférát is magába foglaló hadgyakorlatot jelentett be Magyarország honvédelmi minisztere.
Idén rekordmennyiségű, nagyjából 630 ezer tonnányi kőolaj érkezik hazánkba Kazahsztánból, ahol a Mol még idén megkezdi egy földgázmező kitermelését - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Asztanában.
Novemberben személyesen is találkozik egymással a világ két legnagyobb gazdaságának, az Egyesült Államoknak és Kínának két vezetője: Joe Biden amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök – írja a CNBC.
Kína hajlandó közeledni az Egyesült Államok felé, miután a két ország a múlt héten megerősítette a kétoldalú kommunikációs csatornák újbóli megnyitásának fontosságát. A nagyhatalmak között már hosszú ideje megszűnt a katonai párbeszéd – írja az MTI.
Kedden Ausztria átvette Szlovéniától a szinte partvonalon lévő EU Duna Régió Stratégia (EUSDR) vezetését. Bár a makroregionális együttműködésnek Magyarország is a tagja, itthon kevéssé ismert kezdeményezés, de az ukrajnai háború miatt egyre fontosabbá válik. Sőt, mostanra az EU balkáni bővítésének legfontosabb motorja lett. Azzal párhuzamosan, hogy Moldova, Ukrajna, Szerbia és Bosznia-Hercegovina egyre közelebb kerül a csatlakozáshoz, felélénkült a vita is az uniós intézményrendszer reformjáról. Furcsa módon a korábban már elhalt többsebességes EU koncepciója feltámadni látszik halottaiból, mint azt Alexander Schallenberg osztrák külügyminisztér és szlovén kollégája, Tanja Fajon is megerősítette.
Japán hagyományosan óvatosan kezeli a közel-keleti kapcsolatait, igyekszik távolságot tartani a helyi konfliktusoktól. A South China Morning Post beszámolója szerint Tokió erős gazdasági és politikai kapcsolatokat ápol a térségben, amelyeket most megpróbálhat felhasználni a feszültség enyhítéséhez.
A magyar kormány számára kiemelt jelentőségű az együttműködés a német szövetségi kormánnyal - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Berlinben.
Itt az ideje az őszinte szembenézésnek az ingatlan- és városfejlesztés szimbiózisában annak érdekében, hogy a valós problémákat feltárjuk. Sokan és sokat foglalkoztak már ezzel, de úgy tűnik, még mindig van miről beszélni. Hogy mennyire van meg az együttműködési hajlandóság az önkormányzatok és a fejlesztők között, akár a közösségi szolgáltatások területén, mi történt az elmúlt 30 évben, és miért tekinthetők a barnamezős területek a város aranytartalékainak, arról a 29. Országos Urbanisztikai Konferencia plenáris kerekasztal-beszélgetésén Ditróy Gergely, a Portfolio üzletfejlesztési igazgatója kérdezte a szakértőket.
Benjámin Netanjahu videónyilatkozatot tett közzé a Joe Biden amerikai elnökkel tartott találkozót követően, amelyben néhány információt is elárult a két vezető közötti beszélgetésből – számolt be róla a Times of Israel.
Az Európai Bizottság éppen csökkentené kitettségét Kínával szemben, valamint több eljárást is indított Brüsszel az ázsiai ország vélelmezett tisztességtelen piaci gyakorlatai ellen. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter pekingi látogatásán jelezte, hogy Magyarország megvétóz minden olyan lépést, amely veszélyeztetné a kínai kapcsolatokat.
Az ukrán lakosság körében nőtt azoknak a száma, akik azt gondolják, hogy Ukrajna nyugati szövetségesei belefáradtak az ország megsegítésébe, és azoknak is, akik elfogadhatónak tartanák a területekről való lemondást a békéért cserébe – számolt be róla a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet legfrissebb felmérése alapján az Ukrajinszka Pravda.
Kínába utazik Szijjártó Péter, a külügyminiszter, Facebook posztjában kiemelte: új világrend van kialakulóban, és komoly a veszélye annak, hogy a világ újra blokkokra fog osztódni.
Megháromszorozza az Európai Unió a Gázának biztosított humanitárius támogatás mértékét – írja a BBC.
2023. augusztus 19 – szeptember 17. között volt látogatható a Fajó Alapítvány és az MNB Arts and Culture által szervezett Az Út – Fajó János és a Pesti Műhely címet viselő vándorkiállításának első bemutatója a sanghaji Liu Haisu Művészeti Múzeumban. A műtárgy.com Váradi Mátyást, az Alapítvány kuratóriumi elnökét kérdezte a tárlat létrejöttéről, céljáról, fogadtatásáról, illetve a jövőt érintő lépéseiről.
Szombat hajnalban átfogó támadás érte Izrael területét, a Gázai övezetből fegyveresek tucatjai törtek át a határon, és jelentős területet foglaltak el átmenetileg. Jelentések szerint Irán állhat a meglepetésszerű támadás hátterében.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Örülhet neki a tech szektor?
Úgy látszik, nyaralnak a lakossági befektetők.
A jegybank cikkében nem szerepelnek olyan kifejezések, mint adó, illeték vagy kormány.
Joe Biden visszalépését követően.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.