Budapesti lakást 500 ezer forintos négyzetméterár alatt? – Ezeken a helyeken nem lehetetlen

Budapesti lakást 500 ezer forintos négyzetméterár alatt? – Ezeken a helyeken nem lehetetlen

Míg tíz évvel ezelőtt az 500 ezer forintos négyzetméterár még a legdrágább budapesti utcákat jellemezte, 2018-ban már a budapesti átlagár volt ennyi. Mostanra viszont már csak elvétve van olyan része a fővárosnak, ahol ennyiért is lehet lakóingatlant venni. Hogy pontosan melyek azok a közterületek, ahol ennél is olcsóbban cserélnek gazdát a lakások, illetve kerületenként melyek a legolcsóbb utcák, és ott milyen négyzetméterárak jellemzők, azt a KSH Ingatlanadattára alapján gyűjtöttük össze, kiemelve a kerületek legdrágább közterületeit is.

Újabb ütést mérhet a forintra egy esetleges Trump-győzelem

Újabb ütést mérhet a forintra egy esetleges Trump-győzelem

Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében a forint gyengülésének okait elemeztük. A magyar fizetőeszköz az euróval szemben a múlt héten lépte át a lélektani 400 forintos árfolyamot, azóta pedig tovább gyengült és a 405 forintot is megközelítette. A témában Tardos Gergely, az OTP elemzési központjának vezetője volt a vendégünk. A második blokkban Futó Pétert, a Portfolio ingatlanpiaci elemzőjét kérdeztük arról, hogy miként drágultak az ingatlanok az idei második negyedévben.

Csökken a román infláció

Szeptemberben 4,62 százalékra csökkent az éves inflációs ráta Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Úgy tűnik, kezdenek kijózanodni a magyarok

Úgy tűnik, kezdenek kijózanodni a magyarok

Magyarországon az alkoholizmus népbetegség, így elsőre furcsa lehet a tény: az elmúlt években folyamatosan csökkent az alkoholfogyasztás. Bár a költések nőnek, ennek az üteme nem éri el a szeszek inflációjának mértékét. A forgalom mérséklődése látszik abból is, hogy mennyi ital után fizetik meg a jövedéki adót.

Annyira drága a népszerű élelmiszer, hogy tonnaszámra lopkodják

Annyira drága a népszerű élelmiszer, hogy tonnaszámra lopkodják

A spanyol rendőrség fokozott erőfeszítéseket tesz az olívabogyó-lopások megfékezésére a szüreti szezon kezdetén. A dél-spanyolországi Sevilla tartományban nemrég közel fél tonna olajbogyó eltulajdonítását akadályozták meg Albaida del Aljarafe város közelében - közölte a The Guardian.

Komoly változással indul a 2024/2025-ös tanév: erről minden szülőnek tudnia kell

Komoly változással indul a 2024/2025-ös tanév: erről minden szülőnek tudnia kell

Ahogy a 2024/2025-ös tanév megkezdődik, újabb kihívások és viták kerülnek porondra az oktatásban. Tavaly a tanszerek áremelkedése, a tanárhiány és a státusztörvény miatt voltak feszült pillanatok, idén az iskolai mobiltelefon-használat korlátozása borzolja a kedélyeket. A Pénzcentrum új felmérésében arra keresi a választ, hogyan élik meg a szülők és a diákok az új tanévet, és milyen anyagi, szakmai nehézségekkel kell szembenézniük. Részvételeddel Te is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy átfogó képet kapjunk az oktatás aktuális helyzetéről Magyarországon.

Kiadták a figyelmeztetést: durván drágulhat a magyarok egyik kedvenc gyömölcse

Kiadták a figyelmeztetést: durván drágulhat a magyarok egyik kedvenc gyömölcse

Minden eddiginél korábban indulhat a szüret a hazai almaültetvényeken, az átlagosnál gyengébb termés várható - írta keddi közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB). Az aszály és a hőség miatt a gyümölcsök mérete elmarad a szokásostól. Az étkezési alma termelői ára várhatóan 25-35 százalékkal nőhet az előrejelzések szerint.

Sokkoló pofon érik a kávérajongóknak

Sokkoló pofon érik a kávérajongóknak

A globális kávéárak rekordmagasságokba szöktek, mivel az időjárási katasztrófák kárt okoznak a termésben, ami emeli a fogyasztói költségeket és arra kényszeríti a pörkölőket, hogy olcsóbb babokat adjanak a keverékeikhez – számolt be a Financial Times. Nemcsak az árak, de a kávék ízei is megváltozhatnak.

Emelkedett az infláció az eurózónában

Emelkedett az infláció az eurózónában

Júliusban gyorsult a fogyasztói árindex emelkedésének üteme az euróövezetben és az Európai Unióban az EU statisztikai hivatala, az Eurostat kedden ismertetett végleges adatai szerint.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Adómentessé válnak a magyar anyák – Itt a kegyelemdöfés a nyugdíjpénzeknek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.