dollár

A nap végére belehúzott Amerika

A nap végére belehúzott Amerika

A kereskedés első szakaszában csupán szerény elmozdulásokat láthatunk a tengerentúli tőzsdéken azt követően, hogy kiderült, lassult az amerikai feldogozóipar januárban. A végére viszont mindhárom irányadó részvényindex belehúzott, így kivétel nélkül erősödéssel zárták a hónap első kereskedési napját.

Fordulat az amerikai tőzsdéken, magához tért a Tesla

Fordulat az amerikai tőzsdéken, magához tért a Tesla

A Wall Street irányadó indexe, az S&P 500 pénteken jelentősen emelkedett, ezzel megszakítva háromhetes eső sorozatát, miután a befektetőket megrázta a Federal Reserve azon döntése, hogy a kamatemelési tervek felgyorsításával próbálja lehűteni az inflációt. Az ázsiai tőzsdéken ezt követően szintén jó volt a hangulat, azonban több régiós tőzsde a holdújév miatt zárva tartott. Ami az európai piacnyitást illeti, itt szintén jó hangulatban indul a hét, a BUX is feljebb került, azonban a délelőtti lendület valamelyest alábbhagyott a nap második felére. Ezzel szemben az amerikai tőzsdéken pont az európai események fordítottja játszódott le, hiszen a kezdeti mínuszokat hamar ledolgozták a tőzsdék, és a Nasdaq jelentős emelkedést produkált a hét első napján.

Újabb jelzés érkezett, ami a dollár erejét mutatja

Újabb jelzés érkezett, ami a dollár erejét mutatja

Bár az elmúlt két év sokkal inkább szólt a részvénypiacok szárnyalásáról, a mémrészvények okozta jelenségekről, a soha nem látott piaci kapitalizációs statisztikákról és a kriptodevizák felemelkedéséről majd zuhanásáról, a devizapiacok egy kicsit az árnyékba kerültek ez idő alatt. Pedig volt itt is esemény bőven, és a kamatemelési hullám miatt még sokkal több is lehet. Ennek jelei már egy ideje látszanak, és a múlt héten a dollár ismét egy fontos jelzést adott arról, hogy milyen fontos változások zajlanak. A közelgő FED kamatemelés egy új korszak végét jelzi a devizapiacon, ami ismét megmutathatja: Kína, euró, kriptodevizák, eladósodás és infláció ide vagy oda, még mindig a dollár az úr. Ezt a technikai elemzés a piaci kereslet-kínálat vizsgálata során is visszaigazolja.

Forint, dollár, euró - mi lesz a devizaárfolyamokkal a kamatemelések árnyékában? - díjmentes online előadás kedd este

Forint, dollár, euró - mi lesz a devizaárfolyamokkal a kamatemelések árnyékában? - díjmentes online előadás kedd este

Amíg a forint ismét a szakadék széléről fordult vissza az elmúlt hetekben a kamatemeléseknek köszönhetően, addig a tengerentúlon már ennek a torlószele is elég volt ahhoz, hogy a dollár fontos szinteket törjön át. Eközben az euró és a jen már kevésbé volt szerencsés, ám a font erős tudott maradni. Az inflációs környezet, a kihívás elé került monetáris irányítások, a lecsengőnek tűnő pandémia, a még mindig akadozó ellátási láncok mind egy nagyon bonyolult környezetet teremtettek a devizapiaci szereplők számára. Ebben az összetett helyzetben igyekszünk egy kicsit tisztább képet mutatni a piaci reakciókat vizsgáló technikai elemzés segítségével.

Európa botladozása után Amerika begyújtotta a rakétákat

Európa botladozása után Amerika begyújtotta a rakétákat

Az elmúlt időszakban alapvetően rossz hangulat uralkodott a tőzsdéken, és a volatilitás is jelentősen megnőtt. Elsősorban az amerikai jegybank monetáris szigorítása aggasztja a befektetőket, de közben ott van a háttérben az Oroszország és Ukrajna közti geopolitikai feszültség, és közben még gőzerővel dübörög a gyorsjelentési szezon is, tehát bőven vannak impulzusok a piacon. Mindazonáltal a hangulat összességében továbbra is jellemzően negatív, és az európai tőzsdék is nagyrész mínuszban indították a pénteki kereskedést, majd nem sokkal a nyitás után egyérelmű negatív hangulat uralkodott el, és délutánra komoly esés alakult ki a piacon. A tengerentúlon a kezdeti ijedség után javult a hangulat.

Nem tud magához térni ma a forint

Nem tud magához térni ma a forint

A csütörtöki jelentős forinterősödés után péntek reggel tovább menetelt a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. Ez azonban nem tartott sokáig a hét utolsó kereskedési napján: délig már 1%-os leértékelődésben volt nap közben a forint.

Eséssel zártak a vezető amerikai részvényindexek

Eséssel zártak a vezető amerikai részvényindexek

A tegnap zárult kétnapos amerikai kamatdöntő ülés után a Fed-elnök Jerome Powell arról beszélt, hogy a jegybank agresszív pályára léphet, szerinte elég nagy a mozgástér a kamatemelésre anélkül, hogy veszélyeztetnénk a munkaerőpiacot – erre a megnyilvánulásra lefordultak a vezető amerikai tőzsdék és ennek hatására ugyancsak komoly mínuszokat láthattunk az ázsiai tőzsdéken, a vezető európai börzék is rossz hangulatban kezdték a napot, a délutáni órákra azonban javult valamelyest a kép. Ma itthon az MNB 4,3%-os kamat mellett hirdette meg nemrég az egyhetes betéti tenderét, ez 30 bázispontos kamatemelést jelent a múlt héthez képest - a hír hatására emelkedésbe kezdett az OTP részvénye, a magyar tőzsde pedig felülteljesítő Európában. Megismertük ma az amerikai gazdaság negyedéves teljesítményét: a harmadik negyedév megtorpanása után a tavalyi negyedik negyedévben ismét jelentős növekedést produkált a gazdaság, messze meghaladva az elemzői várakozásokat. A befektetők ennek ellenére adták az amerikai részvényeket, végül mindhárom vezető részvényindex eséssel zárt.

Megszólalt a Fed, csúnya lefordulás a tőzsdéken

Megszólalt a Fed, csúnya lefordulás a tőzsdéken

A hét egyik legfontosabb eseménye van ma, véget ért a Fed két napos ülése, ami után a jegybank elnöke, Jerome Powell kommentálja az amerikai gazdasági kilátásokat és a várható jegybanki kamatemeléseket. Bár azt tudtuk, hogy kamatemelésre a mai ülésen nem kerül sor, a Fed vezetőjének beszéde alatt alaposan kilengtek a vezető amerikai benchmarkok.

Esett Amerika

Esett Amerika

A hétfői kereskedés során hamvaiból támadt fel az amerikai részvénypiac, és a kereskedés utolsó óráiban megérkeztek a vevők, végül pedig sikerült durván 4-5 százalékos indexszintű mínuszból egy kis emelkedéssel zárni. A csodás feltámadás ezek után viszont az ázsiai tőzsdéken már nem igazán látszott meg, hiszen itt megint csak 2 százalék körüli esést produkáltak a vezető indexek, viszont Európában jött egy kis fellélegzés, hiszen jellemzően emelkedtek a tőzsdék. Ugyanezt viszont nem mondhattuk el Amerikáról, ahol a keddi kereskedés során gyengültek az indexek.

Hamvaiból támadt fel Amerika - Látványos hajrával végül pluszban zártak a tőzsdék

Hamvaiból támadt fel Amerika - Látványos hajrával végül pluszban zártak a tőzsdék

Elsősorban a Fed közelgő kamatdöntése és az ukrán-orosz konfliktussal kiéleződő geopolitikai kockázatok miatt kifejezetten rossz hangulatú kereskedést láthattunk a világ tőzsdéin, a fontosabb indexek mellett sokáig tovább estek a pénteki jelentős beszakadás után a kriptovaluták is, élükön a bitcoinnal. Az ukrán fronton egyre élesedik a helyzet, az amerikai külügyminiszter tegnapi szavai szerint Oroszország gyors és súlyos válaszlépésre számíthat mind az Egyesült Államok, mind pedig európai szövetségesei részéről, amennyiben az "orosz haderő egyetlen további tagja" is belép Ukrajnába. Érkeztek ma fontos gazdasági adatok is: az előzetes beszerzésimenedzser-index szerint Németországban az ipar és a szolgáltatószektor is növekedni tudott, utóbbi az elemzőket is meglepte - eközben a francia bmi-k is növekedésről árulkodnak, de a szolgáltatószektor teljesítménye elmaradt az elemzők várakozásától. A korábbi, 4% körüli eséseket követően a kora esti órákban látványos felpattanás következett be az amerikai részvénypiacokon, amelynek köszönhetően mindhárom vezető amerikai részvényindex pozitív tartományban zárta a hét első kereskedési napját. A Nasdaq a 2008-as világválság óta nem látott visszapattanást produkált. A kriptovaluták piacán a jelentős beszakadás után a legfontosabb és legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptopénz, a bitcoin árfolyama 4% fölé erősödött. A nemesfémek vegyesen teljesítettek, míg az arany árfolyama emelkedett, az ezüst értéke csökkent.

Nagyot ütöttek a Nasdaqon, csúnya hetet zártak az amerikai tőzsdék

Nagyot ütöttek a Nasdaqon, csúnya hetet zártak az amerikai tőzsdék

Masszív mínuszokkal kezdték a pénteki kereskedést az irányadó európai indexek, követve az amerikai tőzsdék tegnapi teljesítményét és az ázsiai piacokon hajnalban uralkodó negatív hangulatot, és napközben sem volt számottevő javulás, sőt, egyre lejjebb ütötték a vezető nyugat-európai indexeket, a DAX több mint 2 százalékot esett. A lejtmenet mögött egyrészt a Fed közelgő kamatdöntése áll, másrészt az ukrán-orosz konfliktussal kiéleződő geopolitikai kockázatok, de a Netflix zuhanása sem kedvez a hangulatnak, amit a vállalat negyedéves gyorsjelentése váltott ki. A BUX a nemzetközi hangulathoz igazodva komolyabb eséssel nyitott, majd a délelőtt folyamán elkezdte ledolgozni a mínuszt, délután azonban ismét lejtmenetbe kapcsolt, ami leginkább az OTP számlájára írható. A nap végére szépíteni tudott a magyar piac a Mol és a Richter 1 százalék feletti erősödésének köszönhetően.

Csúnya lefordulás az amerikai tőzsdéken, két főbb ok miatt ideges a piac

Csúnya lefordulás az amerikai tőzsdéken, két főbb ok miatt ideges a piac

Az európai részvénypiacok mérsékelt emelkedése mellett a BUX kilógott a sorból, mivel mind a négy hazai blue-chip esést szenvedett el, főleg a Richter, aztán az amerikai poiacokon is a kezdeti határozott optimizmus csúnya lefordulásba váltott át. Ennek két főbb oka lehetett: egyrészt a kötvénypiac ideges a jövő heti Fed kamatdöntés miatt, a friss Reuters-konszenzus már nem kettő, hanem három kamatemelést vetít előre idénre, de sok elemző legalább négy szigorítást vár az ősztől kezdődő mennyiségi szigorítás mellett. Mindez a kötvényhozamok emelkedése mellett egyre komolyabb esést váltott ki a kereskedés végéhez közeledve a vezető amerikai részvényindexekben. Erre tett rá egy „lapáttal” az, hogy egyre fenyegetőbb nyilatkozatok láttak napvilágot az orosz-ukrán konfliktusban és Joe Biden elnök kínos magyarázkodásra kényszerült, ami növelte az esélyt, hogy bármilyen ukrán határsértés mellett súlyos szankciókat vet ki az oroszokra a nyugati szövetség. A technológia-túlsúlyos Nasdaq-ban a mai esés oda vezetett, hogy a novemberi csúcshoz képest már 10% feletti az esés mértéke, így technikailag már korrekcióról beszélhetünk az indexben.

Csúnya esés lett a vége az amerikai tőzsdéken

Csúnya esés lett a vége az amerikai tőzsdéken

A globális piacok az utóbbi időben arra összpontosítanak, hogy felmérjék, milyen sebességgel és milyen ütemben fog az amerikai Fed kamatemeléseket végrehajtani és szigorítani a világjárvány idején alkalmazott rendkívül laza monetáris politikáján. Az első kamatemelésre a legfrissebb várakozások szerint a következő néhány hónapban, akár már márciusban is sor kerülhet, többek között ennek is betudható a rossz nemzetközi tőkepiaci hangulat. Ami a mai napot illeti, délelőtt megérkezett a friss brit és német inflációs statisztika, melynek értelmében közel 30 éve nem látott magasságba szökött az infláció mind az Egyesült Királyságban, mind Németországban. A brit áremelkedés mértéke az elemzői várakozásokon is túlmutatott. Kedvezőtlen hangulatú kereskedést láthattunk eleinte Európában, a délutáni órákban azonban jobbra fordult a hangulat. Utóbbinak pont az ellenkezőjét láthattuk az amerikai tőzsdéken, ahol a kezdeti emelkedést hamar iránykeresés váltotta fel, majd jelentős, 1 százalékos mínuszban fejezték be a napot az indexek.

Mínuszban zártak az amerikai tőzsdék

Mínuszban zártak az amerikai tőzsdék

Az amerikai tőzsdék tegnap a Martin Luther King Jr. Day miatt zárva tartottak, így globálisan csak mérsékelt volumenek mellett folyt a kereskedés hétfőn. A globális befektetői figyelem továbbra is az amerikai kamatemelésekre irányul, amelyek közül az első a következő néhány hónapban (a mostani várakozások szerint márciusban) esedékes. Az ázsiai tőzsdék kedden estek és Európában is rossz volt a hangulat, a magyar tőzsde is komoly mínuszban zárt. Az amerikai tőzsdéken is jelentős esés volt tapasztalható, elsősorban a magas amerikai állampapírhozamok miatt.

Jó hangulatban kiemelkedő teljesítményt nyújtott a magyar tőzsde

Jó hangulatban kiemelkedő teljesítményt nyújtott a magyar tőzsde

A múlt hét végi heves lefordulás után ma reggel az OTP és a Richter vezetésével felfelé indult el a magyar tőzsde, a lendület a nap végéig kitartott, a BUX kiemelkedett az európai részvényindexek közül. Az amerikai börzékről nem érkeztek impulzusok, Martin Luther King-nap miatt az amerikai tőzsdéken nem volt kereskedés.

Rossz a hangulat a tőzsdéken, esnek a vezető indexek

Rossz a hangulat a tőzsdéken, esnek a vezető indexek

A hét második felére megint elromlott a hangulat a tőzsdéken, miután csütörtökön a Federal Reserve tisztviselőinek újabb szigorú megjegyzései megerősítették azokat a várakozásokat, hogy az amerikai kamatlábak már márciusban emelkedhetnek, és a piacok a monetáris feltételek szigorodására készülnek. Lael Brainard, a Fed kormányzója csütörtökön lett a legújabb és egyben legidősebb amerikai jegybankár, aki jelezte, hogy az infláció leküzdése érdekében márciusban kamatemelésre kerül sor. Ezek után az európai tőzsdéken is rossz hangulatban telt a kereskedés pénteken, és az USA-ban is mínuszban vannak a vezető indexek. Mindeközben az Egyesült Államokban elstartolt a gyorsjelentési szezon, amely eddig vegyes számokat hozott a nagybankoktól, a legjelentősebb árfolyamreakció a JP Morgannél látszik, amely nagyot esett a jelentés után.

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A tegnapi emelkedés után ma mérsékelt hangulatromlás látszott a világ tőzsdéin, majd délutánra elkezdett javulni a hangulat és az európai tőzsdék nagyrésze pluszba lendült. Az Amerikai részvényindexek a napot eséssel zárták, a technológiai szektor papírjait adták, a Nasdaq 2,5 százalékkal került lejjebb. A befektetők a járványügyi statisztikák mellett elsősorban az inflációs adatokat figyelik.

Ralizott az OTP, kitartott a jó hangulat a tengerententúlon is

Ralizott az OTP, kitartott a jó hangulat a tengerententúlon is

Kimondottan jó hangulatú kereskedést láthattunk ma Európa vezető tőzsdéin, a magyar tőzsde is jól teljesített. Talán az egész hét legjobban várt makroadata az amerikai inflációs adat volt, ami ma délután érkezett meg, és amely szerint decemberben 7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban. Bár ez 40 éves csúcsnak számít, de megegyezett az elemzők által várt értékkel, így nem okozott meglepetést és kitart az emelkedés az európai tőzsdéken, és az USA-ban is kedvező jelenleg a hangulat.

Felhúzta a Fed-elnök optimizmusa a tőzsdéket

Felhúzta a Fed-elnök optimizmusa a tőzsdéket

Az elmúlt időszakban elromlott a hangulat a tőzsdéken, tegnap is jelentős esést lehetett látni az Egyesült Államokban, mielőtt korrigáltak volna a vezető indexek és ma reggel az ázsiai tőzsdék is gyengén teljesítettek. A rossz piaci hangulat elsősorban annak tudható be, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed az infláció megfékezését tűzte ki célul, ami azt jelenti, hogy hamarosan kamatemelést hajthat végre a jegybank, sőt a válság alatt felvásárolt eszközök eladására utaló jeleket is adtak, és mindkét utóbbi lépés kedvezőtlen a kockázatos eszközök, köztük a részvények számára is. Ami a mai napot illeti, a vezető európai indexek visszapattantak, Jerome Powell pedig olyan optimista beszédet tartott az amerikai szenátus előtt, hogy a részvényeket is vették a szigorítási ígéret ellenére.

Átment a falon a forint, közel a következő akadály

Átment a falon a forint, közel a következő akadály

Az év eleji pozíció felvételek és a további jegybanki kamatemelések már hétfőre odáig erősítették a forintot, hogy a 200 napos mozgóátlagot kezdte tesztelni, és a keddi kereskedésben kora délutánra ezen sikeresen át is tudott jutni, aztán kora este Jerome Powell Fed-elnök beszédének üzenetei mellett még tovább erősödött és így új háromhavi csúcsra ért kissé 357 alatti árfolyammal.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Három nap alatt elesett egy kétmilliós nagyváros – Itt mégis mi történik?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.