Az utóbbi hetek bankcsődjei nem jelentenek rendszerszintű pénzügyi válságot és nem fenyegetik recesszióval a német gazdaságot - jelentette ki Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter egy keddi nyilatkozatában.
Az amerikai kormány mindent megtesz azért, hogy megvédje a bankbetéteket, és további lépéseket is hajlandó megtenni, ha a betétkivonások problémákat okoznak – jelentette ki Janet Yellen, az Egyesült Államok pénzügyminisztere. A bankrendszer stabilizálódni látszik, a First Republic Bank nyitás előtti árfolyama 25% fölötti pluszban van.
Új korszakra ébredt Svájc, miután a bajba jutott Credit Suisse-t az egyik legnagyobb riválisának, a UBS-nek kellett kimentenie. A svájci hatóságok által összeállított csomag sokak szerint megingatta Svájc pénzügyi reputációját, sokakat pedig egyenesen sokkolták az események. A kényszerházasság komoly hullámokat indíthat el a nemzetközi bankrendszerben. A Credit Suisse felvásárlásával kapcsolatos hétfői cikkeink egy helyen!
Nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy németországi vagy európai bankválsággá fajulnak az utóbbi hetek bankcsődjei - emelte ki az egyik legtekintélyesebb német kutatóintézet, a berlini DIW vezetője hétfői nyilatkozatában.
A kétkamarás román parlament egyesített pénzügyi szakbizottsága előtt kellett magyarázatot adnia hétfőn a pénzügyi felügyelet (ASF) vezetőségének a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) területén piacvezető Euroins Romania biztosító társaság pénteken bejelentett fizetésképtelenné válása miatt.
Abban reménykedik Bob Michelle, a JPMorgan befektetési igazgatója, hogy a Credit Suisse felvásárlása elég lesz arra, hogy megmentse a többi európai bankot a felszámolástól – mondta a vezető egy Bloombergnek adott interjúban.
Bónuszokat oszt ki a Credit Suisse a dolgozóinak annak ellenére, hogy a bankot a legnagyobb riválisának, a UBS-nek kellett megmentenie a múlt héten – írja a Financial Times.
Több potenciális vevő is jelentkezett a csődbe ment Silicon Valley Bank (SVB) felvásárlására, a Bloomberg úgy tudja, hogy a First Citizens is a kérők között van.
Bernie Sanders amerikai szenátor bejelentette, hogy olyan szabályok bevezetését tervezi, amely megakadályozná, hogy a nagybankok vezetői az őket felügyelő regionális Fed igazgatótanácsában üljenek - írja a Bloomberg.
Az Európai Központi Bank rendkívüli kommunikációs bravúrt hajtott ma végre: kitartottak a korábbi kamatemelési tempó és a beígért monetáris szigor mellett, miközben úgy nyitották ki az ajtót a kamatemelések esetleges leállítása előtt a bankcsődökre reflektálva, hogy a bankrendszer veszélyeiről alig beszéltek. Ezzel azt az érzetet keltették, hogy a bankrendszer stabilitása miatt nem kell aggódni, továbbra is az infláció elleni harcra fókuszál a jegybank. Ennél több nem is kellett most, de a nehézségeket egyelőre csak elodázta a jegybank.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében a Credit Suisse-ről volt szó, a pénzintézet ugyanis jókora vészhelyzeti hitelt vett fel ma a svájci jegybanktól. Arról, hogy miért került ilyen helyzetbe a bank, s hogy az események összefügnek-e az amerikai SVB csődjével, Le Phuong Hai Thanh-t, a Concorde elemzési üzletágvezetőjét kérdeztük. A második részben ismét a forintot vettük górcső alá, amelynek árfolyama igen nagy kilengéseket mutatott a közelmúltban. Szó volt arról, hogy érdemes-e a nyárra eurót váltani és számíthatunk-e 450-es, 500-as árfolyamra. Erről Beke Károlyt, a Portfolio makroelemzőjét kérdeztük.
Egyre nagyobb a bizonytalanság a tőzsdéken a SVB-csőd miatt, tegnap széleskörű esést láthattunk elsősorban az európai tőzsdéken, a részvénypiacokon egyre felerősödő pánik mellett az olajárak is beszakadtak. Az elmúlt napok esése után a globális benchmarknak számító Brent és WTI típusú kőolaj hordónkénti ára jóval az orosz-ukrán háború kitörése előtti szintek alá esett vissza. A legfrissebb adatok szerint a készletszintek rendkívül magasan állnak az Egyesült Államokban, miközben az alapvetően nem olajhiányos környezetben a Biden-kormányzat jóváhagyott egy hatalmas alaszkai fúrási projektet, aminek következtében további kínálat érkezhet a piacra, ez szintén lejjebb nyomhatja az olajárat.
Az amerikai bankcsődök után láthatóan megindult egy betételvándorlás a kisebb bankoktól, ez pedig a nagyobb pénzintézetek malmára hajtja a vizet. Európában az UniCredit, a Deutsche Bank, a Commerzbank és a UBS is jelentőseb betétbeáramlást tapasztalt az elmúlt napokban.
Az európai bankrészvények szerdán ismét nyomás alá kerültek, a Credit Suisse új történelmi mélypontra zuhant, mivel a befektetők a Silicon Valley Bank összeomlását követően továbbra is aggódnak a szektoron belüli feszültségek miatt.
Néhány nap alatt a kisebb amerikai regionális bankok részvényei elveszítették az értékük 60-80 százalékát. Ma valamelyest javult a hangulat, és a zuhanás után felpattantak az árfolyamok. A volatilitást jól mutatja, hogy a mai 50-80 százalékos pluszok gyorsan elolvadtak napon belül.
Az amerikai hatóságok vizsgálják a Silicon Valley Bank összeomlását a tisztségviselők visszaélései miatt, beleértve azt is, hogy a vezetők részvényeladásai megsértették-e a kereskedési szabályokat, írja a Bloomberg.