A 2008-as pénzügyi válságot megjósoló legendás befektető, Michael Burry a Twitteren fejezte ki nemtetszését az SVB-csődre adott intézkedésekkel szemben. Burry szerint a szabályozó hatóságok a kapzsiságot jutalmazzák - számolt be a The Street.
Felvásárolhatják az SVB Financial Group csoportot, a hírek szerint több bank, köztük a JPMorgan és a PNC is az érdeklődők között lehet – írja a Reuters.
A hírek szerint hedge fundok felajánlották, hogy 60 centért hajlandóak lennének átvenni a Silicon Valley Banknál (SVB) rekedt startupbetéteket – számol be a hírről a Reuters a Semafor értesüléseire hivatkozva.
A Goldman Sachs szerint a következő, márciusi ülésen az amerikai jegybank nem fog kamatot emelni a bankrendszerre helyeződő nyomás miatt. A március ülésre eddig a Goldman is és a piac s 25 bázispontos kamatemelést árazott. A piac nem ért egyet a Goldman véleményével, a befektetők továbbra is kamatemelést áraznak jövő szerdára.
Magyar idő szerint vasárnap éjszaka jelentette be a Fed, hogy új finanszírozási konstrukciót indít, hogy segítsen a bankoknak a likviditási kihívások kezelésében. Egy másik közleményben - a megingott bizalom helyreállítása miatt - határozott segítséget ígér a három fő amerikai szabályozó hatóság a tengerentúli bankok és betéteseik megsegítése érdekében. Egyúttal az is kiderült, hogy a New York-i Signature Bankot is bezárta az állami felügyelet. A rendkívüli lépésekről kiadott jegybanki tájékoztató legvégén szerepel egy rendkívül fontos üzenet is: szükség esetén minden eszközt készek használni a helyzet rendezése érdekében.
Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter egy interjúban arról beszélt, hogy a bankfelügyeletekkel szorosan együttműködve dolgoznak a Silicon Valley Bank összeomlására adott válaszlépéseken és a betétesek megvédésén, de nagyobb kormányzati mentőcsomagot nem fontolgatnak - írja a Reuters.
Egyre nagyobb a nyomás az amerikai betétbiztosítón (FDIC) és a Feden, hogy egy külön alapot hozzanak létre a Silicon Valley Bank (SVB) bedőlése után a betétek megvédésére. A piacon egyre több szereplő tart ugyanis attól, hogy a csőd fertőzésként terjed majd tovább.
Pénteken, néhány órával a bedőlés előtt fizette ki dolgozói bónuszát a Silicon Valley Bank (SVB), melyet azóta a pénzügyi felügyelet vett át - írja a CNBC. A lap forrása szerint a 2022-es év után járó jutalmak kiutalását már napokkal korábban elindították.
Arra kérik az államot a becsődölt Silicon Valley Bank (SVB) befektetői és betétesei, hogy gyakoroljanak nyomást egy másik bankra, hogy vegye át a pénzintézet eszközállományát és kötelezettségeit – írja a CNBC.
Greg Becker, az SVB Financial Group vezérigazgatója pénteken videoüzenetet küldött a dolgozóknak, amelyben elismerte a Silicon Valley Bank összeomlásához vezető "hihetetlenül nehéz" 48 órát – számol be a hírről a Reuters. Az amerikai pénzintézetet időközben az S&P és a Moody’s is leminősítette, a bankcsőd miatt a brit jegybank is lépéseket fontolgat a brit leánybank ügyében.
Bezáratták a Szilícium-völgy egyik kedvelt bankját, amely december végén mintegy 175 milliárd dollárnyi betétet tartott, a tét tehát hatalmas. Az utolsó ilyen méretű amerikai bankcsőd a Washington Mutual volt 2008-ban, amelynek 307 milliárd dollárnyi eszköze volt. Az FDIC felügyeli most a betéteket, de már megy az ötletelés, hogy minden betétest meg kellene menteni. Jó hír, hogy elemzők szerint jelenleg nem látni a fertőzés klasszikus jeleit a bankközi piacon, ugyanakkor mint arról beszámoltunk, a tőkepiacokon alaposan megütötték a bankrészvényeket. Az is látszik, hogy néhány versenytárs bank jelentős betétbeáramlást tapasztalt.
A bajba került Silicon Valley Bankot bezárták az amerikai szabályozó hatóságok, az amerikai betétbiztosító, az FDIC átvette a bank betétei felett az ellenőrzést - jelentették be pénteken a CNBC beszámolója szerint.
Az elmúlt időszakban két amerikai banknál is jelentős, a működésre kockázatot jelentő problémák ütötték fel a fejüket. A Silvergate Capital, a kriptoipar legismertebb szereplőinek banki partnere, tőkésítési problémákkal küzd, az SVB Financial pedig betétkivonási hullámmal. A két bank problémái a teljes bankszektorra kihatnak, a bankrészvények árfolyama jelentősen esett tegnap.
A magyar tőzsdén jegyzett Cyberg április elejére hívta össze közgyűlését, amelyen eredetileg a felszámolási eljárás elindításáról döntöttek volna a részvényesek, azonban Rózsa Balázs, az igazgatóság elnöke közvetett részvényesként indítványozta, hogy a társaság csődvédelmet vegyen igénybe.
Csődvédelmet kért pénteken az egyik legnagyobb német divatáru-kereskedő, a Peek & Cloppenburg. A leányvállalatai révén 15 európai országban 140 üzletet üzemeltető társaság a fizetésképtelenség elkerülését szolgáló úgynevezett védőpajzs eljárás megindítását kezdeményezte a düsseldorfi városi bíróságon, amely meg is adta az engedélyt.
A felszámolás alatt álló Tungsram zalaegerszegi üzeme hétfőtől Scintilla Fémalkatrész Kft. néven működik tovább, az új társaság bővíteni is tervezi a meglévő dolgozói létszámot - közölte pénteken a város polgármestere.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. Az első részben földrengésekkel foglalkoztunk, többek között arról volt szó, hogy Magyarországon miért nincsenek olyan pusztító katasztrófák mint, ami a török-szír határvidéken történt és mi a helyes viselkedés abban az esetben, ha megmozdulnának a bútorok abban a helyiségben, ahol éppen tartózkodunk. Vendégünk volt Mónus Péter, szeizmológus. A műsor második részének témája, hogy nem nyugodtak meg a kedélyek Indiában az Adani-cégbirodalom botrányát követően. Elillant 113 milliárd dollár, tüntetések szerveződnek és sokan attól tartanak, hogy dominószerűen dőlnek össze azok a cégek, amelyek üzleti kapcsolatban álltak a világ egyik leggazdagabb emberének érdekeltségeivel. Erről Kaszab Balázst, lapunk részvény divíziójának elemzőjét kérdeztük.
Tegnap a Portfolio is beszámolt róla, hogy közel 50 százalékkal csökkentek a kisbefektetők egykori kedvencének, az amerikai kiskereskedelmi óriás Bed Bath & Beyond részvényei, miután úgy tűnt, hogy a vállalat 1 milliárd dolláros részvénykibocsátása nem keltette fel túlságosan a potenciális befektetők érdeklődését. A vállalat tegnap este azonban közölte, hogy mintegy 225 millió dollárt sikerült gyűjtenie részvénykibocsátásból, és további 800 millió dollárhoz juthat a következő hónapokban.