Az önkormányzatok intézményeik nyitvatartásában érdekeltek, ezért azt várják a kormánytól, hogy minél hamarabb dolgozzon ki intézkedési tervet azoknak az önkormányzatoknak, amelyek nem tudják megoldani a rezsiköltségek kigazdálkodását - mondta Érd alpolgármestere, az LMP országos elnökségének tagja vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
Többek között a megugrott áramárak miatt nőttek az állami vasúttársaság terhei - írja a VG, amely nem megerősített értesülései szerint a MÁV a szakminisztérium segítségét kérte az együtt akár 200 milliárd forintot is elérő idei és 2023-as többletkiadása forrásának előteremtéséhez.
A SAS skandináv légitársaság pénteken jelentette be, hogy szeptemberben és októberben a menetrend szerinti járatai közül 1700-at felfüggeszt, ami tervezett kapacitásának közel 4 százaléka. A döntést a késedelmes repülőgép-szállításokkal és a pilóták sztrájkjával indokolták.
Az S&P Global nemteljesítésre (defaultra) minősítette le a srí lankai kötvények besorolását, miután az ország a politikai és gazdasági válság közepette elmulasztotta a kamat- és törlesztőrészletek kifizetését – számol be a hírről a Financial Times.
A sertéspiacon magát meghatározónak mondó, hajdú-bihari Kurucz-csoport három cége jelentett egyszerre csődöt a múlt héten, amely közepes méretű vágóhíddal is rendelkezik és a piacon feltörekvő cégcsoportnak ismerték – írja a 24.hu.
Oroszország nemrég hivatalosan is csődöt jelentett, nem tudta fizetni dollárban keletkezett kötelezettségeit. A helyzet érdekessége, hogy az oroszoknak rendelkezésére állt a szükségesnél bőven nagyobb dollárlikviditás, hajlandóak is lettek volna törleszteni, de az amerikai szankciók miatt erre nem voltak képesek. A több mint 100 év után bekövetkező csőd lemoshatatlan szégyenfoltot hagy az ország gazdaságtörténelmén, de nem ez a legfőbb dolog, amiért az orosz pénzügyminisztériumi dolgozókat most álmatlan éjszakák gyötrik. A nyugati szankciók miatt bekövetkező méretes GDP-visszaesés jelentősen rontja ugyanis a kormányzat lehetőségeit, a friss adatokból pedig az látszik, hogy az első negyedéves nagy többlet után már a költségvetés középtávú kilátásai is kifejezetten borúsak.
A gazdasági válság küszöbén egyre több ország kerül közvetlen csődveszélybe – derül ki a Reuters összeállításából. A hírügynökség szinte kizárólag fejlődő országokat sorolt ebbe a kategóriába.
Egyre erősebb kétségek övezik a háború által sújtott Ukrajna adósságtörlesztési képességét, főleg miután az állami tulajdonú Naftogaz törlesztési haladékot kért – írja a Bloomberg.
A harmincnapos türelmi időszak lejártával június 26-án Oroszország hivatalosan is fizetésképtelenné vált devizakötvényeivel, amelyre több mint száz éve, az 1918-as bolsevik forradalom óta nem volt példa (nem számítva a ’98-as rubelválság alatti csődöt a hazai devizában denominált kötvényeire). Egyedülálló helyzet ez, hiszen Oroszország tudna fizetni, és hajlandó is lenne erre, azonban a nyugati szankciók miatt technikailag erre devizában nem képes. Vagyis ugyan hivatalosan fizetésképtelen, ez sem az orosz gazdaság, sem a kötvények életében nem hozott változást.
A British Airways az elkövetkező hetekben további 1500 járatot fog törölni, mivel az utazási ágazatot idén nyáron sújtó zavarokkal és munkaerőhiánnyal küzd – írja a Financial Times.
Csődöt jelentett az Egyesült Államokban a SAS skandináv légitársaság, miután a pilóták sztrájkja nehéz pénzügyi és likviditási helyzetbe hozta a vállalatot – számol be a hírről a Reuters.
Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint veszélyben van a mobilitásunk, a térség ellátása elég kritikus helyzetbe került, ezért arra kéri az autósokat, hogy spóroljanak az üzemanyaggal és többen üljenek egy autóba, vagy használják a közösségi közlekedést.
Helyi bankok vásárolják fel kikiáltási áron az orosz Sberbanknak a posztjugoszláv térségben megmaradt egységeit: Szerbiában, Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában a jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező vevők élvezik a hazai pálya előnyeit, és a nagy nemzetközi szereplőkkel sem kell versenyezniük, mert a térség nem esik a terjeszkedési fő csapásirányába - írta a Világgazdaság csütörtökön.
"Üzemen kívül, nem üzemel." Egyre több helyen találkozhatunk ilyen feliratokkal a benzinkutakon az RTL riportja szerint. A turizmus beindulása, a növekvő kereslet és a mezőgazdasági gépek csúcsra járatása mind a kutak ellátási nehézségeihez vezethet.
Londoni pénzügyi elemzők szerint jelenleg nincs különösebb makrogazdasági jelentősége annak, hogy Oroszország 1918 óta először hátralékba került devizaadósság-törlesztési kötelezettségeinek teljesítésével.
Több mint száz év után először hivatalosan is csődbe ment Oroszország miután éjfélkor lejárt a határidő, hogy kifizesse a devizakötvényai aktuális kamatterhét. A sajátos államcsődhöz hasonlót valószínűleg még nem láttunk a gazdaságtörténetben, ugyanis az oroszok tudnának fizetni, azonban a nyugati szankciók miatt képtelenek teljesíteni azt.
Az orosz pénzügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy "maradéktalanul" teljesítette a dollárban denominált eurokötvények két sorozatával kapcsolatos kötelezettségeit azzal, hogy 12,51 milliárd rubel (234,5 millió dollár) kuponbefizetést helyezett el a nemzeti elszámolóház és értéktárnál (NSD).
A Sberbank arra számít, hogy július közepéig lezárja svájci és kazahsztáni leánybankjainak eladását - mondta az Interfaxnak adott interjúban Alekszandr Vedyakhin, a hitelintézet első vezérigazgató-helyettese.
A 2020-as csökkenés után 2021-ben már emelkedett a vállalati fizetésképtelenségek száma Közép- és Kelet-Európában (KKE), a legtöbb országban csaknem elérve a járvány előtti szintet - derült ki a Coface hitelbiztosító legújabb elemzéséből.