Joe Biden demokrata elnöknek finoman szólva sem jött jól az izraeli-palesztin konfliktus: bár az amerikai fegyveres erők a korábbiakhoz képest csak minimális létszámban vannak jelen a régióban, a tradicionálisan demokrata-párti fiatal liberális-baloldali értelmiség egy éve tüntet a Washington által Izraelnek nyújtott támogatás, tágabb értelemben pedig Izrael palesztinok felé tanúsított bánásmódja ellen.
Elsőre talán meglepő lehet, de Trump kampányában nem volt „toplistás” a közel-keleti helyzet. Ennek több oka is van:
- Ahogy azt fentebb említettük, az elmúlt bő harminc évben ennyire kevés amerikai katona még nem tartózkodott a régióban.
- Az amerikaiak mindennapi életére hatással levő olaj és gázárak a konfliktus hatására ingadoznak ugyan, de történelmi változásokról nem beszélhetünk.
- Ráadásul az Egyesült Államok területén komolyabb iszlamista támadásra sem került sor.
A fentiektől függetlenül természetesen Trump is nyilatkozott a közel-keleti eseményekről, nézzük először át, hogy miket.
Amit mondott…
A 2023 októbere óta dúló izraeli-palesztin konfliktus esetében nem bonyolult a helyzet: Donald Trump minden, a témát érintő nyilatkozatával a zsidó államot támogatta. A palesztin lakosságot egyetlen beszédében sem érintette, ugyanakkor azt kijelentette: minden erejével azon lesz, hogy a Gázai övezet soha többé ne lehessen „terrorista-fészek”. Ehhez az elnök a kampányígéretek szerint minden lehetséges eszközt hajlandó biztosítani Jeruzsálem számára.
Trump magára gyakran „Izrael legjobb barátjaként” hivatkozott, illetve üdvözölte a Hamász-vezér Jahja Szinvár likvidálását is.
A nyilatkozatok közül a legnagyobb sajtóvisszhangot az váltotta ki, amikor bejelentette, hogy bővíteni szándékozik az egyébként még általa az első ciklusban legründolt Ábrahám-egyezmény tagállamait ráadásul nem is akárkivel: Izrael ősellenségével, Iránnal (illetve Marokkóval).
Ha már Irán szóba került: Trumptól eredetileg mindenki azt várta, hogy vasököllel sújtson le a perzsa államra, a kampány során azonban a hozzáállása ennél jóval pragmatikusabb volt: egyfelől itt van ugye az Izraellel való megbékélés, az Ábrahám-egyezmény története, ahová Trump saját elmondása szerint „nagyon rövid idő alatt” húzná be Teheránt. Másfelől érdekes volt az elnök szóhasználata is: egyfelől számtalan alkalommal elmondta, hogy magát a perzsa népet rendkívül okosnak és talpraesettnek tartja, másfelől az izraeli-iráni konfliktus fő kirobbantójának sem Teheránt, hanem a Biden-adminisztrációt tartja.
Érdekesség még az is, hogy Trump újra szeretné tárgyalni azt az atomegyezményt, amiből egyébként pont ő léptette ki az Egyesült Államokat.
A kampány során számtalanszor elhangzott, hogy Teherán nem juthat atomfegyverekhez, ahogyan az elnök kifejezte abbéli örömét is, hogy Jeruzsálem végzett az Irán által támogatott Haszán Naszr Alláhhal, a libanoni Hezbollah vezetőjével.
Az Iráni befolyás kiterjesztésére használt Ellenállás Tengelye, benne Szíriával, a Hezbollahhal, a húszi lázadókkal és az iraki milíciákkal aránylag kevés reflektorfényt kapott a kampány során (leszámítva a fent már említett Hamászt), Trump a szír polgárháborúról és Bassár el-Aszad elnök bukásáról is csak annyit nyilatkozott, hogy nem kíván beavatkozni a konfliktusba.
… és amit csinálhat
Azt, hogy a Trump-adminisztráció prioritási sorrendjében aránylag hátul szerepel a Közel-Kelet, mi sem jelezhetné jobban, mint az, hogy a republikánus elnök első munkanapi rendelet-dömpingjében mindössze egy, a régiót érintő döntés volt, az azonban elég komoly üzenetet hordozott.
Trump ugyanis feloldotta a Ciszjordániába illegálisan betelepülő izraeli telepesekre kirótt szankciókat. Bár gazdasági hatása ennek a döntésnek elhanyagolható, a jelentés annál kevésbé: a telepesek még az izraeli törvények szerint is illegálisan költöznek Ciszjordániába (bár efölött Jeruzsálem általában szemet huny), így
a rájuk kiszabott szankciók feloldásával Trump egyértelműen azt az üzenetet közvetítette, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak.
Trump első napos "villámrendeleteiről" itt írtunk bővebben:
A fentiekből nagy magabiztossággal lehet arra következtetni, hogy az új amerikai kormány még az egyébként kifejezetten megengedő Biden-adminisztrációhoz mérten is megengedő lesz Jeruzsálemmel szemben, ez pedig jelenthet valamilyen könnyebbséget a komoly belpolitikai válsággal küzdő Benjamin Netanjahunak, akit az ellenzék (többek között) azért akar lemondatni, mert túl későn kötött tűzszünetet Gázában, a kormánykoalíció radikálisabb fele pedig azért, mert egyáltalán megkötötte azt.
Irán irányából érdemi kommunikáció még nem történt, ugyanakkor azt már most ki lehet zárni, hogy Teherán aláírja az Ábrahám-egyezményt. Tény az, hogy a perzsa állam az elmúlt két évben látványosan meggyengült, ahogyan az is, hogy gyakran hajlamosak voltak kifejezetten pragmatikusan hozzáállni a Nyugattal ápolt kapcsolatukhoz (hol azzal, hogy tárgyaltak az atomalkuról, hol azzal, hogy szóltak Izraelnek a közelgő rakétatámadásról), ugyanakkor az Iráni Iszlám Köztársaság ideológiájának jó negyvenöt éve az Izrael elleni megalkuvás nélküli küzdelem az egyik fő sarokpontja.
Arra van lehetőség, hogy fű alatti megállapodásokkal valamelyest elcsendesedjen Teherán és Jeruzsálem viszonya, arra azonban, hogy Irán elismerje Izraelt, mint önálló államot, már nem igazán.
Érdekes kérdés az, hogy mi fog történni Szíriában. A Hajat Tahrír al-Sham iszlamista szervezet által létrehozott kormány működésébe Washingtonnak eddig sem igazán volt beleszólása, az ország északnyugati harmadát irányításuk alatt tartó, döntően Kurdok által irányított SDF dolgaiba annál inkább.
Trump egyelőre csak annyit mondott, hogy a szíriai helyzetbe nem szabad beavatkozni, ez viszont egy rettentő tág megfogalmazás: szíriai helyzet lehet-e például az ISIS újraéledése, vagy az Egyesült Államok által támogatott SDF elleni török támadás (Törökország a Kurd Munkáspárthoz ezer szállal kötődő, az SDF de facto gerincét adó kurd YPG-t terrorszervezetként tartja számon, Trump azonban már az első ciklusában többször összerúgta a port a török vezetéssel).
Amennyiben Washington valóban a Szírában állomásozó katonák kivonása mellett dönt, úgy 2019 után másodszor is rendkívül kellemetlen helyzetbe hozhatják az SDF-et (Trump akkor kezdte el először csökkenteni az országban tartózkodó amerikai katonák létszámát).
Mike Waltz, Trump nemzetbiztonsági tanácsadója ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy Washington legfontosabb feladata Szíriában az ISIS tevékenységének figyelemmel kísérése, erre azonban komoly katonai jelenlét (tehát a mostaninál nagyobb) nélkül a legjobb esély úgy mutatkozik, ha továbbra is támogatják az SDF-et.
Míg Trump leendő politikája Izrael irányába meglehetősen egyértelműnek látszik, addig az iráni és szíriai helyzet körül jóval több a kérdőjel. A republikánus elnöktől ráadásul nem idegen az sem, hogy véleményét egyik percről a másikra megváltoztassa, így felelősségteljesen meg sem lehet tippelni azt, hogy mit fog lépni Washington az elkövetkező négy évben.
Címlapkép forrása: Anna Moneymaker/Getty Images
