A fenntarthatóság egyre fontosabb szerepet játszik az üzleti sikerben. Az egyik terület, ahol a vállalkozások – legyenek azok éttermek, irodák vagy bevásárlóközpontok – nagy előrelépést érhetnek el ezen a téren, az a higiénia. Okos megoldásokkal a cégek csökkenthetik a hulladék mennyiségét, mérsékelhetik ökolábnyomukat, és javíthatják működési hatékonyságukat is. A nemrég ismét Superbrandként elismert Tork négy gyakorlati lépésben segít ügyfeleinek elérni fenntarthatósági célkitűzéseiket.
Tavaly év végén karácsony előtt alig pár nappal egy olyan fontos döntést hozott az Európai Unió Tanácsa, amelynek következtében a nem túl távoli jövőben jelentős változásokkal szembesülhetünk a magyarországi boltokban is. Az uniós kormányok szakminisztereiből álló testület ugyanis december 16-án hivatalosan elfogadta a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló rendeletet, amelyet az iparági és környezetvédelmi szakértők kiemelt jelentőségű állomásnak, mérföldkőnek tartanak az EU-ban keletkező hulladék mennyiségének csökkentését és az újrahasználat növelését célzó folyamatban.
A múlt év végén is számos ismert termék mérete csökkent a boltokban. Volt, amelyeknél erős lehet a gyanúnk, hogy rejtett áremelés áll a döntés mögött, de akadtak olyan nagy mértékű zsugorítások is, hogy az könnyen feltűnhet még a megszokásból vásárló embereknek is. Az érintett termékek között vannak teák, üdítők, de sokak kedvence, a háztartási keksz is.
A Coca-Cola Company jelentősen módosította környezetvédelmi célkitűzéseit, és nem a jó irányba. Mindez komoly kritikát váltott ki a környezetvédő szervezetek részéről. Az üdítőital-gyártó óriás csökkentette az újrahasznosításra és újrafelhasználásra vonatkozó vállalásait, valamint változtatott a kibocsátás-csökkentési céljain is - írja a Financial Times.
A csomagolás az ellátási lánc egyik fontos eleme, és mint lassan minden területen, a fenntarthatóság és az újrahasznosítható megoldások itt is egyre nagyobb szerepet kapnak. Az újrahasznosított csomagolóanyagok, műanyagfóliák arányának növelésével és a biológiailag lebomló alternatívák fejlesztésével tovább lehet csökkenteni a nyersanyag-felhasználást, javítani a fenntarthatóságot, vagyis a gazdasági előnyök mellett komoly környezeti hasznot is el lehet érni. Arató Gábor, a Manupackaging Magyarország ügyvezető-igazgatója szerint, amit korábban hulladéknak hívtunk, arra másodlagos nyersanyagként kell tekinteni, aminek újra életet tudunk adni, a körforgásos gazdaság hazai megvalósulásához pedig a visszagyűjtés optimalizálására van szükség.
Nagyon felpörgött a zsugorinfláció a boltokban. Szűk két hét alatt olyan sok termékkel kapcsolatban tettek bejelentést a cégek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih), hogy azokkal érdemes egy újabb cikkben foglalkozni. Ezek között vannak magyar termékek és szezonális édességek is.
A Comói-tó levegőjét palackozzák és árulják egy új turisztikai kezdeményezés keretében. A szokatlan szuvenír ötlete a népszerű olasz úti cél növekvő látogatottságára épít - írja a CNN.
A magyar kávéfogyasztók egyik kedvence, a Tchibo Family hamarosan új köntösben jelenik meg a boltok polcain. A jól ismert sárga csomagolású darált kávé átalakuláson megy keresztül, ami sokakat meglephet a következő bevásárlás alkalmával - közölte a Mindmegette.
Primer aromás aminok kioldódása miatt a Mömax visszahívja a forgalomból a burgonyatörő - CLASSIC elnevezésű terméket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
Az elmúlt napokban már naponta 6 millió palackot, üveget és dobozt váltottak vissza a vásárlók, néhány hét alatt 150 millió darabra nőtt a visszaváltások száma Magyarországon - közölte a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt.
Július 15-én, hétfőn a Nébih honlapján megjelent a 7Days mini croissant és a 7Days Doub!e Max mini croissant kiszereléscsökkentéséről szóló információ - számolt be a Telex.
Július 1-től nem hozható forgalomba olyan italcsomagolás, ami érintett a DRS-rendszerben (Deposit Return System) és nem tartozik a kivételek közé. Bár már most is sok mindenki találkozhatott a boltok polcaink az 50 forintos visszaváltási díjat tartlmazó PET-palackokkal, fémdobozos, vagy üveges termékekkel, valamint a MOHU által üzemeltetett visszaváltó automatákkal, júliustól már tényleg minden legyártott és érintett italos palacknak tartalmaznia kell a visszaváltási díjat. Az utolsó pillanatban egy módosítás is történt, a "luxusitaloknál" nem lesz visszaváltási díj.
A MOHU által bevezetett REpont rendszer országosan biztosítja, hogy az italcsomagolások visszaváltási díját egyenesen a bankszámlára is lehet utalni.
Már csak kevesebb mint egy hónapig, 2024. június 30-ig van haladékuk a gyártóknak arra, hogy a kötelezően visszaváltási díjas termékekre vonatkozó szabályok figyelmen kívül hagyásával hozzanak forgalomba az egyébként a DRS (Deposit Refund System) hatálya alá tartozó termékeket. Az új szabályozásnak való megfelelés 50 forintos áremelkedést jelent majd termékenként, amit a fogyasztónak kell viselnie – hacsak vissza nem váltja a kérdéses italosdobozokat és -üvegeket.
A szezon első hetének tapasztalatai alapján a korábbi éveknél nagyobb mennyiségű cseresznye érkezik a piacokra, minőségi problémák egyelőre nincsenek, az aszálynak jobban kitett térségekben a gyümölcsméret marad el valamelyest a várttól - mondta a Népszavának Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.
Az április végi összesítésünk óta több termék is felkerült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) "kiszereléscsökkentési" listájára. Ezen azokat a termékeket gyűjtik, amelyek mérete, úgy csökken, hogy a régi kiszerelést kivezetik. A kormány ezzel a zsugorinflációnak próbálja elejét venni, vagyis annak a gyakorlatnak, hogy egy gyártó áremelés helyett a terméke méretének csökkentésével növeli a bevételeit.
És meddig gyengülhet még a magyar fizetőeszköz?
Nem jött ki jól Kennedy Jr.-ral.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Több ponton is támadás indulhat.
Illetéktelen jelenlét vádja merült fel.
Egyelőre nem lesznek nagy változások.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?