Emelkednek az árak a Magyar Postánál
Közzétette idei árait a Magyar Posta, emelkednek a levél- és csomagküldési díjak is - szúrta ki a Világgazdaság.
Közzétette idei árait a Magyar Posta, emelkednek a levél- és csomagküldési díjak is - szúrta ki a Világgazdaság.
Kína ezermilliárd jüan (139 milliárd dollár) új adósságkibocsátást fontolgat egy úgynevezett különleges államkötvény-terv keretében, ami az elmúlt 26 évben mindössze a negyedik ilyen jellegű eladás lenne, mivel a hatóságok több forrást vonnának be a világ második legnagyobb gazdaságának megerősítésére – írja a Bloomberg.
Miközben a két nagypárt törvényhozói képtelenek konszenzusra jutni Ukrajna további támogatásáról és állítólag már szinte teljesen kimerült az ország támogatására szánt anyagi keret, Joe Biden kormánya újabb fegyvertámogatást jelentett be a megtámadott országnak.
Első alkalommal fosztottak meg állampolgárságuktól honosított bűnelkövetőket Oroszországban az erről rendelkező törvény október végi hatálybalépése óta: az orosz belügyminisztérium fővárosi főosztályának sajtószolgálata szerdán közölte, hogy két, kábítószer-kereskedelem miatt elmarasztalt személytől elkobozták az orosz útlevelet.
Több mint 7,5 tonnányi, fagyasztott tonhalszállítmányba rejtett kokaint foglaltak le a spanyol hatóságok - jelentette be a rendőrség kedden.
Szükség van Ukrajna fegyverekkel és pénzzel való támogatására, mert ellenkező esetben a megtámadott ország elveszti a háborút – mondta Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter a Sky News szerint.
A következő években 160 darab korszerű, környezetkímélő autóbusz érkezik a Volánbuszhoz. A járművek több ütemben érkeznek a tömegközlekedési vállalathoz, a megrendeléseket a következő három évben adhatja le a cég.
10 milliárd dollár értékű fegyvercsomagot kért az izraeli kormány az Egyesült Államoktól – tudta meg a New York Times.
Az Európai Bizottság 2023. április 25-én azonosította az online óriásplatformokat és a nagyon népszerű online keresőprogramokat, amelyeknek augusztus végéig kellett megfelelniük a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA) őket terhelő új kötelezettségeinek. A 19 óriás között kapott helyet a magyar felhasználók körében is nagy népszerűségnek örvendő két közösségimédia-platform, a Facebook és a TikTok is, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelte azokat a fontosabb módosításokat, amelyek hatással lehetnek az európai - így a magyar - emberek online életterére is.
A GLS Hungary 300 településen már több mint 1250 csomagautomatát üzemeltet és a jövőben a hálózatbővítésének fókusza a kisebb településekre irányul - közölte a cég.
Az Ikea mobil átvételi pontokat nyitott Debrecenben és Miskolcon. Ezek előnye, hogy a régióban élők a házhozszállításnál kedvezőbb áron vehetik át a termékeket - írja a cég.
A GLS Hungary bejelentette, hogy üzembe helyezte ezredik csomagautomatáját, amelyet a budapesti Allee bevásárlóközpontban telepítettek. A korábban kihelyezett eszközök bővítése mellett a cég tovább folytatja az ütemezett hálózatbővítés.
Újabb posták zárhatnak be és kisebb lehet a feladott csomag – írja a 24.hu Nagy Márton törvényjavaslatára hivatkozva.
Új felületen, még több termék várja az Aldi online bevásárlást igénybe vevő vásárlókat, akik immár bankkártyás fizetésű utánvéttel is kiegyenlíthetik rendelésüket a ROKSH-on keresztül - adta hírül a kiskereskedelmi cég.
A Magyar Posta ismételten karbantartja a csomagautomatákat, amelyek ideiglenesen nem lesznek elérhetők - közölte a cég.
A mai nap során várhatóan újabb katonai segélycsomagról tesz bejelentést az Egyesült Államok – írja a CNN.
Karbantartják az MPL csomagautomatákat, ezért egy darabig nem lehet azokat használni - írja a Magyar Posta.
Utazási árengedményre lehetnek jogosultak azok az utasok, akiknek az utazási csomagját befolyásolták a Covid19 elleni küzdelem keretében hozott intézkedések. Erről döntött az Európai Unió bírósága egy 2020 márciusi, Gran Canarián lefoglalt úttal kapcsolatban.
Excalibur nagy hatótávolságú, precíziós lőszereket tervez küldeni Ukrajnának az amerikai kormány – állítja egy Pentagonhoz közeli forrás a Politicónak.
A Magyar Posta Zrt. flottaszolgáltatás keretén belül 771 elektromos meghajtású segédmotoros járműre kötött szerződést, amely további 330 darabbal bővíthető - olvasható az állami cég MTI-hez küldött közleményében. A beszerzéssel a társaság mintegy 5 ezres gépjárműparkjának 23 százaléka lesz zéró kibocsátású.
Idén is díjazzuk a vállalatok legjobb pénzügyi-gazdasági vezetőit.
Az MBH Bank jelzáloghitelintézetét jelenleg 40%-ban tulajdonolja a posta.
Vízummentességet is kaphat Örményország a schengeni övezetbe.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Kihívója akadhat az alelnöknek.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.