Nem a szankciók, a korrupciós séma okozhat brutális drágulást

Nem a szankciók, a korrupciós séma okozhat brutális drágulást

Fehérorosz újságírók egy olyan rendszert lepleztek le, amelyben egy ciprusi vállalat, amely Alekszandr Lukasenko fehérorosz államfő egy korábbi vezető tanácsadójához köthető, a műtrágya egyik legfontosabb összetevőjének, a káliumnak az új exportútvonalaihoz kapcsolódó, túlárazott szerződésekből húz hasznot. Az új útvonalakat azt követően hozták létre, hogy az EU 2022 márciusában szankciókkal tiltotta meg a fehérorosz kálium behozatalát és tranzitját, mivel Lukasenko támogatta az ukrajnai orosz inváziót – számolt be a Politico.

Vizsgálatot indított az EU egy kínai konzorcium gázprojektje miatt

Vizsgálatot indított az EU egy kínai konzorcium gázprojektje miatt

Az Európai Unió akár 100 millió eurót is visszakövetelhet a ciprusi kormánytól egy kínai vezetésű gázimport-terminál projekt összeomlását követően, amely ellen most korrupciós gyanú miatt folyik vizsgálat. A beruházást, amelynek célja az volt, hogy csökkentse Ciprus importált olajtól való függőségét, késések és szerződésszegésekkel kapcsolatos vádak cifrázzák.

Magyar nagykövetség nyílt az egyik EU-tagállamban

Magyar nagykövetség nyílt az egyik EU-tagállamban

Újranyitott Magyarország ciprusi nagykövetsége, ami egyértelműen mutatja, hogy a kormány mekkora jelentőséget tulajdonít a folyamatosan fejlődő kapcsolatnak a két ország között – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nicosiában.

Újabb segélyszállítmány indult útnak Ciprusról a Gázai övezet felé

Újabb segélyszállítmány indult útnak Ciprusról a Gázai övezet felé

Újabb, közel 400 tonna élelmiszert szállító segélyszállítmány indult útnak Ciprusból Gázába szombaton, amelyet a World Central Kitchen és az Open Arms jótékonysági szervezetek Izraellel és a ciprusi hatóságokkal együttműködve szerveztek annak érdekében, hogy enyhítsék az ostromlott palesztin területen az éhínséget.

Indulásra kész a Ciprusról Gázába segélyt szállító hajó

Indulásra kész a Ciprusról Gázába segélyt szállító hajó

Kihajózásra kész Ciprusról az éhínség sújtotta Gázai övezet részére humanitárius segélyt szállító első hajó, miközben egyre halványabbak a remények, hogy a muszlim böjti hónap, a ramadán kezdete előtt megszülethet a tűzszünet Izrael és a Hamász iszlamista palesztin szervezet között.

NNGYK: nehéz napok várnak az allergiásokra

NNGYK: nehéz napok várnak az allergiásokra

A pollenterhelés országosan magas, de a napokban az eső, illetve az éjszakai fagy átmenetileg kis mértékben csökkentheti - olvasható a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján megjelent pollenjelentésben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.