Tavaly a Sony Vision-S nevű prototípus autója volt az egyik legnagyobb durranás a CES-en, és úgy látszik a jármű azóta sem tűnt el a süllyesztőben. A hétfőn indult, idén csak online formában megtartott CES-en a Sony bemutatott több olyan videót is, amelyen a Vision-S szerepel.
A héten tartották a világ legnagyobb technológiai show-ját, a Las Vegas-i CES-t, ahol idén is sok izgalmas kütyüt mutattak be, ezekből válogattuk ki a néhány legmenőbbet.
A Toyota bejelentette, hogy megépítik a jövő városát, amely egyfajta laboratóriumként fog szolgálni az önvezető autóknak, okos otthonoknak, mesterséges intelligenciának és egyéb technológiáknak. Woven City-ben közel 2 ezren fognak majd élni.
Javában tart az év legfontosabb fogyasztói elektronikai eseménye, a CES és mint minden évben, most is akadnak egészen elképesztő fejlesztések. Bemutatkozott például a robotlábakkal ellátott autó, az okos fürdőszobatükör, a ruhahajtogatógép és a világ legaranyosabb robotja is.
Repülő autókban reménykedünk, helyette pedig csak intelligens wc-ket kapunk - írja a Financial Times a világ legnagyobb technológiai kiállításáról, a CES-ről (Consumer Electronic Show). Az iparág legfontosabb évindító eseményét Las Vegasban rendezik meg, immár az 52. alkalommal, holnap kezdődik és péntekig tart. Tény, hogy sok a használhatatlan, a valóságtól teljesen elrugaszkodott fejlesztés minden évben a kiállításon, de időnként fontos innovációkat indít útjára a CES. Az idei kiállítás az 5G, az elektromos autók, a 8K-s tévék és a robotok körül foroghat, illetve arról szól majd, hogy hogyan lehet mindenbe mesterséges intelligenciát pakolni és minél több eszközt felokosítani.
A héten lezajlott a fogyasztói elektronika legizgalmasabb éves eseménye, a Las Vegas-i kiállítás (CES). Összeszedtünk 10 érdekes, meglepő vagy éppen innovatív terméket.
A magyar SignAll, mely elsőként az amerikai piacra fejleszti automatizált jelnyelvi fordító rendszerét, elnyerte az amerikai CES elismerését, így kvalifikálta magát a világ legnagyobb fogyasztói elektronikai vására, a Las Vegas-i CES 2018 kiállítói közé - áll a vállalat közleményében.
A napokban lezajlott CES (fogyasztói elektronikai show) a szokásokhoz híven idén is felvonultatta a technológiai vállalatok legújabb fejlesztéseit, amelyek között mindig akadnak furcsa, akár kissé nevetségesnek ható kütyük is. Ezekből szemezgettünk.
Nem indulhat év tech-show nélkül. A héten veszi kezdetét Las Vegasban a CES (Consumer Electronic Show), ami arra hivatott, hogy a technológia szektor legújabb innovációit felvonultassa. A tavaly még csak ébredező virtuális valóság végre mainstream technológiává válhat idén, az önvezető autók egy lépéssel közelebb kerülhetnek ahhoz, hogy megjelenjenek az utakon, a drónok pedig szó szerint az ajtónkon kopogtatnak lassan.
Már csak néhány nap és megkezdődik a technológia világának leginkább várt évindító eseménye Las Vegas városában: a fogyasztói elektronikai kiállítás és vásár (CES). A kiállítók alapján hat olyan fő trend látszik, ami meghatározhatja az évet, ami az "okosabb jövő" felé viszi az embereket.
Lezajlott az év egyik legjobban várt eseménye a fogyasztói elektronika iránt rajongók számára, a CES. Több ezren mutatták be a legújabb fejlesztéseiket Las-Vegasban a héten. Itt megtalálták az érdeklődők a legfejlettebb autókat, háztartási eszközöket és szórakoztató elektronikai készülékeket, de mint minden évben, most is felbukkantak meghökkentő tárgyak. De mik voltak a legkülönösebb kütyük? Az okos-snowboard? Az agyunkra hullámokkal ható hangulatszabályozó? Az ember kinézetű robot? Vagy talán a háziállatokra szerelhető nyomkövető? Szubjektív válogatásunk következik.
Tegnap megnyitotta kapuit az év leginkább várt technológiai eseménye, a Las Vegas-i fogyasztói elektronikai kiállítás, a CES. Idén is több ezren hozták el legújabb innovatív, vagy éppen meghökkentő fejlesztéseiket. Már tavaly is a hordható okoseszközökről szólt az esemény és most sincs hiány a furcsábbnál furcsább kütyükből. Az Intel bemutatott egy ruhán hordható "okosgombot", valamint egy olyan kamerás drónt, amit a csuklónkon viselhetünk - írja a Reuters.
Most, hogy magunk mögött hagytuk a 2014-es évet, már mindenki arra kíváncsi, hogy mit hoz 2015. A jövőbe egy kis betekintést engednek minden januárban a technológiai vállalatok az év egyik legizgalmasabb eseményével, a Las Vegas-i kiállítással (CES). A fogyasztói elektronikai kiállításon most is cégek ezrei vonulnak fel és mutatják be innovatív, olykor bizarr újdonságaikat. Idén az okosautókról, a virtuális valóságról és az internetre kapcsolt háztartási gépekről szólhat az esemény, de a nagyfelbontású televíziók és a hordható mobil eszközök is szerepet kapnak.
Nagy port kavart, hogy a techmilliárdos nyíltan beállt a szélsőjobboldali AfD mellé.
Úgy vélik, egyre radikalizálódik a közbeszéd az X-en.
Komoly felfordulások vannak a nemzetközi piacokon, ebben lehet tisztább kép.
Erős konkurencia a streaming, de vannak más hatások is.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.