A hétvégén tartott francia elnökválasztás kimenetelének alapvetően örülnek a befektetők, a részvénypiacok emelkednek. A hatás egyelőre az európai részvénypiacokon a legerősebb, a francia tőzsde 4 százalék, míg a német tőzsde 3 százalék fölötti pluszban indította a hetet.
Egy héttel az amerikai elnökválasztás napja előtt már nagyon izgatottak a befektetők, a tengerentúli részvényindexek július óta nem látott mélységben is jártak, majd jött egy kisebb pozitív fordulat.
A magyar tőzsdén hétfőn szünetel a kereskedés, de az európai piacok többségén, és a tengerentúlon sem áll meg az élet. Európában az amerikai elnökválasztás miatt voltak nyugtalanok a piacok, miután az FBI pénteken bejelentette, Hillary Clinton még több magán email címről küldött üzenetét vizsgálják. Emellett egy kedvezőtlen német kiskereskedelmi adat is érkezett. Közben az OPEC-en kívüli olajhatalmak nem köteleződtek el ma egyértelműen a kitermelés korlátozása mellett, ami miatt zuhanásnak indult az olaj.
A kezdeti esések után, az előző napi záróértékük közelébe húzták vissza a főbb európai részvényindexeket. Ez részben a bankszektornak köszönhető, az elmúlt napok zuhanását követően több nagybank gyorsjelentése is jobb lett a vártnál, amire jelentősen mértékben emelkedett is az árfolyamuk. A magyar piac továbbra is felülteljesítőnek számít.
Az olasz és a francia részvénypiacban hisz a Société Générale, a német és az amerikai részvénypiac viszont alulteljesíthet jövőre.
A befektetők által leginkább figyelt részvényindexek között a legfontosabbak az amerikaiak, a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq, azonban egészen más a sorrend, ha azt nézzük, melyik országban keresnek rá a legtöbben az adott indexekre.
Elszabadult a pokol Európa tőzsdéin hétfőn: Németországban csaknem négy éve, Nagy-Britanniában hat éve, Európa tőzsdéin a válság kezdete óta nem látott esést hozott a hétfői kereskedés. Amerika is jókora eséssel nyitott, végül négy éve nem látott zuhanással zárt. A háttérben leginkább a kínai gazdasági növekedési félelmek állnak.
Fontosabb részletek
Egész nap adták ma az európai papírokat, miután nem született megegyezés a görög adósságrendezéssel kapcsolatban és az ország nagy valószínűséggel kedden csődbe megy. A befektetők elsősorban a bankszektor papírjait adták, a rossz hangulat a hazai tőzsdére is átragadt, a BUX-index nap végére közel 1 százalékot veszített értékéből.
Még hogy unalmas évkezdet! Januárban csak kapkodtuk a fejünket: a görögök megint drámáztak, Európában elindult a pénzeső, a svájci jegybankban pedig úgy döntöttek, a kiszámíthatóságot sem kell túlzásba vinni, léptek is egy akkorát, hogy a föld is beleremegett. Ez utóbbit a pórul járt befektetők soha nem fogják elfelejteni. Közben tovább esett az olaj ára, lassan egy dollárt kell adni egy euróért, és még a tetszhalott arany is magához tért. Izgalmas volt a január a tőzsdéken.
Bár index szinten már a csúcsok ostroma következik, több egyedi részvény emelkedése is alacsonyabb szinten akadt el. Ma a CAC és a Nike és a Starbucks grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.
Vízummentességet is kaphat Örményország a schengeni övezetbe.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Kihívója akadhat az alelnöknek.
Sakk-matt helyzetben a vezetés
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.