Változás vagy folytatás? Ez az elsőszámú kérdés Mexikó most hétvégén esedékes monumentális választása során. A latin-amerikai ország közel 100 millió választókorú polgára egyszerre fog elnökre, törvényhozókra, valamint állami és helyi képviselőkre voksolni. A hivatali idejében korlátolt, populista retorikája miatt olykor Trumphoz hasonlított baloldali elnököt, Andrés Manuel López Obradort nagy eséllyel szövetségese, Claudia Sheinbaum válthatja. Az ellenzék őt jórészt elődje teljesítményével, vagy annak hiányával támadta: a rászorulók örömére a szociális kiadások az egekbe szögtek, de Mexikót továbbra is a kartellek fojtogatják, miközben a kormány a demokratikus korlátokat feszegeti. Mindazonáltal egy dolgot már most kijelenthetünk: mivel Sheinbaum mellett a másik esélyes is nő, történelme során először női elnöke lesz Mexikónak.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nyomozói elfogtak három budapesti férfit, aki rendőrnek adta ki magát és pénzt, valamint drogot rabolt.
Agyonlőttek egy 39 éves lengyel férfit szerda este Stockholmban, miután összeszólalkozott egy helyi banda fiatal tagjaival. A helyszínre látogató Ulf Kristersson svéd miniszterelnök szigorú intézkedéseket ígért az országban garázdálkodó bűnbandák ellen.
Egyre többen vásárolnak golyóálló mellényeket Svédországban, a rendőrség azonban most betiltaná a használatukat – írja a The Guardian.
A gazdagságáról és fejlettségéről ismert Svédországban az utóbbi években egyre jobban elharapózott a szervezett bűnözés. A fegyveres gyilkosságok és a robbantások száma jelentősen megnőtt, ami az egyszerű svéd állampolgárok számára is közel hozta a problémát. Már a svéd gazdasági élet prominens képviselői is kongatják a vészharangot, a radikális jobboldal által kívülről támogatott konzervatív kormány pedig sorra hozza a szigorító intézkedéseket. A jelenség mögött a második generációs bevándorlók integrációjának kudarca húzódik meg.
A Meta illetékeseire hivatkozva a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap arról tett jelentést, hogy a Facebook és az Instagram a jövőben automatikusan titkosítani fogja a személyes üzeneteket.
Nemzetközi összefogással előállították azon ukrajnai bűnözői csoport vezetőjét és négy társát, amely nemzetközi viszonylatban alkalmazott ransomware, azaz zsarolóprogram használatával több száz millió euró kárt okozott áldozatainak - tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete kedden.
Négy év börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki kihasználta a Tesla fizetési rendszerének kiskapuját, és öt csúcskategóriás modellt szerzett meg 560 ezer dollár értékben ingyen, majd hármat eladott belőlük - számolt be a MarketWatch.
Ecuador évtizedeken keresztül a latin-amerikai régió egyik legbiztonságosabb országa volt, az elmúlt években azonban látványosan megugrott a bűnözés. A nemzetközi médiába talán akkor ütött át ennek a híre a legjobban, amikor augusztus elején a nyílt utcán agyonlőtték Fernando Villavicencio elnökjelöltet, aki az országban egyre nagyobb befolyással bíró bűnszervezetek ellen kampányolt. Az erőszakos bűncselekmények látványos megugrása főleg a drogkereskedelem térnyerésével magyarázható, a jelenlegi ecuadori kormány viszont a zászlójára tűzte a bűnözők elleni harcot. Az egésszel kapcsolatosan magyar szemmel talán az a legnagyobb kérdés, hogy mennyire biztonságos most az országba utazni, mit érdemes tenni, ha meg akarjuk tekinteni a természeti és kulturális kincsekben gazdag Ecuadort. Nézzük.
Az amerikai kormány a nélkülözhetetlen munkatársak kivételével minden kormányzati alkalmazottját és családtagjaikat kivonja Haitiről az elharapózott az erőszak és a romló biztonsági helyzet miatt - közölte pénteken az amerikai külügyminisztérium.
Joe Biden amerikai elnök támogatottsága a Reuters/Ipsos július eleji közvélemény-kutatása alapján stabilan 40%-on állt, ami közel van elnöksége legalacsonyabb szintjéhez.
Az USA arra figyelmeztet, hogy a határok újranyitásával Kína mintegy 2000 észak-koreai menekültet telepíthet vissza a Kim Dzsong Un vezette országba - írta meg a Reuters. Emellett arról is hírek érkeztek, hogy észak-koreai hackerek több mint 100 millió dollárnyi virtuális valutát loptak el.
A Nasdaq hétfőn közölte, hogy 10,5 milliárd dollárért megvásárolja a Thoma Bravo tulajdonában lévő Adenza szoftvercéget, ami a tőzsdeüzemeltető eddigi legnagyobb felvásárlása lenne - írja a Reuters.
Adatlopás gyanúja esetén az OTP internet- és mobilbank új funkciója egy kattintással letiltja a belépést, így, ha fennáll a veszély, hogy a belépési adatok adathalászok kezébe kerülhettek, illetéktelenek nem tudnak hozzáférni a számlákhoz (például egyenleget nézni vagy utalni) az OTP InternetBankban és az OTP MobilBankban - közölte a bank.
Hiába lépnek fel egyre keményebben globális szinten a felügyeleti szervek a pénzmosás ellen, és hiába építenek ki egyre hatékonyabb pénzmosási elleni folyamatokat a bankok, 2022-ben 50%-kal emelkedtek a pénzmosás miatt kiszabott bírságok – számol be a hírről a Financial Times.
Az Egyesült Államokkal délről határos, mintegy 130 millió lakosú Mexikó egyre reménytelenebb küzdelmet folytat a drogkartellekkel szemben, amelyek az ország területének már csaknem egyharmada fölött gyakorolnak ellenőrzést. Évente több ezer áldozata van a drogbandák közötti harcoknak, illetve a mexikói állam drogkartellek elleni háborújának, gyakorlatilag mindennapossá váltak a fényes nappal zajló leszámolások, amelyekben számos civil is életét veszti. Bár a jelenlegi mexikói elnök új stratégiát hirdetett a kartellekkel szemben, inkább csak azt érte el, hogy az eddig úgy-ahogy működő kábítószer-ellenes intézményrendszert is lerombolta. Bár az Egyesült Államok jelentős támogatást adott a küzdelemre Mexikónak, részben éppen az enyhe amerikai fegyverárusítási szabályoknak is köszönhető, hogy a drogbandák olyan mértékben föl tudták fegyverezni magukat, hogy sok régióban túlerőbe kerültek a mexikói helyi rendőrségekkel szemben.
A nap végére előkerültek az eladók.
Van, aki új világjárványtól tart.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?