Az olasz rendőrség nagyszabású akciót hajtott végre a szicíliai maffia ellen Palermóban, melynek során 183 feltételezett maffiatagot tartóztattak le. A hatóságok egy titkosított mobiltelefon-rendszer feltörése után indították a rajtaütést, amelyben több mint 1200 rendőr vett részt. Az olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni üdvözölte a műveletet, kiemelve annak jelentőségét a szervezett bűnözés elleni küzdelemben - közölte a Wanted in Rome.
Donald Trump amerikai elnök kegyelmet adott Rod Blagojevich volt illinois-i kormányzónak, akit korábban korrupció vádjával ítéltek el. A demokrata politikus, aki Trump mellett a "Celebrity Apprentice" című valóságshow-ban is szerepelt, Barack Obama megüresedett szenátori székének eladásával próbálkozott, ami miatt 2009-ben eltávolították hivatalából.
El Salvador felajánlotta az Egyesült Államoknak, hogy segítenek fogva tartani azokat az erőszakos bevándorlókat, akik bűncselekményeket követtek el az Egyesült Államokban – írja a CNN.
Sam Bankman-Fried, az FTX társalapítójának szülei azon dolgoznak, hogy kegyelmet szerezzenek fiuknak Donald Trump elnöktől – állítja egy, az ügyet ismerő forrás – írja a Bloomberg.
Svédországnak a börtönrendszer túlterheltsége miatt fontolóra kell vennie, hogy külföldi börtönökben helyezzen el elítélt bűnözőket – közölte szerdán Gunnar Strömmer svéd igazságügyi miniszter.
A Silk Road nevű online feketpiac alapítója, Ross Ulbricht elnöki kegyelemben részesült, miután több mint egy évtizedet töltött börtönben egy olyan piactér működtetéséért, ahol drogot, gyermekpornót, fegyvereket is árultak. Donald Trump amerikai elnök kedden jelentette be a döntést, amely lehetővé teszi a 40 éves férfi szabadulását.
Letartóztatta az ukrán SZBU a hadsereg vezető pszichológusát, mivel alapos a gyanú, hogy pénzért katonai szolgálatra alkalmatlannak minősített embereket.
Joe Biden amerikai elnök vasárnap öt embernek adott kegyelmet, köztük a néhai polgárjogi vezetőnek, Marcus Garveynek, két elítéltnek pedig enyhítette a büntetését - közölte a Fehér Ház.
Néhány hónappal halála után több tucat nyelven látott napvilágot a Vlagyimir Putyin legjelentősebb hazai ellenfeleként ismert Alekszej Navalnij önéletrajza, a Hazafi, többek között magyarul is. A néhai orosz ellenzéki aktivista a 2020-as novicsokmérgezése utáni lábadozás alatt kezdte el írni könyvét, de klasszikus értelemben már nem tudta befejezni, 2021 januárjában ugyanis visszatért Oroszországba, ahol azonnal börtönbe zárták. Az önéletrajz ekkor börtönnaplóvá alakul át, ahol egyedülálló betekintést kapunk abba, hogyan bánik a politikai foglyokkal a Putyin-rendszer, és általában milyen körülményekkel kell szembenéznie a börtönbe jutottaknak. De előtte Navalnij még érzékletes képet ad a halódó Szovjetunió utolsó éveiről, a jelcini Oroszország káoszáról, majd a putyini autoriter rezsim kiépüléséről.
A brit kormány szakértői tanácsot kapott a túlzsúfolt börtönök problémájának kezelésére, amely szerint a Covid-zárlatok mintájára kellene korlátozni egyes bűnelkövetők mozgását - írta a The Guardian.
Szélsőséges csoporthoz tartozás miatt az orosz bíróság börtönre ítélte a néhai Alekszej Navalnij három ügyvédjét pénteken – írja a Reuters.
Az orosz labdarúgó-válogatott egykori játékosa, Alekszej Bugajev életét vesztette el az ukrajnai háborúban. A 43 éves sportoló, aki korábban kábítószer-kereskedelem miatt börtönbüntetését töltötte, önként jelentkezett a harcokra. Halálhírét édesapja és ügynöke is megerősítette, bár holttestét a heves összecsapások miatt egyelőre nem tudták kihozni a harctérről - tudósított a Reuters.
A suriname-i kormány szerdán bejelentette, hogy 79 éves korában elhunyt Desi Bouterse, az ország szökésben lévő elnöke volt. A politikus közel egy éve menekült el a hatóságok elől, miután 15 politikai aktivista 1982-es meggyilkolásáért börtönbüntetésre ítélték.
Joe Biden amerikai elnök hétfőn bejelentette, kegyelmezési jogával élve a szövetségi halálsoron lévő 40 személy közül 37 büntetését tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre enyhíti, alig néhány héttel a megválasztott elnök, Donald Trump hivatalba lépése előtt, aki a halálbüntetés kiterjesztése mellett foglalt állást - írja az AP. "Félreértés ne essék: elítélem ezeket a gyilkosokat", írta a demokrata politikus, aki a lelkiismerete és tapasztalata fényében úgy véli, le kell állítani a halálbüntetés végrehajtását.
A Trump-adminisztráció korábbi kereskedelmi tanácsadója, Peter Navarro visszatér a Fehér Házba - a 75 éves közgazdász "kereskedelmi és gyártási főtanácsadóként" fogja segíteni az elnök gazdaságpolitikájának megvalósítását, annak ellenére, hogy nemrég szabadult börtönbüntetéséből - számolt be a Cnbc.
New York városában egy új, vitatott börtönépület tervei borzolják a kedélyeket. A manhattani kínai negyedben tervezett 40 emeletes létesítmény a világ legmagasabb büntetés-végrehajtási intézménye lenne. A projekt része a város azon tervének, amely a hírhedt Rikers Island bezárását és kisebb, kerületi börtönökkel való helyettesítését célozza. Míg a támogatók szerint ez elengedhetetlen az igazságszolgáltatási rendszer reformjához, a kritikusok attól tartanak, hogy veszélyezteti a környék kulturális és társadalmi szerkezetét - írta meg a TheB1M.
Megnéztük, mit kínálnak most a bankok a lakást vásárlóknak, házat építőknek.
Teljesen átveheti az irányítást Brüsszel a védelmi intézkedéseknél.
Akár másfél millió lakás is megvalósulhat.
Az elkövetkező időszakban sok termékről fog még kiderülni, hogy mikro- és nanoműanyagok vannak bennük.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?
Egyre több országban veti meg a lábát a magyar ételmentő startup.