Ezer eurónyi egyszeri bérkompenzációt ajánlott fel a Renault dolgozói többségének az elszálló infláció miatt – számol be a hírről a Reuters.
Kormányinfó keretében tett ma délelőtt a koronavírussal kapcsolatos bejelentéseket Gulyás Gergely miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Kétféle alapot állít fel a kormány: egy 663 milliárdos járvány elleni védekezést szolgáló és egy 1345 milliárdos gazdaság-újraindítási alapot.
A 2015-ös eredményeknek köszönhetően a 2016. évre érvényes bérmegállapodásban foglaltakon túl további keresetfejlesztést hajt végre a Magyar Posta - közölte kedden a társaság.
Jövőre is megkapják a bérpótlékot és a bérkiegészítést a szociális területen dolgozók a kormány csütörtöki döntése értelmében - jelentette be a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A szociális ágazat mintegy 63 ezer dolgozója kapta meg a napokban a kormány által július 1-jétől biztosított bérkiegészítést, amelyet e hónapban elsőként, kiegészítő pótlék formájában kapnak meg - írja a Napi Gazdaság.
Szeptemberben fizetik ki először az egészségügyi dolgozók bérkiegészítését teljes körűen a 2015. július 1. óta végzett túlmunkáért - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkársága csütörtökön az MTI-vel. Erről az egészségügyért felelős államtitkárság, a Magyar Államkincstár és a szakmai szervezetek állapodtak meg.
Átlagosan havonta bruttó 16 ezer forint bérkiegészítésre számíthat mintegy 65 ezer szociális dolgozó július 1-jétől - jelentette be Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
Ahogyan azt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön előrevetítette, Balog Zoltán pénteken bejelentette: 65 ezer szociális ágazatban dolgozó alkalmazott kap idén és jövőre is bérkiegészítést a meglévő bérpótlékon felül. Életpályamodellről egyelőre nincs szó, pedig a kormány már tavaly novemberben megígérte, a béremeléssel együtt.
Hat milliárd forintba kerül a költségvetésben a tiszthelyettes rendőrök bérkiegészítése, amit először a márciusi bérükkel visszamenőleg januárra fognak megkapni. Bár korábbi értesülések szerint a bérkiegészítés egy részét teljesítményértékeléshez kötik majd.
Az erősödő kereslet már az árakban is látszik.
Kiderült az is, mit ért el a kampányban a biztositasipiac.hu.
Optikai kábeleket rongáltak meg.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.