Kína lobbizik a fejlődő országoknál, hogy csatlakozzanak az Ukrajnára vonatkozó alternatív béketervéhez a hétvégi svájci békecsúcs előtt - közölte a Sky News.
Kína hivatalosan is bejelentette, nem vesz részt a jövő hónapban Svájcban tartandó ukrajnai békekonferencián, mivel az nem felel meg azon elvárásainak, hogy mind Oroszország, mind Ukrajna jelen legyen. A kínai külügyminisztérium pénteken erősítette meg a Reuters exkluzív értesülését.
A Kreml szerint a Svájc által tervezett csúcstalálkozó, amely az ukrajnai békefolyamat előmozdítását célozza, Oroszország részvétele nélkül nem hozhat eredményt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök reagált Donald Trump állítólagos béketervére, amellyel pontot tenne az ukrajnai háború végére. A volt amerikai elnök, aki novemberben várhatóan ismét a demokrata Joe Bidennel fog összecsapni a Fehér Házért, állítólag négyszemközt arról beszélt, hogy Ukrajna és Oroszország is kiutat keres a háborúból, ezért előbbinek területeket kellene feladnia - számol be a Sky News.
Donald Trump volt amerikai elnök bizalmas körökben arról beszélt a Washington Post forrásai szerint, hogy azonnal véget vetne Oroszország ukrajnai háborújának, ha nyomást gyakorolna Ukrajnára, hogy adjon át bizonyos területeket. Egyes külpolitikai szakértők szerint Trump ötlete Vlagyimir Putyin orosz elnököt jutalmazná, és elnézné a nemzetközileg elismert határok erőszakos megsértését.
Örményországot háború fenyegetheti Azerbajdzsánnal, ha nem szolgáltat vissza négy azeri falut, amelyeket az 1990-es évek eleje óta tart ellenőrzése alatt - közölte Nikol Pasinján örmény miniszterelnök egy kedden közzétett videóüzenetben.
Recep Tayyip Erdogan török elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő Isztambulban tárgyalt az ukrán-orosz konfliktusról, a fekete-tengeri gabonaexport újraindítása és a védelmi együttműködés erősítése témáiban.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy váratlan látogatást tett Szaúd-Arábiában, ahol egy lehetséges béketervről tárgyalt a koronaherceggel - írja a Sky News.
Egyre lejjebb kerül a nyugati nyersolaj árfolyama, annak a hírnek köszönhetően, hogy felröppentek az első hírek az Izrael és a Hamász közötti lehetséges tűzszünetről.
A Twittert megvétele után X-szé átnevező Elon Musk a közösségi platform egyik felhasználójának bejegyzéséhez írt rövid kommentet, amelyből kiderül, hogyan értékeli a milliárdos Ukrajna háborús esélyeit – szúrta ki a Kyiv Post.
Az orosz Izvesztija írta meg nemrég azt, hogy Moszkva továbbra sem zárja ki egy béketárgyalás lehetőségét, melynek helyszínéül szívesen választanák akár hazánkat is.
Az ukrán lakosság körében nőtt azoknak a száma, akik azt gondolják, hogy Ukrajna nyugati szövetségesei belefáradtak az ország megsegítésébe, és azoknak is, akik elfogadhatónak tartanák a területekről való lemondást a békéért cserébe – számolt be róla a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet legfrissebb felmérése alapján az Ukrajinszka Pravda.
Az orosz–ukrán háború fordulóponthoz érkezett. Tetszik, nem tetszik – bár a háborút stratégiai és politikai értelemben Ukrajna (és a Nyugat) már megnyerte –, a hadszíntéren tovább folynak a harcok, lényegében patthelyzet alakult ki, a küzdelem kimenetele távolról sem tekinthető lefutottnak és attól – is – függően, hogyan alakulnak a hadműveletek, a háború katonai értelemben még sokféleképpen végződhet. Abból kell kiindulnunk – tetszik, nem tetszik –, hogy ugyan kizártnak tekinthető, hogy Oroszország elérje kitűzött céljait, de annak sincs sok esélye, hogy Ukrajna felszabadítsa valamennyi megszállott területét.
Ukrajnának bele kell egyeznie abba, hogy elengedje a jelenleg Oroszország által megszállt területek egy részét, ha csatlakozni akar a NATO-hoz – számolt be a Sky News a védelmi szövetség egyik vezető tisztségviselőjének nyilatkozata alapján.
Az Európai Unió felszólította Azerbajdzsánt és Örményországot, hogy kerüljék az "erőszakot és a durva retorikát" a béketárgyalások legutóbbi fordulóján, amelynek házigazdája Charles Michel, az EU Tanácsának elnöke volt. A megbeszélések részei annak a hosszú ideje tartó békefolyamatnak, amely Oroszországot is bevonva a két ország közötti több mint három évtizedes konfliktus megoldását célozza. A vita középpontjában Hegyi-Karabah áll, egy Azerbajdzsánon belüli hegyvidéki enklávé, ahol körülbelül 120 000 örmény etnikumú ember él.
Az arab világban egyre nagyobb a közfelháborodás Izrael évek óta egyik legnagyobb katonai művelete miatt a megszállt Ciszjordániában. Az Izraellel normalizált kapcsolatokat ápoló arab államok azonban valószínűleg nem fogják tettekre váltani az izraeli támadás elítélését.
Távszavazással dönthetnek a jelöltség megerősítéséről.
24 terawatt per óra.
Cikkünk folyamatosan frissül.
A Kreml szóvivője beszélt az európai reakciókról.
Jelentős esésben a Nasdaq.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.
Nőtt-e a volt elnök újraválasztási esélye az ellene elkövetett merénylettel?